Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1899

I.

flehántj szó tanulóink ottI|onanüI.

Gyarló földi életünkben fogalmainknak egyik legked- vesbike az, melyet e szóhoz füzünk: otthon. A ház, mely biztos hajlékot ád, a szoba, melynek négy fala között annyi, hol bús, hol örömteljes órát töltünk, a benne lévő minden egyes, még oly igénytelen bútordarab — ezek alkotják e fogalom lelketlen, élettelen tartalmát; s drága szüléink, testvéreink, esetleg gyermekeink, szóval véreink, hozzátartozóink, annak lelkét, igazi lényegét. Az egyik ember otthona lehet fényes, gazdag és pazar, a másiké meg szegényes, igénytelen, sőt talán rideg is, — de mindenki tisztelettel, szeretettel, rajongó ragaszkodással vonzódik ahhoz, a mit otthonának nevezhet.

Az otthonnak e rajongó szeretető lel kifejezést a költészet számtalan termékében. Ennek az otthonnak fájó emléke, az utána sovárgó lélek szólal meg Petőfi „Távolból“ ez. költeményében. Ezt a szerény és mégis oly boldog otthont rajzolja oly bájosan Arany a „Családi kör“-ben.

A kedves otthon az, ahol mi igazán boldogok vagyunk; csak ott érezzük magunkat valóban jól, nyugodtan, felejtve a világ zaját, az élet lélekölö küzdelmeit. „Mindenütt jó, de legjobb otthon“, tartja a jó, magyar köz1*