Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

— 38 —

E két költemény vallásos líránk legszebb gyöngyei közé tartozik. Az utolsó még ma is felcsendül a templomok hatalmas boltívei alatt, hogy mig Isten iránti hódolatunkat hirdeti, Faludinak emlékét is fenntartsa idötlen-idökig. Avagy kinek nem markolna szivébe ez ének tartalma: az Isten-ember megrázó tragikumának eleven rajza? Kinek szíve maradna érzéketlen, mikor szemléli a természet gyászát, a nap sötét fátyolát? Nem is kell, hogy figyelmeztessen:

Szállj szivedbe, sirasd meg Bűneidet; gondold meg,

Hogy az Isten fia volt,

A ki érted igy megholt! —

Az érző kebel az Üdvözítő sebeinek szemléletekor összeroppan a kereszt tövében, hogy könnyekbe öntse keservét, bánatát.

Faludi vallásos lelke szakít érzelmeinek kertjéből egy nefelejtset és oda tűzi azt, A Szűz Máriához. Ebben a költeményben a boldogságos Szűz méltóságát zengi meg:

Ó Istennek kedvese,

Szentiéleknek jegyese,

Szűz Mária ritka kincs!

Isten után mássad nincs.

E hang pár versszakon keresztül fokozatosan gördül, hogy aztán a végén kérelem alakjában szóljon Máriához:

Engedd: téged kövessünk,

Tiszta szívvel szeressünk,

Égjen bennünk ez a tűz,

Hozzád, kegyességes Szűz!

Másik három költeménye: Szent István királyhoz, Szent Imre herczegrül, Szent Emidhez, noha vallásos irányú, magán viseli az alkalom bélyegét. Ritkán szoktak sikerülni az ilyenfajta költemények. Többé-kevésbbé ellaposodnak.