Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
321 nehézkedés viszen mindent, mihelyt az akadály kévésül, minden külső ösztön addig hiába való. [}) Az időből okosan veszteni is kell: a ki mindent meg akar nyerni, legtöbbet veszt — cito rumpes arcúm. A henyeség nem rosszabb a szünetlen való tanulásnál: kimeríti ez a testet és lelket, s azután vagy dolgozni nem tudó komor léteit, vagy lélektelen munkásságot — mozgó halottakat csinál — nem regula de tri szerint menyen a tanulás, valamint a természet sem hozza meg a második aratást az esztendő második részében. A vacatiók olyan szükségesek, mint a diligentiák: soha se költeni fel a gyermeket az ebédtől, hogy hamarább nőjjön, s időt nem adni az emésztésre, s mindig tanítani mindegy; a tanító is akkor készülhet huzamosabban. A külső országok példája nem illik ide: nem csak egy oldalt kell kivenni,az egészet kell nézni; 1 az egyik factorral 1000-et, a másikkal Vlouo-et tehet; s a tokaji szöllőtőt nem magára, hanem hegyével, climá- jával együtt kellene elvinni, hogy Szibériában is tokajit teremjen. Mind az által a vacatiókat is okosan úgy intézni, hogy minden úgy el legyen önkéntesen foglalva, hogy a láthatatlanul hintett burján mag ürességet ne találjon — szükséges. 4-o. A tanítók választassanak meg mindenek felett; ez a fő dolog: legyenek fachjokra termettek, és abban annyira legalább, a menynyit tanítani kell alapos ismerettel bírók; és annak világos előadására alkalmatosak; ennek felette igaz vallásos lelküek, kinyílt, szelid, mást kímélő s alázatos szivük legyenek: a füstösség, durvaság, kevélység, hidegség, haragtartás és tettetés a fejlődő Isten képe első kezdetében kitörölhetetlen mocskot ejtenek, mert a rosszat könnyebben fogadja el a földi természet, s elvétetni bajosabban engedi. Hiúban mondja a tanító a jót, ha benne nincs, s leikéből ki nem süt, téli nap az, mely csak jégkristályokat csinál; nem nyitja ki az a vallás mennyei virágát, a kinek az élet nappala vakító kortinája soha fel nem emelődéit, a belső véghetetlennek dicső szent éjszakája elől s nem tud reá adni égi harmatot. A durva tanító durva szivet formál, a kegyetlen nevelő,egy szörnyeteg; példás büntetésre méltó az ilyen; nagy vétek a kis Adámokat azon édenből, melyet az ő ártatlanságuk ad nekiek, még az eset előtt (minekelőtte Éva teremtetnék) erőszakosan kiűzni — mennyi van azután, amit szenvedjenek! ha mikor az ég (Grayszerint) az ő kedvelt gyermekét a virtust lebócsátván a földre, a viszontagságot adta nem kedvező dajkának; nem az eldurvitott, hanem a szelid lélek az, a mely békességesen tud tűrni, és a melyet a szenvedés nem vadabbá, hanem még szebbé teszen, a kegyes életű tanító szelid lelke napsütésén jó szivek nyílnak; az ilyen, ha igazán hibázik is valamelyik, (p. o.) a gver- mek hazud, állatot kinoz, mást bánt.... nem teszi a rosszaság pecsétjét reá, s a világ bírája kezéből kiragadva az Ítélő serpenyőt, nem kárhoztatja el, s nem haraggal, hanem azzal a búval, mely az ő ábrázatjáról mint egy fellcg árnyéka a többit is elfutja, viszi arra, hogy magába tekintvén, a megjobbulás könnyeivel térjen vissza számkivetéséből, s ul- kalmatosság szerint találva a jobbulásra intézett büntetéseit, csak minden szelid módok elpróbálása után szorul a verésre, s akkor is nem maga ver, s nem mások előtt, a természet csak egy szemérmetesség fátyolét ad, ha egyszer letépik, többé nincsen. 21*
