Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1891
— 5 Az 1890/91. tanév végén még egészségesen, látszólag legalább csak egy kis rheumától bántva, de különben ép erőben mondott a szélrózsa minden irányában vakácziózni szétmenő pályatársainak búcsút. És ime! a testes, elég kövér, erős, munkabíró kartársnak csak árnya jelent meg az 1891/92. tanév kezdetén a testület első értekezletére. Oly megdöbbenés lepte meg minden kartársát, barátját, ismerősét, midőn a kéthavi szünet után öt viszontlátták, mintha egy sirból feljáró szellemmel találkoztak volna. A benne régóta lappangó, de senkitől sem sejtett tüdő- vész elementáris erővel lépett egyszerre fel. És a mily rohamosan lepte őt e borzasztó betegség meg, oly gyorsan sorvasztotta napról-rapra szemlátomást életerejét. Erős akarata — talán mert nem is tudta, nem is sejtette, hogy milyen gyilkos betegség gyötri, sokáig küzdött a kór erejével. Sem kérés, sem orvosi tanács nem tudta egy neháuy hétig visszatartani tanári kötelességei teljesítésétől. Végre körülbelül öt heti tanítás után engedett barátai kérésének, mert már nem volt testi ereje előadni, 1891. évi november hó 6-án, kora reggel aludt, ki életerejének utolsó szikrája, életének 40-ik évében, miután 17 évig szolgált az Úrnak és 16 évig teljesítette a haza és egyház iránti kötelességeit, az érd. róm. kath. Status gymuasiumai- ban, mint tanár működve. Miután a tanári testület igaz fájdalmát, nagyrabecsülését és szeretetét kifejezendő, testületileg helyezte a felejthetetlen kartárs hült tetemére az érdem babérkoszorúját és a tanuló ifjúság hálája, szeretető jeléül szintén koszorút rakott koporsójára , délután 3 órakor kisértük ki az örök nyugalom csendes kertjébe, hogy a helyi tanférfiak, tisztelői, barátjai jelenlétében helyezzük el földi hüvelyét annak a kápolnának a közelébe, mely mellől nem egyszer hintette halottak estéjén a hit vigasztaló balzsamát, hirdette az igaz lelkek találkozását egy szebb, mert örökké boldog hazában. Ez volt szeretett kartársuuknak — kit oly korán kell vala elvesztenünk — röviden feltüntetett földi pályafutása, de nem olthatom ki az emlékezésnek az ő érdemeit, munkásságát megvilágító fáklyáját, mielőtt működése eredményét nehány szóval nem méltatom.