Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1893
- 34 — Tetlűs és Peleus menyegzőjének képe gyakran foglalkoztatta az ókori festészetet és költészetet; a görög költészetnek egyik legkedvesebb tárgya is volt ez s éppen olyan ismeretes, mint az argonauták utazása. Catullus gondolatát is kisértetbe kellett ennek hoznia. De ő a kidolgozásban keveset törődött a renddel és gonddal, melynek összekötnie kellett volna a különböző részeket; a gond és rend helyett csodálatraméltó leiró vagy szenvedélyes verseket vet oda, mindmeganuyi szint s igy inkább a nagy festő tanulmánya ez, mint eredeti és szabadon fogathatott munka. De még e tanulmányban is talált helyet a római költő a lyrai hangok számára; Homér tüzétöl lelkesül s át- alakitja az ünnepet, melyet leírni látszik. A hősiesség és dicsőség jövendölésévé teszi a nászéneket. Az ünnepen jelenlévő párkák éneklik a menyegzői kymnust. Alig lehet a hangulatos költeményt elbeszélésnek nevezni : nem ad elő semmi történetet, hanem egy nagy jelentőségű ünnepi eseményt rajzol elragadtatott csodálat hangján, mely fájdalmas kéjjel mélyed az eltűnt arany hőskornak szemléletébe. A latin hexameter méltósága mellett érezzük ebben a költeményben a görög múzsa lehelletét is. Catullus szelleme a költemény epilogjában nyer inkább kifejezést. Talán ázsiai útja ösztönözte a figyelemreméltó galliambusi költeményre, mely Attisról szól s melyet szintén görög minta után dolgozott. Az eredeti utánzása legvilágosabban a panaszkodó részekből tűnik ki, melyben Attis epedve gondol hazájára. Az egész előadása tele van ragyogó színekkel. Catullusnak e költeménye azonban sem nem elbeszélés, sem nem hyrn- nus, hanem kangulatkép,
