Katolikus Gimnázium, Marosvásárhely, 1885

I.

M. t. vendégek! Nemes tanuló ifiuság!

Az 1885—86. iskolai évet ünnepélyesen bezáró alkalom utolsó perczeihez jutottunk. A 10 hónapig tartott munkálkodás eredménye előtt állunk. Az elvetett mag a becsületes munka alatt kicsirázott, a talaj minősége szerint megnőtt, kivirágozott, gyümölcsöt hozott; eljött az idő, hogy learassuk, csűrbe gyűjtsük s aztán a jól végezett munka édes tudatával azt élvezzük, hasznunkra fordítsuk, ó, mert az emberi szivre semminek annyira édes, a keblet megnyugtató, örömmel betöltő, jóra ösztönző, a további öntökéletesedésre erőt nyújtó, bátorító és buzdító hatása nincs, mint a jól, a sikerrel végezett munkának. Valamint ellenkezőleg, semminek annyira a lelket bántó s az önvád egész súlyával ránehezedő káros következménye nincs, mint a nem teljesített kötelesség, a szív minden legkissebb részét bezúgó, kárhoztató, lesújtó Ítéletének. Mert úgy van alkotva az ember, hogy a természetével és rendeltetésével megegyező javakat keresse és birtokába vegye. S csak akkor vagyunk igazán boldogok, ha az azok iránt magunkban táplált remény valósul, ha azokat sajátunknak mondhatjuk. Ellenkezőleg, a fölismert, jónak saját hibánkból való elmulasztása: a szükség örökös jármába hajt, állandóan vádol, kinoz és gyötör. Egyedüli állapot, mely a jutalmazásban nem késik s a büntetést el nem halasztja.