Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1893

- 11 vagy publica-hoz, ezek képezték az őskor vallásos 1 y ráj ának te rm ékei t.

Ha a közéletből a magánéletbe, a családi, társadalmiba lépünk, azt látjuk, hogy a mint voltak nyilvános, vallási dolgaikra énekeik, úgy voltak egyéb körülményeikhez is, melyek már a világi lyrákoz, a carmina privata-hoz tartoztak.

Ilyenek voltak a lakoma-dalok carmina convivalia, melyeket lakomákon az asztalnál, majd fuvolakiséret mellett, majd anélkül felváltva szoktak énekelni az ősök dicső tetteiről, mintegy lelkesítő például az ifjúságnak, de nem rögtönzött dalok voltak ezek, hanem emlékezetből, ismeretes szövegek szerint összeállitot- tak. Hogy a régi asztali dalok, melyeknek alakjáról és terjedelméről semmi ismeretünk nincsen, léteztek, bizonyítja Cicero, ki a régi római költészetnek szorgalmas kedvelője volt. Bizonyítja Cató is, ki azt mondja, hogy előtte több századdal énekeltek lakománál dalokat nagy férfiak dicséretéről, de már az ő idejében kivesztek. Nibuhr szerint a meglevő összes régi mondák mind ezen dalokra vihetők vissza, mint forrásukra. Enne a nézetnek számos híve van, de ellene szól mégis az a körülmény, hogy rómaiaknak nemzeti eposzuk nem volt. De e körülmény nem zárja ki az énekek létezését, melyek azonban korán kivesztek, úgy, hogy a hazafias hős dalokból hírüknél egyéb nem maradt.

Voltak vándorénekesek is (grassatores), kik a lakomáknál megjelentek és az asztaltársaságokat dalaikkal komolyan és tréfásan mulattaták; ezek kevésre becsült emberek voltak, kérdésük sincs tisztázva, mert lehettek közönséges naplopók is, kik egész nap kó-