Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

jegyzéseit életünk minden érája. Minden érzés, minden gondolat nyomát hagyja lelkűnkben, mely akkor is megvan, mikor azok ránk hatni már réges régen mogsziintek. A természetben kétféle törvény nem létezik, s az, a mit társadalmi törvénynek mondunk, nem egyéb, mint a természetnek a társadalomban is nyilatkozó törvénye. Vájjon a jó magatok viseletével kiérdemelt s nemcsak szokásból adott édesanyái C3ók, a mint elcsattant, megszűnt? — Oh dehogy! Füleitekkel nem halljátok ugyan kellemes hangját, ajkaitokon nem érzitek melegét; de ott van sziveitekben, s a megpróbáltatások nehéz napjaiban, mint mentő angyal működik és hat koporsótok bezártáig, sőt az erély megmaradásának törvénye szerint, átöröklés utján unokáitok unokáiban is munkál ezer iziglen. Ezért hasznos még az oly tudományágak tanulása is, melyeket elfeledni látszunk.

3. Mikor a szóban forgó törvény, a mi katholikus felső házunkban volt napi renden, a bíboros egyháznagyok ugyancsak neki zúdították ókesszólásuk zsilipjeit. Hogy szavaimat egymásba öltsem, azért mondám katholikusnak a mi felső házunkat, mert a nem katholikus egy háznagy oknak, vagy épen nincs helyük ott, mint a protestánsoknak, vagy csak elkülönített van, mint a görögkeletieknek. Mint mondám tehát, a mi kath. felsőházunkban, a bíboros egyháznagyok ajkairól, hogy Homerossal fejezzem ki magamat, patakban omlott a méznél édesebb szó. S ha egyik-másik néha egy-egy keserűt is ejtett, hihetőleg, csak azt akarta megmutatni, hogy fullánk is áll rendelkezésükre, ha az állam köreiket háborgatni tovább is vakmerősködnék. Mondottak tartalmas és művészi beszédeket, mind megannyi remekeit a szónoklatnak. Hanem, mind azok a modern Pázmány Péterek — igénytelen nézetein szerint — egyet alaposan elvétettek, t. i. a vallás-erkölcsiséget, a pap uralommal folytonosan és következetesen azonosították. Pedig ég és föld! A keresztyénség regeneráló eszméi, sa hyérarchia törekvései, két egészen különböző rovatba tartoznak. Mig a keresztyénség missioja a moral terjesztése, a hyerarchiájé nem épen, legalább sokszor nem volt az. Lapozzuk csak az egyház történelmet, látni fogjuk, hogy a moral bizony nem egyszer vonult vissza, vagy ta- szittatott félre a hyérarchia fénykorában; látni fogjuk, hogy a 10-ik századtól, egészen a reformáló zsinatokig, a legfrivolabb demoráli- zaczio még a pápai székre is felhágott.