Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879

— 26 —

minőségben. Nevezett tanár úr e félév elején azonnal megkezdette a halál áltat félbeszakított tanítást. S ámbár a kezdet nehézségein kívül, azon körülmény is súlyosbította teendőit: hogy felejthetlen kollegánk, élete utolsó heteiben nem taníthatott, s hogy órái számát 4-el szapo- ritni kelletvén, az addigi 15 óra 19-re emelkedett: mindamellett derekasan elvégezte, a mire vállalkozott;s elöljáróságunknak nem csak oka nincsen bánni, hogy hallgatott az ajánlatokra, de teljes méltányló elismerését fejezi ki Bcdőházi tanár úrral szemben, a kifejtett és bemutatott eredményekért, a szakképzettséget, tanítás- és bánásmódot illetőleg ép úgy, mint társadalmi magatartására nézve. Ezeknek alapján a jövő évre is meghivatott.

MENTOVICH FERENCZ

emlékezete

1819-1879.

]

ügy érzem magamat, mint május reggelén a gazda. A fölkelő nap fényesen világítja meg a természetet, a növények harmatgyöngyök miiiárdjaitól csillognak, a levegő édes illatot áraszt. De im, egy fekete pontocska a szemkör távolában eszébe juttatja, hogy a múlt évben is ép ily biztató derűben pompázott a természet; hanem az a figyelmet is alig érdemlő kicsiny felhőcske, gyors növekedéssel, óriásivá tömörült, s nehány perez alatt „oda lett az emberek vetése.“ A jeleztem biztató remények között is eszembe jut ama kábító csapás, mely minket múlt év deczember 15-ikén, feledhetetlen pályatársunk és kedves tanítótok Mentovich Ferencz halálával, oly váratlanul sújtott. Félévnél több múlt el azóta. A meglepetésből azon férfi halálán, kit ha nem is erejének teljében, de zöldolő öregségének még elején gondolánk: talán felocsúdtunk némileg; az üresség, mely akkor nedves szemeink előtt tátongott, talán nem oly betölthetetlcnül mély; a fájdalom, melyet roppant veszteségünk okozott,