Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
78 — Szóval a logika útjára térve végre keresi az okokat, amelyek miatt kosarat kapott. De még okkeresése is jellemző : felületes. Mert igaz, hogy magában kezdi keresni, de hiúsága, jellemzetes hiúsága egyszerre ilyen meglehetős, semmitmondó okot juttat eszébe. Annyira még nem retlektál magára, hogy lehet olyan ember is a világon, akinek mindazok a férfias tulajdonságok, amelyeket ő csak magára erőszakolt, szívében gyökeredzenek, amilyen Wesselényi is. Azt nem tudja még, hogy ez az ok olyan ok, amelyet birtokosa meg nem tagadhat, anélkül, hogy erkölcsi létezése meg ne szűnnék. Azt gondolja, hogy nagy elvek is ép úgy az emberre ölthetök, ép úgy levethetők, mint a ruha, páncél, kösöntyű. Ő a vérpadon most már hódítani akar s nagyon következetesen: a hódításban való sikertelenség okát a maga módja szerint megtalálta s meg is szüntette: felöltözött olyan ruhába, „melyben — amint mondja — én a nőknek királynéja vagyok.“ Eltűnvén az ok, eltűnik az okozat is : így okoskodik és Wesselényi biztos meghódolására számít. Kádas most már mindent tisztán lát. Siet a parancsot végrehajtani, hogy a halál félelmétől megrettent Wesselényit ő is megnyerje magának, a maga ideáljának: Rákóczy pártjának. Mária és az ő alakja azért is különösen érdekes, mert kezdettől fogva együtt küzdenek. Eleinte egy úton, egy célért, egyik szívből, a másik színből, aztán útaik ketté válnak. De Wesselényit mindegyik szeretné megnyerni a maga ideáljának. Még a vérpadon is esdeke' Kádas a vezérnek, hogy gondolja meg a dolgot. De itt már nem is annyira Wesselényiért, mint inkább azért, mert tudja, ha Wesselényi meg nem hódol, akkor Mária fog meghódolni a vezérnek. 0 már tisztán lát asszonya lelkében minden rugót s annyira ösmeri a rugókat, hogy eredményűket is pontosan kiszámítja. Nos hát a vérpad áll. Arany János minden borzalmát mesterien írja le. Wesselényit fölvezetik s Kádas még egyszer meg akarja ingatni. Egy argumentuma különösen vágó: Ha nem fogadod el Mária ajánlatát, sohsern fogja elhinni, hogy szerelemből jöttél el. A többi argumentum hidegen hagyja Wesselényit, nyugodt, bátor: hisz megtisztulása megvolt. Ez az egy azonban, épen azért, mert szerelmét érinti, fölkavarja indulatait. Mintha meginogna, de csak rövid időre. A vérpadra rendületlenül lép föl. Hol van Mária úrasszony ennél a borzalmas jelenetnél, nem tudjuk. A költő nem mondja, hogy elbújt valahová, ami komikus volna, hiszen fantáziánk okvetlen odateremti a jelenet közelébe, annak látói, hallói közé. Csakugyan Wesselényi szól. Utolsó órája előtt. Ilyenkor az ember nem hazudik. Wesselényi épen nem teheti. Szava nemes, egyszerű, lelkigható s Kádas ama legnagyobb argumentuma váltja ki belőle. Mária hallja. „Bizonyságom Isten, aki ott fönn lakik Mily igen szerettem amaz egyvalakit. De ha nem elégli, a mit eddig tettem, Ha kevésli amit zálogul vetettem: Szép szabadságomat, reménydús éltemet —
