Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-08-16 / 15. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. augusztus 15 7 AZ MHBK ARGENTIN DISZTAGJAT Osinde alezredes beszéde a küldöttséghez A Magyar Harcosok Bajtársi' Közösségének argentínai vezetője ünnepélyes keretek között adta át Jorge M. Osinde alezredesnek, a Coordination Federal igazgatójának és a titkári hivatal főnökének, José M. Colodronak a Bajtársi Közösség díszoklevelét, a magyar szervezet dísztagjaivá választásuk alkalmával. Az argentin és magyar címerrel és a két nép művészi motívumaival díszített okmány átadásakor v. Keleméri Tamás mondott köszönetét az argentin hatóság két képviselőjének azért a páratlan jóindulatáért s baráti támogatásért, amellyel a Közösség munkáját és törekvéseit támogatták. A főcsoport vezetője kifejezte az Argentínában élő baj társak háláját és szcretetét Argentina és népe s vezetője iránt. Perón tábornok nem csupán mint katona áll közel a magyar frontkatonákhoz, hanem mint a Colegio Militar neveltjét közelebb hozza a magyarokhoz az a katonai szellemiség, amelynek a megteremtésében hazánk nagy fia, Czecz János résztvett, mikor ezt a jóhírű, ma is fennálló intézményt Rosas elnök támogatásával megalapította. Ugyanilyen közel áll hozzánk Perón tábornok műve — fejezte be üdvözlő szavait Keleméri Tamás — a justicialista Argentina ’ahol igazságot, egyenlő elbánást találhatott az a magyar katona, akit a háború összeomlása után annyi igazságtalanság ért. Ezt csak úgy hálálhatjuk meg, ha Czecz János szellemében élünk és dolgozunk. E hála jegyében folytatja munkáját a „Pregonero Húngaro”, a Bajtársi Közösség spanyolnyelvü lapja, amely az elmúlt háború egyes haditapasztalatait szeretné megismertetni az argentin katonákkal. Osinde alezredes meghatott szavakkal mondott köszönetét a díszoklevelekért és elismeréssel emlékezett meg Magyarország dicsőséges katonamultjárói és azokról a harcosokról, akik egy véres világháború után Argentínába emigráltak, miként az elbukott szabadságharc nagy hírre emelkedett tisztje, Czecz János. A harc itt tovább folyik, — mondotta lOsinde alezredes,^— továbbtart a békéért, békés eszközökkel, a politikailag független, gazdaságilag önálló, társadalmi életében igazságos Argentínáért. — A magyar katonák munkájából és törekvéséből látom, hogy megértették Perón elnök szándékát. Kérem, hogy mint példaképül választott nagy elődjük, Czecz János, haladjanak továbbra is ezen az úton s mi mindig támogatásban részesítjük magyar bajtársainkat. Weckerle Péter angol úri és női szabó Olivos Luis Monteverde 3859 (Av. Maipú 3800-as magasság, az avenidától egy cuader.) Teherautóval fuvarozást vállalunk RA-SE ALITISZ, HOLZMANN y Cía. Telefon: 742.1516 Magyar-horvát kapcsolatok és a Dunamedence elrendezése írta: Homonnay Elemér A magyar-horvát unió kialakulását 1102- ben ugyan egy történelmi véletlen, a Trpimircsalád kihalta tette lehetővé, azonban olyan geopolitikai erők eredőjeként, hogy a magyarság és a horvátság politikai, gazdasági s kulturális összefogása ezen véletlen nélkül is bekövetkezett volna. Erre utal az a tény, hogy még a Trpimir dinasztia kihalta előtt Zvojnimir, Szent László sógora s egyben Szlavónia, a Győzd és a Dráva közti, azaz a Dunamedencéhez tartozó terület ura került a horvát trónra. Vagyis Zvojnimir megválasztásában már érvényesült a dunamedencei s magyar kapcsolatok fontossága. S ha a horvátság részére a magyarsággal s a Dunamedencével való kézfogás támaszt és biztosítékot jelentett a bizánci (politikai és kulturális) és velencei (gazdasági) veszéllyel szemben, addig a magyarság s a Dunamedence számára a horvát tengerpart jelentette a kiutat a tengerhez, s közvetlen bekapcsolódás lehetőségét a Földközi-tengeri térségnek a középkort uraló szellemi életébe és gazdasági vérkeringésébe s így a bekapcsolódást a világpolitikába, Bosznia-Hercegovina területe pedig ugyanakkor lehetővé tette a Dunamedence védelmi övezetének a balkáni térségbe való előretolását s ezen keresztül a balkáni befolyás biztosítását, mai szóval élve, nagyhatalmi állását s ugyanakkor, amikor e két nép szövetkezését ilyen reális érdekek biztosítása sürgette, e szövetkezés egyben európai misszió vállalását is jelentette, a Nyugat, a nyugati kultúra, a nyugati életszemlélet védelmét, Kelettel, Bizánccal szemben. így bár Szent László, majd Kálmán előbb fegyverrel kénytelenek biztosítani — de csakis a bizánci befolyás alá került hegyvidéki törzsekkel szemben — Zvojnimir özvegyének jogait, illetve az örökösödés jogán emelt trónigényt, 1102-ben Kálmán készséggel megegyezésre lépett a horvát törzsek vezetőivel és továbbra is biztosította őket eddig élvezett jogaik gyakorlásában s a horvát nemzeti élet zavartalan folytatásában. Ha e megegyezés eseménytörténetileg nem is úgy jött létre, ahogyan azt Tamás spalatói esperes krónikájában feljegyezte, kétségtelen tény. hogy a Pacta Conventa pontjaiban foglaltak megfeleltek a tényleges helyzetnek, vagyis de facto a horvátság a magyar-horvát unió keretében továbbra is zavartalanul élhette a maga horvát nemzeti életét. S ha tengerfehérvári koronázás Kálmán részére a Szentszék hozzájárulását, szentesítését s így a nemzetközi elismerést jelentette horvátországi uralmához Kálmán kész volt vállalni a koronázás belső következményét: a magyar király Horvátországban, mint horvát király kíván uralkodni. (3) A magyarság ennek következtében nem mint hódító, hanem mint barát, szövetséges jelentkezett, aki nem az erőszakra, hanem a reális érdekközösségre kíván építeni. S tette ezt Kálmán nem spontán gesztusként, hanem a lovasnomád népek ősi birodalomépítő elveinek szellemében. így született meg a magyar-horvát unió s a magyarság a későbbi évszázadok alatt kísérletet sem tett arra nézve, hogy ez uniót a maga számára bizonyos előjogok, vagy előnyök biztosítására aknázza ki. Az egyházi s világi tisztségeket továbbra is horvátokkal töltötték be s királyaink a horvát királyság területén csakis horvátoknak adományoztak földet. A magyar katona csak akkor jelent meg Horvátországban, ha horvát érdekek megvédelmezéséröl volt szó, ezzel szemben királyaink mindenben azonosították magukat azokkal a törekvésekkel, melyeket még a középkori független Horvátország tűzött maga elé, mint a horvát nemzeti politika állandó, évszázados törekvéseit: a horvát népi területeknek egyetlen politikai egységbe való összefogását, a horvátság kulturális egységének megóvását, az Adria felől fenyegető gazdasági s Bizánc felől fenyegető politikai-kulturális veszély elhárítását. S mindaddig, amíg a magyarság által megszervezett középkori Magyar-Birodalom erői érintetlenek voltak, ezen erők mindenkor rendelkezésre állottak ezen horvát érdekek biztosítására. S hozzáfűzhetjük: mindenkor kellő sikerrel. Mihelyt azonban a Kárpátmedencét betöltő magyarság dekadenciája jelentkezett, nyomban érvényesültek a horvát népi területeket széttagoló geopolitikai erők: Dalmácia Velence kezére került, Bosznia-Hercegovinában új erőre kapott a patarénus, bogumil mozgalom, hogy a XV. század végén a bogumil horvátság muzulmánná legyen. A horvátság maga is hamar felismerte, hogy a maga horvát érdekeinek egyik legfőbb biztosítéka az erős Dunamedence s tisztában volt azzal, hogyha a Dunamedencét uraló magyarság erői meggyengülnek, maga a horvátság is veszélybe kerül. Ez a felismerés késztette a horvátságot arra, hogy akkor is kitartson a magyarság mellett, ha azt katasztrófa érte, vagy amikor lehetősége nyílott arra, hogy a maga horvát életét a magyarságtól teljesen függetlenítse. így a horvátság végsőkig kitartott a tatárdulás elől Dalmáciába menekült IV. Béla király mellett és megmaradt a magyarsággal való unióban az Árpádház kihalta s a mohácsi vész után is. A magyarság és a horvátság sorsközössége éppen a mohácsi vereséget követő hősi erőfeszítés és áldozatvállalás két évszázadában jelentkezett a legelemibb erővel. Ekkor úgyszólván teljesen elmosódott közöttünk a nemzeti különbség, egymásban csak a bajtársat, a barátot, a megbízható szövetségest látták. Ennek a kornak megszemélyesítői a Zrínyiek, akik magyarok s horvátok voltak egyszerre s mindkét nemzet máig is tisztelt nemzeti hőseivé váltak. Mégis Mohács után egy új mozzanat is megfigyelhető a biztonságot, támaszt kereső horvát politikában. Az alpesi térség s a Habsburg befolyás erősbbödése. A központi magyar térség kiesése után ugyanis a horvátság számára legfeljebb a dunántúli magyarság segítsége jöhetett számításba. Ez azonban már kevésnek bizonyult. Érthető és természetes tehát, hogy a horvátság szívesen fogadta azt az anyagi, majd később katonai segítséget, melyet a Dráva, Mura a Száva völgyén át ugyancsak veszélyeztetett alpesi tartományok kínáltak neki. így alakult ki a horvát-török határsávban a határvidék katonai szervezete s így erősbbödött a maradék horvát területen a
