Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903
I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.
— 34 — szőr kellett lakóhelyét megváltoztatnia, élete egészen ment minden nagyobb vihartól; tehát „tapasztalásról*,'!agyis a szerencse nagyobb fokú esélyeiről nála szó sem lehet. Ugyanezt a bölcs lemondást, a szerencse változásában való megnyugvást, adja elő az Addio! Ebben inkább érezzük a lírai elem lüktetését, mely fájó érzéssel festi ugyan a csalódottnak lelki állapotát: Eddig gondban, kínban éltem, Hogy hívem vagy, míg azt véltem, de egyúttal epigrammszerü befejezéssel állítja elénk a férfias büszkeséget, mely megköszöni a volt kedves hamisságát és ki is adja az utat neki: De hitetlen, állhatatlan! Tovább ne légy alkalmatlan, Tudva vagyon álnokságod, Azért nem kell barátságod! Ne a kosár, vidd veled, Benne obsit leveled. Bizonyos szatirikus hang is megcsendül e költeményében. Nagyobb erővel nyilatkozik meg azonban szatirája az Útra való és Nincsen neve cimü verseiben. Amaz talán épen egy a szerzetükből kilépett rendtárs eltávozása felett gúnyolódik: Minden lova rúgjon fel A rudszege hulljon el, Repedjen a gyeplő-szij, Piuczetokja folyon ki. A forgószél kergesse, Záporeső vezesse, Igen finom ember volt Jó hogy tölünk elpatkolt! Ez a hang cseppet sem árnyoldala Faludi szelid lelkének. Általános emberi vonás ez, mely önkénytelenül
