Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1914

8 —

zani mindenkit. Hosszú munkás életében egyesítvén a múlt szegényebb viszonyainak emlékét a jelen jobb körülményeivel, mindig stoikus nyugalommal intézte dolgait. Mikor fiatal tanárkorában szerény tanári jövedelméből kellett megélnie, akkor is jókedvű megnyugvással iparkodott kellemessé tenni a maga és hozzátartozói életét, s későbben is, mikor már sok-sok tízezerét érő földbirtoknak és házaknak lett boldog tulajdonosa, természetesen nem a tanári fizetésből, akkor sem engedte magát a kényelemtől és nagy uraságtól lenyügöztetni! Megmaradt akkor is a régi egyszerű, nyugodt kedélyű, de mindig derült Misz bácsinak. Nem akarok életrajzot írni, s éppen azért adatok felsorolásával nem is szaporítom e sorokat. Miért is ? Hiszen nem akarunk búcsúzni Misz bácsitól. Ö nem vált meg tőlünk, csupán életrendjében tett új beosztást; mi pedig továbbra is úgy akarjuk öt tekinteni, mint munkálkodásunknak, örömeinknek és szomorúságunknak hűséges megosztóját. Csupán egy pár jellemző vonást akartam felemlíteni az ö nemes lelkének gazdagságából ezen 30 éves megállónál. Hiszen természetünkben van, hogy felfelé haladtunkban minden nagyobb nyugvópontnál körültekintünk és vizsgálgatjuk, élvezzük a körülvevő szemhatár gyönyörű perspektíváját. Itt pedig sokat láthatunk.

Harmincéves munkájával kiérdemelte főhatóságának elismerését és háláját, biztosította kartársainak őszinte nagyrabecsülését és tiszteletét, 30 évre visszamenőleg belevéste tanítványainak szivébe kedves emlékét és megörökítette azoknak ragaszkodó szeretetét és háláját. Ha pedig magános perceiben számadást végez lelkiismeretével, nyugodtan, ferdítés és nagyzolás nélkül maga is kimondhatja magáról, hogy: „Jó harcot harcoltam.“ Olyan jutalmak ezek, miknél értékesebbeket nincs miért keresnie önérzetes