Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1914

7 —

magyar tanárnak? Oh milyen sokszor tapasztalta keserűen a magyar tanárság, hogy egyéb országos érdekek miatt egyetlen kézlegyintéssel miként telték semmivé minden reményét és vágyát, mely nehéz helyzetének jobbítását célozta! Ha aztán a sok harc és küzdelem után a jobb jövőnek valamelyes sugara felénk is felcsillant, akkor elsősorban hálával és tisztelettel kell adóznunk azoknak, akik a küzdelemben legbátrabb harcosaink és vezéreink valának. És ezek közt volt mindenkor Misz bácsi is! Ügy az országos tanári kongresszusokon, mint az érd. kath. Státus tanárainak gyűlésein, ahol megjelenése mindig irányított, úgy a kath. Státus évenkinti gyűlésein, melynek nemcsak hosszú időn keresztül tagja volt, hanem különösen a tanügyi bizottságnak serény munkása is, valamint itthon kollegái között és a marosvásárhelyi tanári körben is, melynek ma is elnöke, mindenütt és mindig lankadatlan hévvel dolgozott a tanárság nagy feladatainak megvalósításán. Beszélt, érvelt, agitált, számításokat végzett, lelkesített és egyúttal óvott a végletektől. Mint tanár azok közé tartozott, akik nem zord szigorúsággal kívánják növendékeiket kötelességük teljesítésére szorítani, hanem fökép meggyőzéssel és atyai jóindulattal. Nagy dolognak kellett történnie, nagyfokú mulasztásnak az osztályban mutatkoznia, hogy Misz bácsi türelmét veszítvén hangjának élesebb emelkedésével tudassa nemtetszését. Haragtartó sohasem volt, föképen az ifjúsággal szemben. A törekvő ifjúkat s föképen a szegényeket nagyon pártfogolta. Igazságos elfogulatlanságáról a növendékek megbírálásánál minden tanítványa meg volt győződve.

Tanártársai mindig szeretettel vették körül. Nem csupán hivataltársa akart ö lenni kollegáinak, hanem szeretettel és nemes előzékenységgel tudott magához von