Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
273 tát, cubicát húztam eszemben hiba nélkül, tizennégy számbél is, a végén még több számot kérve; szólották hozzám, feleltem — elküldőitek, s helyemre menve vissza a táblán képzelt Írást ott találtam, a hol félbeszakadt s mind a táblán képzelve folytattam — de az okát nem tudtam, még azt sem, hogy okát kell tudni. Néhai professor Nemegyei is a görögben, zsidóban sokra vitt,1) úgy, hogy akkori főkurator B. Alvinczi kamaránként olvastatott fel az úgynevezett oeconomussal — csak az első szókra emlékezem: Insignia Stamina virtutum ...........; nem is ügyeltem reá, ment (lévén) minden füsti h ajlamtól. Végre az első nagy gr. Teleki József intette meg pro- fessoromat az elejéni érlelésre nézve. Kevéssel azután karácsonyi szünnapokban, mihelyt egyedül maradtam nappal is, láttam Achil- lest tisztán, úgy a mint Homérban olvastam volt s úgy a többit. A következő télen forró nyavalya jött reám, mely után addigi tehetségeim szállottak. Csakugyan ezen hírem következéséül, mikor a német classis- ból rhetor lettem, N. ritka szép elméjű és lelkű (Atticusi s Agricolai biographiára méltó) B. Kemény Simon mellé vitettem tanulótársul, a praeceptorom testvére azutáni professor Herepei Ádára keze alá; az honnan deák, német és frauczia készséggeli beszéddel és írással s históriai és kevés mathesisi tanulással, tanítónk professorrá létével, Kolozsvárra, hires theologiae professor Szathmári (Pap) Mihály házához mentünk lakni és ottan több professorokat járván, végre négy napi censurát adtunk a nagy auditóriumban. A mathe- sist a mostani (1840.) derék professor Méhes Sámuel derék atyjától (M. Györgytől) hallgattuk : de prof. Szathmári a theologiát oly tűzzel tanította, Mózesi sugárzó ábrázattal, hogy vigyázni intvén enEgykor, mint csodát egy gróf Bethlenhez vivén ebédre s a gróf meg akarván kisérteni verscsináló tehetségét, egyszersmind zavarba szándékozván az által hozni, következő tárgyat, themát adta föl: „A szomszédod el. . . . otta magát, csinálj rá vagy róla latin verset;“ mire a kicsi Bolyai minden tűnődés nélkül töstént elkezdette: „Dum crepitus ventris canerent: tunc náscitur ille.“ S még tovább kivánván folytatni s faggatni, nyakgatni a gróf s egy más olasz szomszéd által eret kivánván vágatni azon. . . . on, a kicsi Bolyai legottan hozzá adta: „Hic Italus vénás, quas aperiret, habet,“ ilyeténképpen jól és ügyesen kikerekitvén, idomítván, bezárván a Dystichont.“ ’) Egy vacation hat hét alatt Nemegyei professortól úgy megtanult hellénül, hogy Ilomerusnak mestere lett, értve, resolválva s a talpa alá téve, könyvnélkül elmondotta, miről az öreg Nemegyei még mind elragadtatva emlékezett s beszélett. A héber nyelvbon is sokra ment volt. Az újabb európai nyelvek közül pedig teljes hatalmában van minden finomságai-, árnyéklataival a magyar, latin, német, frank, angol s az oláh, annyira, hogy maga az oláh azt erősiti, hogy úgy tud olánul, mint egy oláh.“ 18*
