Református Kollégium, Marosvásárhely, 1878

körforgásában a halált az élettel, felbomlást a megújulással, a szervetlen természetet a szervessel összekapcsolja: egy egységes egész, kezdet és vég, alpha és ómega. A termószettü- nemónyek e bonyolult labyrinthjóben halad biztos léptekkel, egy örök igazság fényénél, kezében egyszerű eszközzel: a vegytan. Az igazság, mely vezérlő tűzoszlopként világit előtte, e három szóban kifejezhető természettörvény: „az anyag megsemmisithetetlen“ és az a bámulatosan egyszerű mindnyájunk által jól ismert eszköz, a mely nélkül kutatásaiban egy lépést sem tehet előre: a mérleg.

Az anyag megsemmisithetetlenségének elve olyan igazság, a melynek megismerésére tisztán speculativ úton is el lehet jutni. Abdera-i Demokritosz, a „nevető philosoph,“ már Kr. e. az 5-ik században kimondotta philosophiai alaptételei között, hogy: „semmiből semmi sem lesz; abból, a mi meg van, semmi sem semmisülhet meg; minden változás csak részek egyesülése és elválása.“ * Kant még világosabban fogalmazza e tételt, a midőn azt mondja, hogy: „a jelenségek minden változásai között megmarad az anyag, a melynek mennyisége a természetben sem nem szaporodik, sem nem kevesbedik“ ; sőt még tovább megy Königsberg halhatatlan philosophja: ő úgy találja, hogy nem csak a bölcselő, hanem a közönséges józan ész is feltételezte minden időben az anyag megmaradását. És ez elvnek, mindamellett hogy axiómai jelentőséget igényel magának, „mégis meg van a maga története !u — jegyzi meg Lange igen találóan; a vegytanban pedig — teszem hozzá én — csak a múlt század végén foglalta el megérdemelt helyét, midőn az induc- tio e philosophiai alaptételt a metaphysikai speculatiók ködös gőzköróből kiragadva, a változhatatlan természettörvények tiszta régiójába emelte.

* Lange. Geschichte des Materialismus. 3. kiadás. 12. 1.