Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1890

bástyák a klastrom-utczai, vagyis a várbeli zárda falaiból; a negyedik templom a város közvetlen szomszédságában Szent-Király falu mellett levő dombon — már 1350-től kezdve uralta a Maros völgyét, a mely a Pálos vagy köznyelven Fehér barátok zárdájával volt összekötve.1

Hol annyi templom hirdeté Isten dicsőségét; hol a kor egyedüli és kiváltságos tudósainak és szent férfiainak befogadására majdnem minden dombon fényes lakokat látunk emelkedni: azon helyről először is biztosan feltehetjük, hogy ott nagyobb tömegű és élénk pezsgésben levő keresztény társadalmi élet vert magának alapot, és ezzel kapcsolatban a kér. nemzeti oktatás és nevelés oly iskolái virágozhattak, a melyek az akkori művelődés követelményeinek megfeleltek.

A nagy nemzeti katastrofa, a mohácsi szerencsétlenség után a mit a törökök rombolása és pusztító hadjárata a kath. egyház több százados alkotásaiból meghagyott, azt a nemzetnek hitbeli megha- sonlása majdnem teljesen megsemmisítette. A nemzet főéletére, az egyetértés, ketté szakadván, a társadalmi életegység is megszűnt. Természetes következménye lett az eseményeknek az is, hogy a kah. egyház jótékony befolyását az iskolákra hosszú időig elveszítette. Szomorú sorsát Maros-Vásárhely sem kerülte ki. Az új hit követői engesztelhetetlen gyűlölettel nyomnak el minden katholikus intézményt. A templomok mind romba dőlnek. Iskolái megsemmisülnek. A tor- dai országgyűlés a várbeli templom és klastrom tulajdonosait — a Ferenczrendieket kiutasítja. És igy 1556. aug. 6-án a kath. hitélet utolsó menedéke is a protestánsok kezére megy.

1 A Paulinus zárdát a templommal együtt 1350-ben Tóth János és Bolgár László építették. Tóth régi törzsökös nemzettségbó'l származott, Maros Szent Györgyről és Szent-Annáról bírta praedicatumát.

Gyalui Dénes 1514-ben gyulafehérvári éneklő kanonok, felszentelt argói püspök és helyettes erdélyi püspök, a Paulinus rendbe lépvén, a Szentkirályi-ház priorává (főnök) választotta. Rendtársainak szeretetétől átölelve, fi évet töltött itt. A kolostort sajátjából kijavíttatta 1525-ben hal meg. Társai „Beatus Dionisius“ néven örökítették meg nevét.

A móhácsi vész e kolostort is végpusztulással sújtotta. A megrémült tagok szétszaladtak. János Zsigmond eltörölve magát a rendet is, a kitűnő állapotban levő Szentkirályi kolostort javaival együtt Baki Pálnak, egy kikeresztelkedett töröknek adományozza, ki alatt az épület leégett 1620-ban. Bethlen Gábor alatt Angyalosi János télö-mester birtokába jutott.