Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

- 38 —

Kebelébe ragad csókra,

Már megbánta, tébolog.

Nálad tölti ebéd korát,

Másutt eszik vacsorát,

Nálad tölti ebéd korát,

Másutt eszik vacsorát.

Mintha csak a „Bölcs Ember" szólna: „A szerencse mindenütt beköszön, de hamar búcsút vesz, azon könnyű tollal jön s megy; alig készülsz a vele való kézfogásra, már is a harmadik szomszédodon ttd vagyon"1 A szerencse álnoksáfját plasztikai erővel állítja elénk:

Kopasz, bénna és vak jószág,

Agyarkodó, fondorló;

Felkendőzölt, aggott óság,

Nyughatatlan kóborló.

Mint valami diorámában a képek, úgy vonulnak fel e két költeményben a szerencse esélyei. Hideg szemlélet lévén alapjuk, hidegen is hagyják lelkünket. Eszünk még megtalálja bennök a higgadt gondolatok súlyát, az erő és elevenség lüktetését, de szivünknek semmi keresni valója nincs. Önkénytelenül is látjuk a költőnek azt a higgadt nyugalmát, mellyel szemléli másokon a szerencse pajzánságát; ebből aztán levonja tanulságképen e két költemény tartalmát. Nem a teremtő erőnek adózunk tehát elismeréssel, hanem a művészetnek, mellyel költőnk a „Forgandó szerencsét", népszerű és legkiválóbb költeményeinek egyikét, megalkotta. Ezért tartom túlzásnak Told у állítását, hogy „Faludi elmélkedő versei egyéni, de tapasztalás és gondolkodás által lecsillapult s a világ befolyásain túlemelkedett érzések igazán költöilcg tárgyilagosított nyilatkozatai"2. Hiszen eltekintve attól, hogy Faludinak több1 Bölcs Ember, 579. 1.

2 Toldy: A magyar költészet története; 311. 1.

ч