Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

— 47 —

hétköznapiféle alkotás. Ma füzfaverseknek mondanók. Látszik rajtuk, hogy szerzőjük kelletlen kötelességet teljesít, mikor megírásukra vállalkozott. Emellett az is valószínű, hogy Faludi őket először latinul írta s csak azután ültette át hazai nyelvünkre. 1 Ez a körülmény pedig veszteséget okozhat, úgy a gondolat erejének érvényesülésénél, mint a közvetlen érzelem megnyilatkozásánál.

Ezzel tárgyunk végéhez értünk. Ugyanis a negyedik könyvben foglalt pásztori költemények méltatásáról „Költészetének eredetisége4* számol be az olvasónak. A mi pedig általában Faludi verseiről mondható, röviden a következő. Faludi csak költői természet, de nem igazi költő, ennélfogva versei és lelkivilága között igen gyönge, majdnem semmi az összefüggés; hiányzik nála az erős szubjektivizmus; az érzés és gondolat ereje, önállósága. Mélyebb érzelemhullámokat nem vert lelkében, sem emberszeretete, sem vallásossága, sem hazaszeretete. Mintha csak lelkivilágán kivid eső érzelmeket, gondolatokat öntene lírába : egyéniségének kevés nyoma. Alakjai színtelen, vagy érzelgős pásztorok, kik jól tudják, de nem érzik át, amit mondanak.

Igaz marad azonban Bacsányi állítása. Faludi tényleg mesteri kezekkel, mint valami szobrász a gipsszel, bánik a nyelvvel. Verstechnikája, a formák kompozíciója, a költői dikció ereje páratlanná teszik verseit a XVIII. század verselöivel szemben. így fogva fel költészetének méltatását, elfogadom Császár Elemérnek következő szavait: „Aki

Faludit a mai kor Ízlésével tekinti, az nem lát benne egyebet, mint virtuóz mesterembert, de ha történeti szempontra emelkedünk és meggondoljuk, hogy épen abban

1 Lásd Illyefalvi V. Aladár, F. F. élete és Költészete. 40. 1.