Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-05-31 / 10. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 195*3. május 31 3. oldal Peyer Károly liadat üzen a Horthy-rendszernek... A “Szabad Világ”, a Peyer Károly szerkesztésében megjelenő szociáldemokrata lap a Horthyemlékirat megjelenését alkalmasnak tartja, arra, hogy alpári hangú támadást indítson a száműzetésben élő kormányzó ellen. Nem csodálkozunk az avatag szociáldemokrata gyűlölködésen. Peyer odáig elmegy elvakultságában, hogy májusi vezércikkében le meri írni ezt a mondatot: “a mai (bolsevista) karhatalom legalább oly ellensége a népnek, mine a régi volt...” Peyer szerint tehát a mai rémuralom, amely különben a szociáldemokratákat is üldözőbe vette, “legalább olyan” — de lehet, hogy még nagyobb ellensége a népnek mint a in. kir. csendőrség és rendőrség volt. Igazán nem kívánhatja senki a tyúktolvajtól, vagy betörőtől, hogy szépen vélekedjék a karhatalom munkájáról. Azt hittük azonban, hogy Peyer Károlyban mégis van annyi ítélőképesség, hogy az ÁVH és az Andrássy-út 60 véres uralmát nem téveszti össze azzal a, korral, amelyben a szociáldemokraták szabadon szer\ezkedhettek s ahol a szervezett munkásság érdekeinek védelmezése közben Peyer Károly vagyont szerezhetett. De majd eljön az idő hamarosan, amikor a, két korszak közötti különbséget az a magyar munkásság tanúsítja amelyre Peyer Károly idekint annyit hivatkozik. A száműzetésben élő Horthy Miklósra szórt rágalmakkal nem érdemes foglalkozni. E rágalmakat Göndör lapjából, a nyugatra küldött bomlasztok cikkeiből éppen úgy ismerjük, mint Peyer álmaiból, a szovjet tankokkal “ felszabadított ” Magyarország véres napjaiból. Horthy Miklós azonban legkevésbbé tehet róla, hogy 1947-ben a, szociáldemokraták “testvérpártja” irgalmatlanul végiggázolt Peyer táborán és sokkal mélyebb sebeket ütött a szociáldemokratákon, mint akár a német megszállás idején, a külső erőszak hatására keletkezett állapot. Miagára a Horthy-Aorszakra Feyer egy szót sem szólhat és józan ésszel nem is érthető, hogy Amerika és az amerikai magyarság előtt miért akarja Peyer ezt az időt úgy feltünteni, mint a véreskezü fassiszta terror idejét? Ebben a hangnemben Íródott most a Horthy-könyv stílszerü méltatása is. Mintha Peyer elfelejtette volna az utóbbi időben, hogy a Bethlen-féle konszolidáció kezdetén pártjával együtt önként kapcsolódott be a parlamenti életbe és pártja egyik tekintélyes, tevékeny szektora lett a törvényhozásnak. A szociáldemorkaták teljes szervezési szabadságot s e téren szinte egyeduralmat élveztek a munkásság összefogásában; ugyanakkor megkezdték toborzásukat az értelmiség és a parasztság köreiben is. Peidl Gyula halála után a pártot Peyer Károly egyedül irányította. Heves sajtó- és parlamenti támadásokat intézett a kormány ellen. Érthetetlen, hogy a most véres terrornak deklarált politikai élet, eltűrte Peyer támadásait. Érthetetlen, hogy a most bolsevista gyilkosokkal azonosított végrehajtó hatalom se meg nem kínozta se fel nem akasztotta Peyer Károlyt. Tudomásunk szerint a szociáldemokraták résztvettek az alkotmányos páriámén :i életben, sőt a társadalmi munkában is. Az OTI igazgatóját ugyan a kormányzó nevezte ki, valójában azonban' Peyer Károly irányítása alá került ez a, fontos intézményünk. Ez ellen senki sem tiltakozott pedig Peyer ezt a befolyását egészen nyiltan a pártja anyagi megerősödésére használta fföl. Ezt a Horthy-rendszert tűrte. Elismerjük, Peyert nem kímélte meg a sorsa a csalódásoktól. De ezekhez a csalódásokhoz a Horthy-korszaknak semmi köze. Peyer nem csalódhatott a német megszállókban. Az orosz hordákban azonban csalódnia kellett. — Nem azért, mintha különösebb kifogása lett volna a szovjet módszerek ellen. Erről Peyer Károly sohasem tett vallomást, legfeljebb idekint, a dicsőség múltán. —A legnagyobb csalódást azonban a saját pártja okozta Peyernek. Mauthausenből hazatérve meg kellett látnia, hogy saját pártjában fölöslegessé vált. Nemcsak azért, mert az oroszok alatt uralomrajutott, Szaka.sits-féle kikiáltó stílus jobban tetszett a vörösöknek, hanem azért is, mert «időközben felnőtt pártjában egy ¡ új vezetőréteg amelynek éppen , az nem tetszett Peyer múltjában, i, hogy ő nagyon is dédelgetett személyiség volt a két háború közti “fassiszta” rezsim alatt. Peyer, mint tényező ezidöben már szóba se került, mert ha jelentett volna valamicskét akkor egész biz- I tos nem kerüli el a többi szoedem vezető sorsát, akiket Rajk kommunista heve söpört ki a párt és az élők sorából. Az emigrációban senki sem akarja megkérdezni az egyre öb- I lesebben gyűlölködő és hazudozó munkásvezértől, hogy: hol volt Peyer Károly a szociáldemokraták végnapjaiban, 1947-ben? Mi- J ért nem öt ültette be a pártelnöki székbe a felháborodás, amely Szakasits röpülte után Szélig Imre alá került? . . . Bizony, Peyer akkor már nem volt sehol. Nem is kellett senkinek. Nem is került volna elő a lomtárból, ha öt idekint meg nem lovagolja egy-két élelmes pénzsóvár elvtárs. Mert ezidöben Pesten Peyer egy kétszemélyes polgári pártocska egyik személyét jelentette csupán, görcsösen szorongatva a közösen szerzett két mandátum egyikét... Elfelejtett vezér volt ö már, sereg nélküli, lerongyolt élharcos, nem is gondolt arra, hogy valaha még szoedem vezető lehessen, megelégedve őrizgette politikai nyugdíját, a polgári ma.ndátumot. Sajnos, Peyer most is rosszul számított! Ezt a kis zugot is megirigyelték tőle s futnia kellett a börtön elől. De senki se gondolja azt, hogy a nagy szociáldemokrata debat-Természetes részeire hell bontani Csehszlovákiát, üzeni Mihsche ezredes, a kiváló cseh szakiró dcrációs tervek legfőbb ellenzőinek, a benesi hagyományokat követő csehszlovák emigráció vezetőinek mesterkedéseit. Mindig hangsúlyoztuk, hogy ezek a megtévesztésén, történelemhamisításon, hazug propagandán alapuló, Európa békés és igazságos újjárendezését megakadályozni akaró dkciók nem azonosak Csehszlovákia népeinek akaratával. Sőt még a csehek akaratát se jelentik, amint azt. Prchala tábornok fellépése bizonyítja. Prchalán kívül merőben szemben áll a Nyugatot szédítő csehszlovák propagandistákkal Miksche ezredes, a világszerte ismert cseh publicista és' katonai szakíró. Miksche könyveiből, cikkeiből megszólalásaiból merőben új hang szól a békére vágyakozó dunavölgyi népek felé. Miksche ezredes alábbi levelében szól hozzá a dunai federáció kérdéséhez. Ezt a levelet az Eimigrációs Archívum egyik munkatársának, dr. Itartha Károlynak, a dunai föderáció egyik legképzettebb szakemberének és apostolának címére küldötte Miksche ezredes. A levél hangja, mondanivalója. — a csehszlovák emigráció sajtójának hangja után, valóban újszerűén hat előttünk s arra nemcsak magyar, — szlovák olvasóink is fölfigyelnek. dolgokat kezdetben nem túlkomplikál ando, egyszerűen nyitva hagyni egyelőre Erdély kérdését. Ami az alsó-dunai pépeket iUeti, a szerbek, románok, bolgárok, * sőt görögök is egy másik föderációba lennének gyűjtendők. Ők nem tartoznak a közép-dunai kulturális csoportba. 6. Fenti megoldást én nem is annyira valami új dolog megteremtéseként tekintem, liánéin inkább úgy, hogy fel kell támasztanunk a múltból mindazt ami pozitívum volt és új. demokratikus formába önthető. Ha valaki olvafesa a közép- és keleteurópai politikusok nyilatkozatait, azt hihetne, hogy mi sem áll a federalizimis útjában. — Sajnos azonban, nem így áll a dolog. Mindezen politikusok, akik elsajátították azt a' művészetet, hogyan kell különféle bizottságokban a legváltozatosabb posztokat elfoglalni, értettek ahhoz, hogy fenntartsák a különbséget vonzóan hangzó deklarációk és azon nemzeti céljaik között, melyeket oly fanatikusan tovább követnek. — Természetesen jóimagam legjobban a csehszlovák politikusokat ismerem, akik között annyi évet eltöltöttem és akiknek a gondolkodásmódjáról egészen más képet tudok adni, mint aínvi hivatalos nyilatkozataikból látszik. Az én meggyőződésem, hogy semmi sem lehet végzetesebb számunkra mint egy napon kormányoknak elismerni ezeket a kómmitékat, mielőtt ezek nem kötelezik magukat bizonyos garanciák adásával egy federáció megalkotására. Ami a csehszlovák emigránsokat illeti, mind a Zenki, mind a Czerny frakciók Csehszlovákia fenntartását vallják, ami, miként már említettéin! a dunai kérdés megoldását kettős módon nehezítené meg, amennyiben a szlovákok (folyt, a köv. oldalon) • tért kergették. Dehogy! Csak éppen: őrá is sor került. Ennek a I régi debatternek már csupán az árnyéka volt ekkoriban szegény Peyer Károly. így is érkezett meg az emigrációba. Megöregedve, összetörve, reménytelenül, mindenben s mindenkiben csalódva, kezében kis kopott vulkánfiber táskával, siratva azt a szelíd polgári vagyont bérházát amit öregségére összekeresett. Nem akarjuk szemére vetni most sem Peyernek ezt a sokát emlegetett vagyonát. Senki sem kívánhatja, hogy a politikus szeiv i zetesi szegénységben éljen. Bár mi tudunk olyan politikusokról is, akik nem megvagyonosodva, ¡hanem vagyonukat elvesztve : hagyták el a közéleti arénát. (EI gyébiránt sem hasonlttottak Pe- I yerhez. Mondhanánk: “osztály- I idegenek” voltak.) Valamit azonban mégis hozott abban a kopott kis táskában a menekülő szociáldemokrata. A gyűlöletet hozta. A csalódások mérges nárlatát. És még valamit, amitől Peyer soha el nem szakadhat már: hozta a marxista tanok dühös dogmáit. Egyik esni volt rossz útravaló. Ali re Peyer, a seregi elen vezér észbekarott, már néhány ismeretlen fiatalember nyüzsgött körülötte. Valamennyi “régi" szociáldemokrata vezető. Ezek a fiatal emberek szép lasan életre-maszirozták az ániuló Peyert. Megmagyarázták neki hogy milyen eget földet megrázó jelentősége van annak, hogy ö emigrációba jött. P amikor ezt sem akarta felfog- i n!. megértették vele, hogy “Pe- I verkém maaában pénz van!” (Ezt I Peyer is rögtön megértette!) És e’kezdődött a pénz kibánvá- m szása Futárok rohantak szét a r.yucati vi. 1 ág11-blinden szakszervezet^ felff sajtó-fanfárok hirdették meg, hogy itt van végre köztünk a legnagyobb magyar mártír. a bolsevista terror által letaposott, szervezett munkásság dicső mezére! «. És lett pénz, lehetett cikkeket íratni, lanokat alapítani és fökénnen: élniök lehetett a nagy mártír gloriáia körül azoknak a “régi” szoedem vezéreknek, akikröl eddig soha senki semmit nem hal'otí a magyar szervezett munkásság életében. Peyer vezéri feltámasztása, természetesen szíveniitötte a magvar szociáldemokraták emigrációba kényszerült tényleges vezetőit. Megindult az egészségtelen versengés a külföldi kapcsolatok körül. amely végeredményben elindítója lett az emigráns szociáldemokrácia nagy válságának. E válság már nem tartozik cikkünk keretébe, nekünk a marxista szociáldemorptákhoz semmi közünk nincs nem is lehet. Amint nem lehet köze ahhoz a nemzeti emigrációnak sem. Nemcsak az összeomlás után bekövetkezett események, hanem elvek választanak el bennünket a marxistáktól. Velük legfeljebb a felszabadító hadsereg rohamcsapataiban harcolhatunk együtt, ha őket is érdemesnek tartja majd Nyugat, hogy beöltöztesse az új hadsereg egyenruhájába. Egy biztos: Peyer nem lesz ezek között. — Különben sem szereti ö az efajts, harcot. — És nem lesznek ott az ismeretlen “régi” szociáldemokraták, Peyer csatlósai sem, akik vezérükkel együtt most elérkezettnek1, látják az időt, hogy Horthy Miklósnak hadat üzenjenek. Peyer Károlynak korábban, a Parlament széksoraiból kellett volna hadat üzennie a Horthyrezsimnek! Amelynek szerintünk is van egy súlyos mulasztása: nem taposta el irgalom nélkül a marxizmust, Peyer Károllyal együtt. A világesemények zajlása* közben egyre többet foglalkozí at jal a nyugati világ közvéleményét az a problémasorozat, amely a szovjet hódító hataloin visszaszorítása után azonnali megoldásra vár a szétzilált. Európában. Háború utáni Európa-rendezés természetesen főtémája lett a legközelebbről érdekelteknek, a vasfüggöny mögötti országok emigrációban élő vezetőinek és sajtójának. A Magyarok Útja több Ízben foglalkozott Közép- és Kelet - Európa újjárendezésének terveivel, amelyek középpontjában jelenleg is a federác'ós megoldás áll. Többször ismertettük lapunk hasábjain e fe-Hálás köszönetét mondok, hogy szíves volt( megküldeni nekem tanulmányát, melyet beható figyelemmel olvastam — kezdi levelét Miksche ezredes. — Úgy véltem, hogy szakértője vagyok n dunai kérdéseknek, de bevallom so kát tanultaim Öntől. Jóleső érzés tudni, hogy vannak odaát is olyanok, akik valóban komolyan veszik problémáinkat. . . Jóllehet elgondolásaival elvben egyetértek, félek, hogy önök a kérdést túl széles skálán és túlságosan elméleti alapon közelítik meg. — Sajnálatos módon a mi életünket itt Európában számos kisebb tényező befolyásolja, melyeket vem lehet elhanyagolni. 1. Szerényebb alapon kell nekikezdenünk a dolognak. Minél nagyobb a nemzeteknek a száma egy federációban, annál erősebb fájdalmakkal jár annak megszületése s következésképpen annál kisebb esélye van a sikerre. 2. Egy föderációba bevonandó nemzeteknek nemcsak gazdaságilag kell kiégésziteniök egymást, hanem megközelítőleg azonos kulturális színvonalon is kell legyenek, közös tradíciókkal. — A szlávoknak és nemszlóvóknak többé kevésbbé ki kell számbelileg egyensúlyoz” iok egymást. 3. Egy Csehszlovák Állam gondolatával fel kell hagyni, mert máskülönben lehetetlen egyetértést kialakítani a csehek, magyarok, osztrákok és szlovákok között. 4. Csehszlovákiának természetes részeire való kettébontása kiküszöbölné a szóbanlévő nemzetek közötti igazi unió legnagyobb akadályát. 5. Csak egy ilyen nucleus megalakítása titán lesz lehetséges a Dunai Európa problémáinak második megoldási fázisába belépni. Főleg Horvátországra és Szlovéniára gondolok. Sokkal nehezebb az erdélyi kérdés megoldása. Véleményem szerint bölcsebb dolog lenne, a
