Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-05-31 / 10. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. május 31 5. oldal. így élnek „Európa megtűrtjei" Egy holland lap beszámolója a Mennyit fogadkoztunk a lágerekben, a lópokrócos ágyak szélén és a különböző európai emigráns tanyákon: igen, ha mi kijutunk innen, ha dolgozhatunk és kereshetünk, megmutatjuk a lelketlen világnak, hogy kell segíteni a szenvedő hazátlanokon. Hányszor megígértük, ha mi elérkezünk a szabad világba, akkor az Európában maradiaknak nem lesz gondjuk, sok-sok szeretetcspniag. élelem, jó állapotban lévő használt ruha és levélbe rejtett valuta vándorol majd tőlünk a visszaülaradottaknak, hogy ne szenvedjenek annyit az európai hideg telekben. Most már megállapíthatjuk, hogy ezeknek az Ígérgetéseknek legnagyobb részét a magunk nyomorúsága, az éhségtől. hidegtől való, nagyon is érthető emberi félelem diktálta. S amilyen mértékben kikerültünk ebből a nyomasztó állapotból. olyan miértekben fozslóttak szét a régi Ígéretek is. A lelkiismeretet csak az európai levelek szorongatják: mennyien vannak odaát, akiknek néhány doboz konzerv, néhány darab meleg holmi visszaadhatná a reményt, az egészséget, az életet. „ Nem akarunk vádolni senkit : ki jobb. ki nehezebb viszonyok közé került régi DP-ik közül az új-világ különböző pontjain Egy bizonvos: valamennyien elszoktunk a nyomor mértékétől! Elfelejtettük, hogy az Európában rekedt száműzött tengődő életében ez is fölbecsülhetetlen értéket jelent, amit itt az úi világban kidobunk a szemétbe. A múlt rémképeit többnyire eloszlatja az idő, az emigráns magatudatlan is menekül az egykori nyomorúság és éhezés emlékeitől. Pedig ezekkel a terhes emlékekkel néha szembe kell néznünk. Nem igényelhettük a magvarság sorsának egyetemes iobbrafordulását, ha annak érdekében mi is meg nem teszünk mindent, ami tőlünk kitelik, * Attila nylon-nadrágia A “Trouw”, egy hollandiai református fan a múlt télen nagy beszámolót írt a Németországban rekedt magyarság n vomorá ról .Szívszoron ga tó részleteket tárt föl ez az úiság a magyarokról, “Európa niogtürtjei ”-rŐl. A “Trouw” bevezetőjében egy, kisgyermekről, Attilláról ír: Két éves. szőke kékszemű gyerek. Mintha beletévedt volna a nylon és flanel, világosniros színű, bő játszónadrágjába. S ez ígv is van. Mert ezt a ruliát Mr. Schmidt vásárolta valahol San Francisco-bau kisfiának, Johnny-nak. És egy ilyen kis emberpalánta nyargalászik most benne a baraklak&s émelyítő légkörében. És mindez azért van. mert Attila, sugárzó kék szemével megszületett Európának e rothadt, kiáltó sebén, amit menekült tábornak neveznek. Attilának még van egv szürke ingecskéje, egy pelenkája, persze, mindkettő nagyon lyukals. De Attila boldog — miondja a holland' újságíró — és boldog is lehet, mert ő még gazdagnak mondható azokhoz a magyar gyermekekhez képest,. akik a bajor hegyek közt rejtőző lágerekben laknak, vagy Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban szenvedik a hazátlanok sorsát. Van-e értelme az életüknek, — jaidul fel a cikk — és a hazájukból elűzött menekültek millióira gondol, akiket a vasfüggöny mögül kiűzött a párt és a rendőrség, hogy idekint nyomorogjanak pártok, rendőrségek szíves jóváhagyásával. * Az a legnagyobb baj, hogy nőnek a gyerekek A kis Attilán úgy látszik, van értelme az életének. Igen elégedetten játszik és csapdos egy darab fát a tűzhely mellett. De kérdezzük meg a téli. könnyfacsaró hidegben, kis nyári blúzában dolgozó édesanyát! — mondja a “Trouw” munkatársa, amikor egv magyar lelkipásztorral belépnek Attiláék nyomorúságos tanyájára. — Az aszonv fakó szemében fel rebben a remény, mintha azt kérdené papjától, hozott-e magával a nvomába becsapódó dermesztő áramlaton és a cipőjén lévő sáron kívül valami egyebet is? Vájjon hozott-e egy kis dobozka zsírt a kislány számára, aki még iskolában van. Ö osztóivá legiobb tanulnia, a kis család tornyosuló nyomorának hegyén ő az öröm csöppnyi virága. De jni. anró foltok jelentek meg a tüdőién... “Nagyon félünk a foltok miatt!” dós tiszteletes úr és a holland újságíró lehajtják feiiiket. Az iskolából jönnek, ahol egy sötét terem a raktár. De üresek «, polcok. Mind üresek. .. Üresek a dobozok. E<rv köteg nyári női ruha vau még. És egv doboz zsír. Az utolsó doboz a téhécémk számára rejtegetett kölesből. Az utolsó nőj télikabátot most kénvszerítette rá a hideg egy kamaszodé fiúra. Anátlan-anvátlan árva szegény, — alig tudott örülni a groteszk ajándéknak. Mbi+eg” 15 ezer magyar él Németország területén. Egyik láger sem vigasztalóbb a másiknál. Az adakozókedv nyugaton ellanyhult és a pusziit lásra ítélt magyarok az éjtszaka sötétjében vacogva várják a hajnalt. A gyermekek a szülök ruháiba bújva mennek ismagyar menekültek nyomoráról 'kólába, ormótlan rossz cipőkben. Félnek az anyák, — írja a holland újságíró — félnek attól, ami a szülő számára a legnagyobb öröm: attól félnek hogy női a gyermek. . . Kinövi a ruhát. És minden újabb centiméterrel, minden újabb hónappal fogy a külvilág együttérzése. De ugyanakkor nőnek a foltok a tüdőn, erősödik a tbc. Átsétálunk a táboron, — mondja az újságíró — csipős hideg van a hóban. Egy kislány néz utánunk éhes szemmel. Hógolyót nyaldos, mert sokáig kel] még várni, amíg kész lesz az esti lötty-leves, répával. Mindenütt ugyanaz a rideg szürke szegénység, amelynek keretében váratlanul ott áll a kihívó piros tábla: “Trink Coca Cola Eiskalt!” Olyan, mintha átok lenne az elhanyagolt falra kenve. Mint egy aljas kommunista propaganda-vicc. A feketehajú. fiatal magyar protestáns lelkész tovább vezeti a holland újságírót az infernó állomásain, ahol az ő napjai is telnek, nyomorban és nélkülözésben, a helyett, hogy Svájcba menne, ahol stipendium, kényelem, gondtalanság várja... Ő azonban, amikor átbújt a vasfüggönyön, elhatározta. hogy inkább itt maicd az emberi szenvedés pusz-, tájában, bűzlő bnrnkok közt. ahol a mezők fehérek az aratásra. — hordva Isten boldog üzenetét az elhagyottak között. Egv öreg. nyomorék férfihez mennek be. A rongyok és a csontvázszerű soványság borzongató szögletei fö'ött kísértetiesen és számonkérően világít az értelem, a nagy nyílt homlok, Valamikor híres sebész vök Budapesten... Nem panaszkodik. Egyetlen sérelme, hogy nem kan hírt hasúdról egyetlen fia felől. .. * Nem akarnak mégegyszer a “komcsikkal” Iá1 álkozni Mö akik végigjártuk az európai menekültéletnek e fekete stációit magunk is döbbenten olvasuk a holland újságíró krónikáját. Nemcsak a nyomasztó jelen érdekli őt. hanem az is. hogy mi lesz ezekkel a szegény magyarokkal ? Életük örökös éhség és félelem. TIa a háború felől jön hír, mind mind készülődni kezdenek. Gondolatban búcsút vesznek ettől a szerény, olv kevés védelmet nyújtó bóráktól is. hogy tovább vonszolják magukat. Mert a kommunistákat nem akajrák megvárni. Összeszedik utolsó erejüket és megindulnak. Megindulnak ellenállhatatlanul nvugat felé, mert a “komcsikkal” nem akarnak találkozni. Ellepik majd a nyugati országutakat, átlépik a határokat és megzavarják a háború amúgy is zavart rendjét. Problémák, problémák, ezerszer problémák, — üzeni a szabd világnak a “Trouw”. Erre a beszámolóra felfigyelt egész Hollandia. Levelek özöne indult meg a “Trouw” szerkesztősége felé. Viták kerekedtek. meg kellett magyarázni, miért éppen a magyarok sorsán kell sürgősen segíteni. Országos akció indult. Belekapcsolták a hágai Nemzetközi . Menekült Komitét. Végre a magyarok szervezett, hatalmas segítségben részesülnek! Listákat állítottak össze, a hplland szervezetek, hogy ¡mire van a legsürgősebben szükség. Az összegyűjtött anyagot Hágában, a Nemzeti Komité raktáraiban akarták összegyűjteni, a következő címen : Waldeck Pyrmontkade 2N. Den Haag. Pontos utasítások röppentek szét a csomagolás módjára, hegy minden küldeményre rákerüljön a felír ;s: Magyarok részére (TrouwV vagy pedig: Segélyakció, Magyarok, (Trouw). A nagyméretű országos akció azonban, sainos nem indulhatott meg és hosszú idő kell hozzá, hogy megindulhasson. Közbejött a hollandiai árvízkatasztrófa... És Hollandia kincseivel együtt elmosta a reményt “Európa megtürtjeinck” életéből. Tudjuk, hogy a hollandok nem feledkeznek el erről a kezdeményezésről, de moát ők is bajban vannak. A foltnstiidejű kisgyermekek azonban nem várhatnak. Azóta a kis Attila is kinőlte a sanfraneiscoi nvlon-bugyogót ... Édesanyja sápadtan dolgozik a bankban és rémület fogia el a szívét, ha arra gondol, hogy újra jön a t.él... Nem azért írtuk e sorokat hogy annak olvasói elszomorodva gondoljanak az evvrópa’ nyomorgókra, akiknek hatékony megsegítésé* ilv fatális módon megakadályozta az árvízkatasztrófa. A “Trouw” beszámolóiát azért ismertettük hogy ebhói a vilá-y minden tálán. ahol olvassák lapunkat, elsősorban azonban itt Argentínában megszülessen egv hatalmas segélyakció. Ezt az akciót most. ezekben a hefekben kell elindítanunk, hogy az európai tél beköszöntése előtt odaérhessenek küldeményeink. Az nrgenHnai magyarság már többizben küMKtt ruhacsomagokat legutóbb a Centro Húngaro női bizottságának út.ián. Ezt a segélyakció* most teljes megszervezett«égben és minél nagyobb méretekben meg kell ismételnünk. Kitűnő lehetőséget kínál ennek lebonyolítására, a most megnviló, központi fekvésű Magyar Ház, ahonnan meg lehet oldani a legnagyobb nehézséget: az anyag összegyűjtését. A Magyar Háznak és a Cen-Csak sorjában! Helyes helyes, harcoljunk a bolsevizmus ellen! Harcoljunk minden rendelkezésre álló eszközzel! Harcoljunk odaadóan, hűen, elszántán! Harcoljon az egész emigráció lehetőleg mindenki, de legalább a többség. Ebben a küzdelemben mindenkinek ott kell résztvennie, ahol tud, senki sem fölösleges. Szívesen látunk mindenkit, hely és mód bőven kínálkozik az áldozatra. örömmel látjuk az antibolsevisták soraiban azokat is, akik néhány évvel ezelőtt még másként gondolkoztak. Mindenki jóváteheti tévedését, ha beáll a küzdők közé. Akad erre példa bőven. De még többen vannak azok, akiket most csupán a szimatjuk hozott az antikommunisták közé. Ez a konjunktúra, — bevallhatjuk — vigasztaló számunkra. Annak azonban már nem örülünk, hogy ezek a.z újsütetű antibolsevisták túlságosan türelmetlenül törtetnek előre. O, nem az áldozat, nem az első harcvonal irányába. Hanem a vezetés felé. Sokan vannak akik máról holnapra színt változtatva úgy viselkednek, mintha, ök találták volna fel a szovjetveszélyt. Nekik küldjük ezt az üzenetet: Tessék beállni a sorba, csak sorjába urak! Szép, szép a buzgalom, de valahogy mégsem illő, hogy letapossuk azokat, akik a legkilátástala.nabb időkben is áldozatot hoztak a vörös fertőzet terjedésének megakadályozására. Sokan vannak köztünk, akik vérüket hullatták a frontokon a bolsevisták elleni harcokban. Itt van a lágerek magyarsága amely darabka kenyerét meg! felezte, hogy megszólalhassanak az emigráció első antibol- I sevista lapjai, megszülessenek első intézményeink. Úgy érezzük, ezt a magyarságot most nem előzheti meg az óvatosok, a mérlegelők kicsiny de annál türelmetlenebb hada. Tessék csak beállni a sor végére. Úgy. Csak sorjában, urak! (-*-) tro Húngaro úi vezetőségének nem juthat méltóbb és nagyszerűbb feladat, mint ennek a hollandok által elindított tervnek véghezvitele. Ebbe a munkába belekapcsolódnak az öszszes magyar Egyesületek és az Egyesületek Tanácsa, minden olyan intézmény, szervezet és minden olyan magyar, akik a magyar élet megmentésére nemcsak szóval, hanem tettekkel is készek az áldozathozatalra. Meg kell tehát azonnal indítani a Magyar Házban a szervezésit, felkérve az Egyeseletek Tanácsát, hogy a kezdeményezéshez szerezze meg a velünk szemben mindig olyan nemesen viselkedő argentin hatóságok támogatását. Minden magyar házban akad; használt ruha, cipő, a legszegényebb háztartások is meg hozzák azt az áldozatot, amit egy-két doboz konzerv megvásárlása. vagy egv meleg holmi kötése jelent. Az argentínai magar közületek, a sajtó és a hasonló akciókat már lebonyolítók tapasztalaidnak, de legfőképpen a nemesen érző, áldioastkész és leleményes magyar asszony támogatásával olyan segélyakció indítható el, amely jóvátesz minden eddigi mulasztást.
