Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1914

— 104 — A főgimnázium I. osztályába csak oly tanuló vehető fel, aki életének 9-ik évét betöltötte, amit keresztlevéllel, illetőleg születési bizonyítvánnyal kell igazolni. A felve­endő köteles az elemi iskola 4-ik osztályáról szóló bizo­nyítványt bemutatni. Tizenkét évesnél idősebb tanuló fel­vétele felett a tanári testület határoz. Felsőbb osztályba az a tanuló léphet, aki a megelőző osztályt sikeresen elvégezte s arról bizonyítványt képes felmutatni. A tanév megnyitása szeptember hó 6-án lesz s e napon kezdődik az órarend szerinti tanítás is. Ezentúl egy bélig csakis olyan tanulókat vehet fel az igazgató, akik késedelmüket fontos okokkal igazolják. A még ké­sőbb jelentkezők felvételét az igazgatóság útján felterjesz­tett folyamodványra az erdélyi róm. kath. státus főható­sága engedi meg. Azon tanulóknak, akik a tanév első hónapja után vétetnek fel az intézetbe, az addig végzett tananyagból vizsgálatot kell tenniük; akik pedig polgári vagy reálisko­lából jönnek át a gimnáziumba, kötelesek felvételi vizs­gálatot tenni, a melynek díja 20 korona. III. Görög nyelv v. görögpótló tárgyak. A főgimnázium V. osztályába lépő tanu'ónak szülője vagy helyettese köteles a beírásnál kijelenteni, hogy a beírt tanuló az 1890. évi XXX. t. c. értelmében a görög nyelvet, vagy görögpótló tárgyakat fogja-e tanulni. Az olyan tanuló, aki már egy vagy több osztályban görög nyelvet, vagy görögpótló tárgyakat tanult, átmehet a görögpótló tanfolyamra, illetőleg a görögnyelvi tanfo­lyamra, de előbb felvételi vizsgálatot kell tennie.

Next

/
Thumbnails
Contents