Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
76 Az öreg lenyeli a szók gorombáját: ez nem tartozik a dologra; de tanácsát megmagyarázza: Úgy add oda a lovagnak kezedet, ha Rákóezyhoz pártol; ha nem, akkor halál fia legyen. — Nem felelt Mária, csak tűnődött. Válasza igen jellemző szóáradat, amely nem lélekből fakad. Érzi, hogy e kemény tusában Kádasé az erkölcsi győzelem, s ez áll fölebb, habár maga is elérte, amit a szíve akart. Szokása ilyenkor az érzékeny lelkeknek, hogy — elégtételkép a másik fél számára, lépésüket megokolják. Mária is agyonokolja a házasságba való beléegyezését a „nemzetiség, törvény, a hit szabadságáéval. az egyenlet most megint ellenkező értékre, irányra lordul, s a kezdet argumentumai visszakapják eredeti értéküket, mert most jó irányban fejthetik ki súlyukat. így lesz kétszerkettőből négy, vagy öt, a darvakból kettő, vagy három, amint az asszony érzelmei kívánják. Elfogadja különben Kádas ajánlatát, de csakis a közjó érdekében, (milyen „nagylelkű“ !) csupán a nemzetéit el fogja szenvedni a „gyűlölt bilincseket“ (milyen „okos“ I) s így fordul Kádashoz : „Most eredj s tudassad. Megállj . . . azt ne hazudd, Hogy erről valamit talán szivem is tud : (? ?) Mert nem hő szerelem. . . oh! kínos áldozat — (Milyen kínos!) Adja szívemet nem, csupán a . . . jobbomat!“ Kádas eltávozik, gyorsan, nehogy visszahívják (még kiáltottak is utána !), mert veszett fejszének legalább a nyelét ilyenformán megmentheti. Mária pedig maga marad, kócsagos kalpagját sutba vágja, ami igen plasztikus kifejezője annak a nagy haladásnak, hogy magamaga előtt már bevallja legyőzött- sógét: a kócsagos lovagforgó viselésére nincs jogosítva. Remeg egész teste s rettegve várja Kádas visszatértét. Wesselényi pedig szoronkodik a börtönben. Az ő vívódása is érdekes : a legelső kis csel (a levélnek gondolomra való megírása) keserves lelki és testi szenvedések közé juttatja. Testi szenvedése a börtön, lelki szenvedése, hogy a kötelessége rovására egy asszony, (pedig váltig állította, hogy minden izükben ösmeri őket,) ilyen rútul rászedte. Még azért a kis ábrándozásért, szerelme önfeledtségéért is keservesen meglakol: keserű gúnynyal illeti azt az intézőt, aki azokat a biztosító parancsokat osztogatta katonáinak arra az esetre, ha csapdába kerülni: milyen oktalan parancsok is voltak, milyen teljesíthetetlenek! Az intéző ő maga volt: s így hát férfi szerelme csak látszólag nem vette el a gondolkodását. Valóban keserves lelki harc ez, a melyet a bejövő Kádas ajánlata még súlyosabbá tesz. (Mikor Kádas bejött: „csikorgott a zár és kioltott nyelve — Kétszer visszapattant nagy kulcscsal tekerve“. — Még ez is gúnyolódik??) A harc rövid, a felelet is az: Inkább választom a vérpadot, menyasszonyomul a Halált, mint az árulást és úrnőd kezét. Rövidségén kívül büszke is. Lehet is : Wesselényi katharzisa a börtönbejutással teljes s így övé az erkölcsi diadal. Kádas alantabb van s bár még egyszer megszólítja a vezért gondolkodásra, tekintetét, amelyben a néma, de beszédes önérzet tagadó feleletének egész súlya benn van, nem tudja kiállani: sarkon fordúl, elmén tőle.
