Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

31 —

A tél ikerfia,

Eső és hó szakad.

Fázunk és éhezünk S átlőve oldalunk,

Részünk minden nyomor,

De szabadok vagyunk!

Faludi költeménye elég ismert gondolatot rajzol az érzelem minden fokozottabb megindulása nélkül. Távol marad a lelkesedés hangja is, ami ily tárgyú népdalainkban oly fönséges erőtől duzzad:

... Ha szegény is de magamé vagyok,

Szolgaságba szabadságért állok.

Azonban a szerkezet kerekdedsége, sorainak dallamossága, ritmusa e verset kora egyik legszebb költeményei közé sorozta.

Általánosan ismert eszméket nyújt Faludi a „Forgandó szerencse* és „Szerencse" cimü verseiben is. Mindkettő okos, higgadt józanságra tanít, akár áldjon, akár verjen a sors keze. így gondolkozott, igy oktatott minden idők nagy embere, a ki csak tárgyául a szerencse megéneklését választotta. így érzett a classicus költő, mikor lelkesülten szól ódájában:

Aequam memento rebus in arduis Servare mentem, non secus in bonis Ab insolenti temperatam Laetitia moriture Delli.1

És a Forgandó szerencse igy oktat:

Fortuna szekerén okossan ülj,

Úgy forgasd tengelét, hogy ki ne dűlj.

Ha szépen vezetett Ha miben kedvezett,

1 Horatius: Cürminum liber II, 3.