Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

275 Ugyanekkor azon is járt az eszem, hogy színész legyek. E tájban akartam bizonyos ifjúval is különös barátságot kötni: fekete hétnek neveztem, melynek napjain mind nehezebb próbákat állván ki, a végén abban egyeztünk meg, hogy éjfélkor a temető­ben, mikor 12-őt üti, örökre kezet fogunk. Én mindent megtettem, a másik semmit se teljesen, s az örök egyesülésből elválás lett. Végtére egész veszedelemmel az artilleriára szántam magamat, felmentem Bécsbe1) 2) s a mely nap felesküdtem volna, alább meg­írandó okból már Jénában volt b. Kemény Simon levelét vettem, melyben kért, hogyha valaha ért a szava előttem valamit, menjek fel, hogy beszéljünk elébb együtt. Felmentem s ott maradtam a báró költségén. Az holott is csak hamar a Sálé vize mellett sétálva kez­dettem kevés szétszórt homályos mathesisi ismeretemből azt az utat, melyen megvénülve is találom magamat. Kettő vitt rá: egyik a sze­memre nézve adott orvosi tanács, melyért nem mervén sokat olvasni sok ideig mind csak gondolkodva tanultam; a másik pedig a tudat­lanság, mely miatt a természet lett vezérem. Úgy is megszoktam volt ezen módot, hogy nehezen vettem magamat az olvasásra, az is hozzájárulván, hogy a könyvek különböző módjához szoknom kellett — belejővén nem kis kedvetlenséggel láttam, sok sajátom­nak véltet meglenni. Jénában akkor tanított Fichte, Schiller nem tanított, de sze­rencsénk volt személyesen tisztelni. Göttingába mentünk, az holott első opera hallása által a zenét s különösen a hegedűt úgy megkedvelte, hogy másnap egy hegedű-tanitóhoz ment órákat venni. A tanító figyel­meztette, hogy elkésett a hegedű tanulástól, mert sebességet soha sem szerezhet s nem is akarta tanítványul elfogadni. De akkora volt benne a vágy, hogy teljességgel nem tágított, hanem követelte, hogy fizetésért tanítsa. Végre miután a mester a lelkesült fiatal ember elől ki nem tér­hetett, elfogadta s rendes órákat adott. Fáradsága nem volt eredmény nélkül; mert a tanítvány kitartó szorgalma által annyira vitte, hogy nagyobb sebeséget nem kívánó darabokat erős tactussal s nagy pontossággal el­játszott. — Ifjú tanár korában a hegedűt a kevesebb sebességet kívánó brácscsal cserélte fel, s annyira begyakorolta, hogy társaszenében, nehéz quartettekben is pontosan lejátszotta stimmjét. A zene iránti érzéke, ízlése, itélőtehetsege annyira ki volt mívelve, hogy előtte a zene me­zején a legmagasabb régióig a hegedűnek a Paganini darabjaiban ki­fejtett netovábbjáig terra incognita sehol se volt. *) B. Gergely Bécsújhelyet Írja: „A mint a tüzér akadémiát Wie- ner-Neustadtban meglátogatta s a hallgató, de a magok helyén annál ha­talmasabban megszólaló ágyukat és szobáikban az akademistákat az előttük nyitva álló Vega felsőbb mennyiségtanával asztalaiknál ülve meglátta, lángeszének vérmes fántasiája úgy el lön ragadtatva a kato­nai pálya költői oldalától, hogy egy lépést sem akart tovább menni s erőnek erejével ott akart maradni katonának. Alig tudta Kemény Si­mon rábimi stb.u 2) 1798. körül.

Next

/
Thumbnails
Contents