Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

— 46 —

Szivárvány hajtások függjenek fölöttem Rózsa koszorúkkal fűzve körülöttem.

Némi elevenség a megszemélyesítésben fölcsillan, a költöi szín sem egészen hideg s mégis olyan bágyadt, érzelemvilágimkon kívül mozgó az egész költemény. Még gondolattüze sem lobban úgy, mint világi dalaiban annál kevésbbé lüktet az érzelem heve: fogyó félben van már, mint akár a költő élete.1

Közelebb férkezik azonban lelkűnkhöz: BÚCSÚZÓ

ének-e

Nehéz búcsút adni, venni,

Csak most érzi bús szivem.

Kín telőled távul lenni,

Már megvallom, jó hívem !

Édes vala barátságod,

De keserű elválásod.

Az ismeretlen S. e szavaira a szintén ismeretlen Z. válaszol:

Könnyű búcsút adni, venni,

Úgy Ítéli én szivem,

De egymástól távol lenni Keserves kín, jó hívem!

Ha állandó barátságod,

Türhetőbb lesz elválásod.

Az ellentétes gondolatok végre elsimulnak, mert ha el is kell a búcsuzóknak válniok: „a szív el nem vál“. Itt van lélektani hűség, mely abban jegecesedik ki, hogy a szerető szív a távolból is visszasír.

Összegezve lírájának harmadik könyvében megjelent alkalmi költeményeiről mondott észrevételeimet, azzal egészítem ki e versek méltatását, hogy valamennyi olyan

1 Maga Faludi e költeményéhez következő megjegyzést fűzi: „írtam ott a kútnál azon 1775-dik esztendőben sz. István király napján*.