Marisia - Maros Megyei Múzeum Évkönyve 29/3. (2009)
Gál-Mlakár Viktor: A 13-14. századi kerámia kutatástörténete Északkelet-Magyarországon
A 13-14. századi kerámia kutatástörténete Északkelet-Magyarországon 177 Természettudományos vizsgálatok alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vizsgált kerámiatöredékeket a 13. század első felében eddig 800-850 Celsius fokon égették74. A törésfelületben látható csík - feltételezésünk szerint - a rendesen át nem égett agyag tömbje, mely természetes körülmények között fehér vagy világosszürke színű75. Sötét színét az égetés első, még alacsonyabb hőfokon zajló szakaszában nyerhette el. A „budai típusú” csoportba sorolt töredékek egyrészről egy, a fehér kerámia övezetében általánosan elterjedt csigavonalas bekarcolással díszített bögréhez, másrészről a töredékek alapján pontosan meg nem határozható asztali edényekhez (talán palackokhoz vagy kancsókhoz) tartoztak. A töredékekről megállapítható, hogy jól iszapolt agyagból készültek, felületük igen finoman simított, törésfelületükben színelváltozás csupán egy töredéknél figyelhető meg. Azaz a felhasznált nyersanyag egy olyan típushoz tartozik melynél elegendő volt a korszakban használt kerámiaégető kemencék hője az edény teljes kiégetéséhez. Díszítésüket függőlegesen futó párhuzamos vagy egymást metsző 8-9 mm széles barnás színű festett csíkok alkotják. Ezeken a töredékeken kormozódás nyoma nem látható, tehát nagy valószínűséggel asztali edényként használhatták. A harmadik csoportot alkotó szürkésfehér színű fragmentumok egy jól körülhatárolható edénytípushoz tartoznak. A töredékek törésfelületében sötét színű égetési csík itt sem látható, anyaguk jól iszapolt, viszont felületük kissé érdes a felhasznált soványítóanyagtól. A leírt darabok mindegyike fazékból származik, melyeknek pereme már összetettebb, hármas tagolást mutat, oldalukat sekélyen bekarcolt csigavonal díszíti. Az előzőekben meghatározott három csoport közötti különbség első látásra is nyilvánvaló. Mint láttuk, elvileg, különbséget tudunk tenni a felhasznált nyersanyagok között, bár ezek földrajzi területhez való kötése nem könnyű feladat. Holl Imre a fehér kerámiának még csak elterjedési területét vizsgálta, lehetséges származási helyét nem. Erre irányuló néprajzi kutatásokat Kresz Mária folytatott, illetve foglalta össze ismereteit az Enthnographia hasábjain 1960-ban. Adatgyűjtése nyomán körvonalazódtak azok a régiók - Nógrád, Gömör, illetve Bihar megyék területe - ahol a középkortól folyamatosan, egy speciális, fehérre égő agyagfajtából készítik az edényeiket a fazekasok. Kresz Mária tanulmányában, utal arra a nem elhanyagolható momentumra is, miszerint a fenti megyék területén és közvetlen környékükön folyamatosan használják, még a 19. század folyamán is, a fehér kerámiát. Ezek alapján egy jelentős nyersanyag lelőhelyet tételez fel a három említett megye területén, melyet már a középkor folyamán is ismerhettek és bányászhattak76. Jozef Hosso a Kassai medencét és az ún. poltári formációt jelöli meg a jellegzetes fehérre égő agyag lelőhelyeként77. A legújabb etnográfiai kutatások alapján Gömör-Kishont megyék középső részén, a Rima, Balog, Murány, és Túróc folyók völgyeiben található meg az az üledékes kőzetréteg, melyből ezt a típusú, magas kaolintartalmú - talán a fehér kerámia általam meghatározott sárgásfehér színű csoportjának alapanyagát képező - agyagfajtát bányászták. A kis mélységben (10-12 m) lévő agyagrétegeket nagy valószínűséggel a középkor folyamán is folyamatosan termelték ki78. Az igen jó minőségű fehérre égő agyagfajta Gömör megye területén 74 Simonyi 2005, 52. 75 Kiss 2006, 156. 76 Kresz 1960. 77 Hosso 1983, 222. Kiss 2006, 155.78
