Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904
5 nem teremthetett. Ha ö maga ezt nem érezte volna, hányára sohsem írta volna ezen alkotásáról, hogy nagyobb figyelmet érdemelt volna. E külömbség azonban egyszerre megérthető abból, hogy más a fölfogása Gyöngyösinek a költés lényegéről és feladatáról, mint Aranynak. Gyöngyösi és annyi más kortársa abban az időben, amelyben még a „Nürnberger Trichterek“ szerint a költés tanítható és megtanulható voltát hirdették, a művészet ezen nagy nehézségekkel elemezhető faját könnyű mesterségnek vették: egy történelmi esemény „versekbe rendölve“, az epikus hagyományokkal s a klasszikus mitológia örökös alakjaival fölcifrázva már költészet volt s mint ilyen érdekes mindazok számára, akik kedvelői voltak a költészetnek. Ezt, mint később meglátjuk, maga Gyöngyösi mondja, hát rpaga tesz tanúságot e felfogás valósága mellett. Ha tehát valakinek a fölfogása ilyen, nem szabad öt korából kiszakítva tárgyalnunk, nem szabad pálcát törnünk működése fölött. Gyöngyösi a szó modern értelmében nem költő, csak verselő. De mégis olyan láncszem abban a nagy folyamatban, amelyet a költői műfajok evolúciójának, fejlődés- folyamatának nevezhetünk, hogy kiesése, elhanyagolása, vagy tán lekicsinylése derékban szakasztaná ketté azt a folytonosságot. Mikor ugyanis az emberek külsőségekben, versekben, leírásokban stb. keresték inkább a költészetet, akkor valóban megillette a költő nevezet azt, aki ilyesmit termelt. Gyöngyösi ilyen környezetben, ilyen „milieu“-ben szerepelt s innen magyarázható meg rendkívüli népszerűsége is. Valamely költői műfaj népszerűsége ugyanis úgy divat dolga, mint akár az asszonyok ruházata, kivéve, hogy az irodalmi divat oka nem a puszta szeszélyesség. Félő
