Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1941
áll, akit felváltva, majdnem egyszerre szeretnek és gyűlölnek, dicsőitenek és rágalmaznak s aki, bár nyomán zsendül fel az egész újabb magyar politikai és társadalmi élet, pályája végén magánosán és elhagyatva áll a balsejtelem és önvád kínjai között. És végre ime egy író, aki anyanyelvét tördelve beszéli, minden európai nyelven jobban ír, mint magyarul, mégis a nemzeti műveltség bajnokaként lép fel. A megszervezetlen írókat egységbe tömöríti, akadémiát alkotva számukra, közéjük áll, könyveivel elragadja a közönséget s egyszerre Magyarország legolvasottabb írójává emelkedik. A vallásilag közönbös és a rendi előjogokon túl nem látó magyar világban Széchenyinek egyedül kellett állania új irányával, amikor a modern katolicizmus elveit hazai viszonyokra alkalmazva, az egyháznak az állam gyámkodása alól felszabadítását, a földmíves osztály helyzetének javítását, új katonai és adórendszert követelt. Kiindulópontja vallásos érzése volt. Ez adta neki az erkölcsi erőt, melynek időnkint kétségeskedő birtokában is, felszabadította magát a rendiségnek akkor már embertelen és erkölcstelen uralma alól. Mély vallásos kedélye atyai és anyai öröksége volt. Bécs és Firenze romlott főúri társas életében, a naponkénti bűnei mellett is ragaszkodott a katolikus egyházhoz és legalább szeretett volna annak parancsai szerint élni ifjúkora huszártiszti éveiben is. Nem szégyelte magát kálvinista barátja, báró Wesselényi Miklós előtt sem, amikor esténként térdenállva, „őszinte hódolattal hajolt meg a Mindenható előtt“. Gyakran gyónt, de áldozni ritkán mert, nem lévén bizonyos megigazulásában. Naplóiban a katolikus lelkiismeretvizsgálat könyörtelenségével próbálta bűneit, léhaságait nyesegetni és magát az erkölcs uralmának alávetni — írja róla Szekfü Gyula. A felvilágosodás elterjedése óta hiába keresnénk még egy világi magyart, kinél a politika, gazdaság, nagyvilági élet oly szoros függvényei volnának annak az erkölcsnek, melyet a katolikus egyház évezredek óta hirdet. Száchenyi politikai és szociális rendszerének kialakulása ugyanazon úton ment végbe, mint a középkor nagy katolikus állambölcseietéé Aquinói szent Tamásnál, vagy a modern pápák szociális rendszeréé: Istenre és a tőle megszabott erkölcsű törvényre függesztve szemüket, az ideálhoz mérik s annak hasonlatosságára törekszenek átalakítani a meglévő emberit. Széchenyi nem volt szent; először saját életét törekedett nagy nehézségekkel keresztény módon berendezni, s azután ugyanezen elvek szerint környezetét, a fiatal arisztokratákét és végül az egész nemzetét. Erős szálak kötötték társadalmi és rendi különbség nélkül saját fajához. A rendi nemzet megvetésében s a magyar faji kapcsolat öntudatában unikum, egyetlen saját korában. A hatalmas arisztokrata felismerve vérének és fajának a szegény jobbágyéval azonos voltát, ezt öntudatossá maga előtt keresztény érzései segítségével teszi. Katolikus hite nélkül ezt a faji kapcsolatot, amely az ő társadalmi állására épen nem volt megtisztelő, aligha vallotta volna be magának és még kevésbbé tehette volna politikai gondolkodása egyik alapjává.
