Református Kollégium, Marosvásárhely, 1881

- 25 vau, hanem a milyennek érzékeink feltüntetik; a megismerhetők ránk nézve a tünemények, azok törvényei. Mi van e törvényeken túl, a positiv tudomány erre nem ád feleletet. Meg kell elégednünk azzal, ha lelkűnkben egy a külvilágnak megfelelő rendet alkothattunk, s törekvésünkké tenni azt, hogy e rendet gondolatvilágunk a lehető leg- kissebb részleteiben is feltüntesse. Hadd vizsgáljuk magunkat mint erkölesi lényeket, vizsgáljuk az emberi nem történetét, de óvakodjunk eltérni a módszertől, a melyet a természet kutatásában követtünk, s ne akarjunk előítéletekből hamis következtetéseket vonni. Inkább tekintsük magunkat a természet egy nagyon kis parányának, mint hivatott uráuak; ne különítsük el magunkat attól, a minek részei vagyunk, a természettől, a melynek törvényei alá tartozunk. Lehet, hogy ilyen kiinduló pontról nem fogjuk magunk előtt azokat a magas, de képzelt czélo- kat látni: hanem azt, hogy élünk csupán, mert élnünk adatott, sóletünk törvénye a fejlődés,előrehaladás az igaznak megismerésében. Ma többet tudunk mint nagyatyáink, s törekszünk, hogy unokáink többet tudjanak, műit mi. Ha épen czélt akarunk kitűzni, ennél szebb, nemesebb czélt vájjon találhatunk-e ?

Ifjú barátim! nemes tanuló ifjúság ! Ha valamit szivetekre akarnék kötni, egyebet se tudnék jobban, mint e szerény beszédnek utolsó szavait. A mikor majd az óv végén, az érésre hajló gabona idején ti is haza viszitek egy egész évi munkálkodásotoknak gyümölcsét, a mikor majd szülőiteknek, jóakaróitoknak egy-egy kérdésére értelmes feleletet tudtok adui, lessétek el azt az örömteljes mosolygó arczot, melylyel részükről találkozni fogtok, a melyen az emberi életnek ez a szép törvénye van leírva. Kívánom, hogy egész tanuló, egész életpályátokon ez az örvendező mosolygó arcz kísérjen.