Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1903

I. Faludi Ferenc lírai költészete. Irta: Szilveszter Ferenc dr.

28 —

Szép pipám égő kis kemencééin,

Te enyhíted mellyemet.

Szépen indul, de lírájának csendülését hirtelen elfojtja az elmélkedés komoly szava:

Mint a füst oszlik hirtelenül,

Úgy magad is, fontold meg,

Elcseppensz egykor véletlenül.

Mint látjuk, a kapcsolat kissé mesterkélt, a tanulság erősen moralizáló, hangja pórias: „elcseppensz egykor véletlenül."

Ez a komoly hang szinte rideggé válik a „Remeté“- ben. Sötét világnézetével emlékeztet a középkori „Halál- hymnusra": „Örülvén nem örülök sok ideiglen, de ez világnak örömeit elhagyom és az halálra megyek. Elmegyek meghalni. Engemet nem siratnak, sem én értem nem imádnak, de elfeledtetem még az enyéimtől is, mikoron én meghalok"1

A „Remetédben is a letűnt századok komor aszkétáját látjuk elmélkedni, a ki megvet minden földi pompát és hiúságot, ronggyal födi csupán a „barlangok mély ölében elrejtett" testét, annál is inkább, mert:

Ma holnap a. kígyók felbontják testemet,

Az apró férgecskék elosztják bélemet!

Nem Faludi világa ez; érzik is a költeményen, hogy egy képzelt remete gondolatkörének ad kifejezést, mialatt az ö lelkének derült nyugalma távol marad ezektől a sötét eszméktől.

„Nem mind vigaság a vigaság" olvasásakor pillanatra elgondolkozunk. Végre hát megnyitotta szivét előttünk a költö:

Azon senki ne építsen Hogy engem lát vigadni,

1 Képes Magyar irodalomtörténet, Il-ik kiadás, 1. k. 113. 1.