Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

— 40 —

Hasztalan keressük azonban az „elragadott költői lólek imádatát." Ablakainkon megjelenő hóvirágra emlékeztet költői dictiója: szép, de fázunk inkább, mint lelkesedünk olvasásakor.

Hasonlóan Szent Emidhez cimü költeményét a komáromi földrengés alkalmával készíti Faludi. Látszik is Tajta az alkalomszerüség szine:

Kérésedre, drága szent,

A föld indulástól ment,

Olaszország a tanú Sok más város és falu.

Végül költő a szent oltalmát kéri:

Te légy a mi szószóllunk,

Föld rémülvén, oltalmunk.

Enyhítsd Úrunk haragját,

Távoztassad ostorát.

Végére jutottam ezzel vallásos költészete tárgyalásának is. Mondhatjuk, hogy várakozásunkat sokban nem elégíti ki. Mert ha magam elé képzelem azt a „szelíd lelkű" jeszuitát, a ki erkölcsi maximáiban annyi intelmet ad a nemzetnek, önkénytelenül azt kérdezem, hát nincs lírájának egy hangja se, a mely bölcselmi ódában emelkednék Berzsenyiként Istenhez? A theologus, a ki Szent Emberében oktat, hogy a hit világánál szemléljük a világi jót, — a ki megkapóan tudja színezni, hogy „jobb az Istentől eredő sanyargatás, mint a hamis világáruló csókja, hogy a szív lenyugasz- talója nem a föld határain belöl, kivül azon, az égben lakozik"1 ismételem, az ily kiművelt jellemnek, vallásos személynek mindössze két igen szépen sikerült vers: Az Ur Jézushoz és A feszülethez, lehet csak szellemi terméke ?

1 Szent Ember 559. 1.