Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1900

—11 S zengjek-e dalt arról a Nagyasszonyról, kit Szent István a kereszténységre született országnak patronáld adott? A „keresztények segítsége“, a „magyarok Nagyasszonya“ lett. 1038. aug. 15-én, halálos ágyán a kegyes, istenfélő király, összegyüjtvén a püspököket és föembereket intette : „Tartsák meg az igaz hitet, melyet elfogadlak, ápolják a testvéri ragaszkodást, mindenek fölött őrizzék a kereszténység új ültetését.“ E szavak után kezét és szemét a csillagok felé fordítva, igy kiáltott fel: „Ég királynéja, a te pártfogásodba bízom utolsó imámmal a szent egyházat, lelkemet kezeidbe ajánlóin!“

S a boldogságos Szűz anyai pártfogásáról beszélnek templomok, apátságok, ezt hirdetik a nevéről nevezett városok, falvak, ezt jelzik a képével ékeskedő pénzek. Kardokon, vérteken, pajzsokon, zászlókon Mária képe hevítő a hősök vitézségét a pogány török ellen vívott harezok- ban. Nagyasszonyunk anyai pártfogása sugárzott bölcse- séget királyaink leikébe; csaták füzében az ö csodás képe biztatta N. Lajos lelkét; az ö szent olvasója aczélozta Hunyady győzedelmeskedő kardját; Jézus és az ö szent neve vitte diadalra Kapisztrán keresztjét.

Mikor mindezekre a múltak emlékétől megihletett lélekkel gondolok, boldogan látom ma is a katholikus magyar szív hűségét és ragaszkodását ahhoz a Nagyasszonyhoz, kinek áldó karját Jézus hite terjesztette felénk.

*

Az országot megalapító s az Istenanya oltalma alatt fen tartó kereszténység adta a nemzetnek eszményképeit is. A koronán s az ország czimerében a kereszt ékeskedik; a haza igaz szeretető a kereszt hitéből fakadt, táplálkozott.