Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
74 — a legnagyobb viharban útnak indul. A vihar nem cifraság : Wesselényi lelkének mintegy aláfestése s lélektani alapja az, hogy a Wesselényire is, a természetre is vonatkozó viharos, tehát rokon képzeteket sokkal könnyebben tudjuk társítani s így az író is sokkal könnyebben váltja ki belőlünk azt a folyamatot, hogy olvasva is végigérezzük azt, amit éreztetni akar. — De a vezért legnagyobb viharban, titkos sötétségben is észreveszi az a másik viharzó, Solymosi. Utána mén : ki tudja, hova jutnak, de ez mellékes dolog. (Kezdődik a „boszúállás“.) Wesselényi az ösvény eltévesztése, sok vesződség árán eljut a létrához. Fölmén. Solymosi ép akkor ér a létra aljához — egyenes úton jött, hisz jól ösmertc az ösvényt — mikor Wesselényi a tetejére érve a várablakba lépett. Látott mindent, hallotta a belső dulakodást, a vezér dörgő hangját, tehát Wesselényi sorsát a látottakból nem volt nehéz összekombinálnia. Tovább is nem tétováz : biztosan cselekszik, mint olyan ember, aki „boszútervét“ végiggondolta: visszamén a táborhoz, Vadásziékhoz, Vadászinak, Feketének röviden elmondja, amit látott. A tanácskozás végén elnémult vezérek „mély tanácskozással suttognak“, Fekete elválik tőlük, a másik kettő Murány- nak indul. Szinte látjuk, hogy egymást akarják túllicitálni: csak sejteteti cselekvéseikből tisztán látjuk (ez a fantáziánk valódi öröme), hogy bálványozzák a vezért. Ezalatt Muránvban is „vihar“ van: az úrasszony harci páncélban tölti az éjszakát, „mintha tán szerelem ellen védné magát.“ (Arany János első pozitív, szóbeli nyilatkozata e tárgyban, az is „talán“-nal. Lomhább fantáziák működésének megindítására való, finom, meggondolt nyilatkozat.) Leül, feláll, az ajándékba kapott „kisded órácskádra nézeget (hogy az időt nézze, s hogy asszociáció révén jobban eszébe ragadjon a küldője), sehogy sincs megelégedve a járásával: „Éjfélig hibául késedelmét veti,“ (mert akkor kell érkeznie Wesselényinek) „Akkor sietését rója vétkiil neki“ (hogy múlik az idő 1 Még most sincs itt ? ?) — „Tán azért nincs nyugta . . . Hogy kelepcéjébe nem jut Wesselényi ?“ Dehogy 1 —- feleli rá bennünk a fantázia, tehát mozog, működik és él: Arany sohsem hagyja pihenni, mert jól tudja, hogy művészi éltető eleme a mozgás, az élet. „Esztelenség is volt“ monda „amit tettem, Hogy színes szavakra pártom építettem S pártom' érdekébe, jó remény fejébe Gyöngéd becsületem koczkára vetettem“ . . . Igen? Hát a „nemzetiség, törvény, a hit szabadsága“'?? Ezek a nagy jelszók az egyenlet egyik felén vannak. A másik felén a „gyengéd becsület“, még nem is az, csak annak egyéni felfogása. 1 Csak a világ kacaja (v. ö.1), amely pedig sok mindent kikacag jogosan is, jogtalanul is. Világos, hogy az egyenlet nem is egyenlet, csak arány, melynek objektív fölállítása így lesz : 1 „Ali! Ha Veselényi mint győzelem jelet Fogná mutogatni a kapott levelet S kacajt inditnának Szécsi Máriának Férfiak iránti büszkesége felett . .
