Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1904

— 42

ségére esküszik meg „elbágyadtságát üdítő harmatijának, hogy holtig követi, elveszi feleségül s ugyanazt a mondást mondja a szép asszonynak, amit egykor az álmában angyallal küzdő Jákob mondott a bibliában: „Amíg meg nem áldasz, el is nem eresztlek“.

E jelenet jellemfestése a legtermészetesebb, amit a Murányi Vénusban találhatni, mert bár valami különösen egyéninek nem mondható, mégis nem mond ellent sem Mária harcias, ingerlékeny, izgékony, sem a szerelem enyelgésével játszó Wesselényi lovagi jellemének. A szerelemmel enyelgő népdalok üde frissesége érzik meg rajta s újabb bizonyítéka annak, milyen ügyes lírikus válhatott volna Gyöngyösiből.

Abból a bizonyos „függő beszédéből láthatni, hogy a szerelmes asszony ellenállása fölötte gyönge: nem magán múlik, hogy Wesselényi nem bocsátja a várba, hanem testvérén, így mondja. Nem csoda azért, ha ülőhelyéből

........lassan emelkedők,

M

int a nyíló rózsa, gyengén mosolyodéit,

Ajaka mozdútván, szólni ereszkedék“ ....

hogy, mivel Istennek munkája a házasság, mivel „így tetszik a jó Istennek“, mivel „csak te vagy reménye árva életemnek“: átadom a várat, „mindent megjátszom,“ ha kell, csellel, ha kell, vitézséggel.

Ami ezenkívül van jellemző a Murányi Vénusban Gyöngyösinél, az mind csupa külsőség: hasonlatoktól tarkálló szép, gondos megfigyelésre valló, élénk leírás, amiről Gyöngyösi úgyis híres. Mária hol Bellónához, hol Semirámis- hoz, hol Márshoz meg Palláshoz hasonló. A vár átadása után maga a királyné Bécsböl ékesen felszerszámzott