Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904

- 50

captatio benevolentiae-vel dicséri meg a kapitány dicső, családjával örökölt vitézségét, mely a kihalt fiágról úgy látszik a uöágra is átszállóit, maga Széchy Mária előtt, így kívánja az asszony hiúsága. Hogyan győzedelmeskednék valaha is a szív Máriában, ha egyszerre hiúságát támadná meg a vezér?? így hát vitézségét érintetlen hagyja, de mégis gyöngéd szemrehányást tesz néki, hogy atyja hagyományaitól akkoriért el, mikor elállót! a király pártjáról: „Hát nem félne ütni egy Széchy Mária Árulás bélyegét atyja hamvaira??“

Nem, ez nem lehet. . .

„. . . Engedd elismernem,

Káromlék ellened és az elhunyt ellen!“

Ez az első próba s Mária lelke már ráfeledkezik a deli ifjú beszédére. Másfelé tekintgef, elpirúl az arca: úgy- lálszik, belényilallik a szerelem s magában érzi már helyzete fonákságát. De azért tartja magát s szabadság-védő vollára hivatkozik, mivel a szabadságot ma már máskép, mint fegyverrel megvívni nem lehet. Törvényhozással, akármi ellenkezőt állítson is a követ, ezen segíteni már semmiképen sem lehet s kurtán fordúl hozzá: ha csak ez volt követséged tárgya, akkor végeztünk egymással.

Csakhogy van a követnek Írásbeli mondanivalója is: levél, amelyet még otthon megírt Wesselényi, s amelyben a sohsem látott Mária istennői alakját, szépségét, hírét, dicsőségét magasztalja s előre megjövendöli benne jövő szerelmét.

Ez a második ostrom s Mária megérzi hogy az ostrom sikerének reménye egyedül az asszonyi gyengeségre van alapitvo, amelyet maga épen megvet a saját nemében. Bősz harag futja el a levél elolvastán, összemarcangolja s megvetöleg mondja a kopasz Kádasnak;