Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1893

-lőhetett. Olyan virág volt ez, mely nem tudott hozzászokni a római talajhoz. Az érzelem nyelve volt az, melyen a római szólam legkevésbbé tudott. A szív gyöngédebb indulatai alig nyugtalanították; alig ismerte azokat az érzelmeket, melyek a lantos költészetnek mozgató elemei. A görögöknél ugyan a többi átkölcsönzött műfaj mellett a lyrait is megtalálhatták volna, a mely akkor már a tökély fokára emelkedett, de azt a rómaiak a maguk érdes, nehezen simuló nyelvükkel utánozhatni nem igen remélhették. Az egyedüli epigramm volt az, melyet mindjárt kezdetben átvettek s mindvégig kedvencze maradt a rómaiaknak. Csakhogy ezen epigrammákban a régi versformának, a saturniusnak nehány maradványa és utócsapata mellett utat tört magának az Enniustól kijelölt uj irány. Marcus Caecilius sírját a via Appián még saturniusok ékesítik, ugyanabban a korszakban egy szabados valóban költői szerkezetben elégiái emlékezést szentel hű nejének. Miután egy kettős distichonban neje erényeit és házassági boldogságát magasztalta, a jó Auréljának adja át a szót kétszer annyi distichonban. Egyszerűbb szavakkal emlékezik meg először tisztaságágáról és hűségéről, azután megindító kifejezést ad hátramaradt férje után való vágyának és magasztalja hosszú egyesülésük boldogságát. Lucilius is szatíráinak huszonkettedik könyvében egy hű és művelt görög rabszolgának distichoat szentelt siriratul. De ugyanazon könyvben erotikus eseményekről is beszélt elégiái formában. Elegiai epigrammok gyülteményét készítette már a togaták költője : Atta. Még előkelő férfiak is tettek kísérletet e nemben. Qu. Lutatius Ca- tullus coüsuI nemcsak Callimachus egy epigranunját