Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1914

103 — A beiratásnál tartozik minden tanuló személyesen atyja, anyja vagy ezeknek megbízottja kíséretében az igaz­gatónál jelentkezni s ez alkalommal az előbbi osztályról szóló iskolai bizonyítványát, keresztlevelét és az ujraoltás- ról szóló bizonyítványát bemutatni. Szülök vagy gyámok, akik nem laknak Marosvásárhelyt, a beiratásnál tartoznak alkalmas szállásadót megnevezni, akire a házi felügyelet és nevelés gondját bízzák. Alapos kifogás alá eső szállás­nak a megváltoztatását követelheti az igazgatóság. A tanulóknak a gimnáziumba való felvételére nézve az egyházmegyei Igazgatótanács 2750—1912. szám alatt a következő határozatot hozta: 1. „A katholikus szülök érdekeinek megóvása céljá­ból a tanév elején a beiratások első és második napján csak kath. vallású tanulók vehetők fel az első s általában mindazon osztályokba, melyekbe előreláthatólag nagy lesz a jelentkezők száma. A beiratások harmadnapján is egészen délig ezeké az elsőség. 2. Ha a jelentkezők száma előreláthatólag túlhaladná a törvényes létszámot, az egyvallásúak közül a magyar anyanyelvűek előnyben részesítendök a felvételnél a nem magyar anyanyelvüekkel szemben, a helybeliek pedig a nem helybeliekkel szemben. 3. A beiratások harmadik napjának délutánján a nem katholikus vallású helybeli jelentkezők válogatás, illetőleg vallásukra való tekintet nélkül a jelentkezés sorrendjében veendők fel. 4. Kötelező erővel nem bíró előjegyzések azonban bármikor, bárminő vallású tanulókra nézve történhetnek. 5 Kellő időben felvett és a gimnázium igazgatósá­gának bejelentett fiúnevelő intézeti növendék ki nem ma­radhat a beirandók sorából.“

Next

/
Thumbnails
Contents