Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-05-20 / 9. szám
MAGYAROK ÚTJA Buenos Aires, 1953. május 20 5. oldal. Megalakult Argentínában az Erdélyi Szövetség E hó 18-án tartotta alakuló < közgyűlését a Magyar Házban az Erdélyi Szövetség argentínai szervezete. A zuhogó eső ellenére szépszámban gyűltek össze Erdély ideszakadt magyarjai. A gyűlést Demes Péter, református lelkipásztor, mint korelnök nyitotta meg lelkes bevezetöszavakkal. Utána dr. Dominits László, mint za Erdélyi Szövetség megbízottja ismertette a szövetség céljait, feladatait és szervezetét. Az Erdélyi Szövetség — mondotta Dominits László — pártpolitikától, vallási és társadalmi hovatartozástól független tömörülése mindazon erdélyieknek, akik Erdély népének a kommunista iga alól való felszabadításában akarnak közreműködni és a felszabadítás után az ott lakó népek jogait egyenjogúság alapján, federatív alkotmányban kívánják biztosítani. * Az első olyan összefogás, ahol mellékes: ki milyen pártpolitikai nézetet vall Az Erdélyi Szövetség — folytatta Dominits — az első olyan sikeres összefogásnak Ígérkezik, ahol a pártpolitika kizárásával hátsó gondolatok nélkül ülnek együtt az emigráció összes pártfrakcióihoz tartozók. Tagjaink között Erdély nemes hagyományaihoz híven minden társadalmi osztályhoz és felekezethez tartozók, régi és új magyarok egyformán képviselve vannak. Ezzel már adva is van a Szövetség egyik fő célkitűzése: hracolni minden mondva csinált, magyar és magyar közötti ellentét ellen. Mi erdélyiek mindenekfölött a magyart keressük egymásban és jelenlegi helyzetünkben teljesen mellékes szempontnak tartjuk, hogy ki milyen politikai nézetet vallott. Nem akarunk pártérdeket képviselni és a magyar belügyi politikába beavatkozni. Nem akarunk senkinek bírája lenni, mert erre felhatalmazásunk nincsen. Mi. egyedül a magyarságért és Erdély rabságot szenvedő népéért akarunk tenni valamit, ott, ahol lehet és úgy, ahogy lehet. Az erdélyi románság számbeli többségére és birtokon belüli állapotára hivatkozva igényt, tart Erdély egész területére. A magyarság a maga, igényét jelenleg számbeli többséggel nem indokolhatja. de felhozhat ugyanilyen értékű gazdasági és politikai érveket, amelyeket a történelem is támogat. A románság Erdélyből nem akar távozni, de nem akarja ezt. elhagyni az ezer esztendeje ott lakó. Erdély kultfirftr .iát megalapozó magyarság sem. Mi úgy látjuk, hogv Erdélv kérdését ma nem lehet önmagában nézni, hanem a megoldás módozatait. az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni — ez Márton Áron mártfrnüspök meggyőződése — és a miénk is. Eisenhower elnök a vasfüggöny ¡mögötti népek részére az önrendelkezési jog megadását követeli. Az önrendelkezési jog fogalmát tehát nem az Erdélyi Szövetség találta ki — mint ahogv azt egyesek tudni vélik — hanem. az Erdélyi Szövetség ismerve a nyugati államférfiak ebbeli felfogását és miután ez a jog a rabságban lévő népek előnyére szolgál, természetesen szintén ezt követeli. Ez az önrendelkezési jog pedig azt tria elő, hogv minden népnek, kicsinek és nagvrak egyaránt jogában áll életét ijgv berendezni, ahogyan az neki legjobban megfelel. Ezért tehát az az erdélyi kérdés megoldásánál a valóban becsületesen Ivégrehaitott önrendelkezési jognak nagv szerepe lesz. S részünkről csak struccpolitika volna, ha nem akarnók észrevenni a viág nagy-f hatamainak elgondolását. Ezért — mondotta Dominits többed között — Erdély területén élő népcsoportok részére egyforma jogokat követelünk. Az erdélyi magyarkágv románság és németség számarányára való tekintet nélkül szabad ember módjra élhessen, mindegyik használhassa anyanyelvét és fejleszthesse a maga kultúráját. A politikai határok megszüntetését és annak lehetővé tételét, hogy mindegyik népcsoport a maga anyaországával szabadon érintkezhessék. Ezt a programmot minden józanul gondolkodó magyar ember elfogadhatja és rajtunk áll, hogy mi valósul meg belőle. * Federációs megoldás a leghelysebb Az Erdélyi Szövetség svájci federációs mintára berendezett Erdélyt tart a legjobb megoldásnak. Hovatovább elavult felfogás lesz a meglévő határokhoz való merev ragaszkodás, ami a világ sorsát eldöntő nagyhatalmaknak sincs ínyére. El kell tűnnie a határsorompóknak. Hívják ezeket a kialakuló egységeket federáciőnak, vagy uniónak, a lényeg mindig ugyanaz: az egy vérhez, fajtához tartozók minden korlátozás nélkül élhessék a maguk életét., a legteljesebb szabadságban. Ha kellő felkészültséggel, komolyan és lelkiismeretesen foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel — fejezte he beszédét Dominits László — és felkészülve tudunk ha kell az adott pillanatban cselekedni és ha kell. még rágalmakat is eltűrve a cél érdekében fegyelmezetten hallgatni, de haladni a magunk TH ián, akkor nem kétséges, hogy el is érjük célunkat: Erdély népeinek szabad életét. 'Dominits dr. beszéde után literati Vágó Pál dr, volt országgyűlési képviselő tett fel az Erdélyi Szövetség szervezetével kapcsolatos kérdéseket, majd Dominits dr. válasza után, kijelentette, hogy az Erdélyi Szövetség célkitűzéseivel egyetért. * Erdélv és az európai vallásszajbaejság Dr. Szekeres János felolvasása következett az erdélyi szellemről. Szekeres dr. párhuzamot vont a csonkaország szellemisége és az erdélyi szellem között, rámutatva ez utóbbinak sajátságos történeti fejlődésére. A magyarság sosem érezte annak szükségessé gét —mondotta Szekeres—- hogy kiét államban élie életét.. A történelem azonban teremtett olyan helyzeteket, hogy a magyarság nak két államba való szakadása reál politikai kényszerűség volt. És éi»D az önálló Erdélv tette lehetővé az összmagvarság kultúrájának és néni állományának átmentését. Rámutatott arra. hogv ez az erdélyi magyar szellemiség mennvire reális és haladó volt: korábban valósult meg a vallásszabadság Erdélyben, mint bárhol másutt a vilávon és a demokrácia elvei is elsőként, egész Európában törték át a, feudalizmus rendszerét. Amig Eurőná han mé? a 30 éves háború szörnyű vallásharcai folytak, addiv Erdély törvényt hozott a szabad vallásgvakorlásra. Amíg Európában a feudalizmus merev esztálvtanozódása, uralkodott, addig Erdélv kollégiumainak padiaiban jnbháwok gyermekei iilteW együtt a föurak gyermekeivel. Az erdélyi szellemisé^ ma is Álon iár a federációs feilödés útién Véviil rámutatott arra. hogv a esonkaországi és erdélyi szellemiség a. fiatal generációkban öszsetalálltozott. ' , Szekeres dr. felolvasása után Bajkó Lajos olvasta fel a, külföldön élő dr. Páll György tanulmányát, melyben Páll dr. emlékezetbe idézve a múlt évtizedek súlyos magyar sérelmeit, arra következtetésre jut, hogy a jövőben a sérelemmentes politikai állapotok elérésére a nemzetiségekkel való megegyezés útját kell keresni. A közgyűlés ezután a Szövetség pénztárosává Túrák Antalt, titkárrá pedig Bafl'láó Lajost választotta. A jegyzőkönyv elkészítésére Szankay Zoltánt kérték fel. Köszönetét mondtak Mátrai Lajosnak és más nemes adakozóknak, akik a szervezés eddigi költségeit adományaikkal fedezték. Miután a közgyűlés a megalakulást kimondta két indítvány hangzott el, amit egyhangúan elfogadtak. Az első indítvány arra vonatkozott, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az erdélyi szászok deportálása ellen. Az újabb, Erdélyből érkező hírek úgy szóinak ugyanis, hogy a kommunista hatóságok megkezdték a még ott élő szászok tömeges deportálását és áttelepítését Kelet- Németországba. Az argentínai ¡Erdélyi Szövetség ezzel kapcsolatban fel fogja hívni a világ valamennyi államában működő erdélyi alakulatokat, hogy együttes tiltakozásukat jelentsék be a nyugati világ Sajójában a szászoknak embertelen deportálása ellen, ami a humánumba és az emberi jogokba ütközik. A közgyűlésen jelen volt az itt élő szászok egy küldöttsége is. A gyűlés Demes Péter korelnök zárószavaival és Luttor Ferenc apostoli protonotárlus emlékének szentelt egyperces elmélkedéssel ért véget. ÉPÍTSÜNK vagy romboljunk? írta: Széchényi Endre Első pillanatban furcsának hangzik ez a kérdés, de aki az emigráció egyes jelenségeit figyeli, nem tartja fölöslegesnek, hogy ezzel a problémával foglalkozzunk. Latba kell vetnünk mindkét lehetőséget a nagy nyilvánosság előtt és egyáltalán úgy kell viselkednünk, mintha! a címben fölvetett kérdésre nem volna magától értetődő az egyetlen helyes felelet. Olyan közösségben, amelynek belső rendjét és nyugalmát egy államforma biztosítja, nem vetődhet fel ennek a kérdésnek megvitatása se. Ha valaki például a békés magyar világban nem vett részt az építő, konstruktív munkában, azzal nem törődtek, legfeljebb mellőzték, hagyták csináljon amit akar, ha éppen kedve tellett benne rombolhatott is, természetesen csak addig, ameddig a destrukció nem érte el a szélső határokat, mikoris a törvény lépett közbe, teljes szigorával és a rombolás nem válhatott veszélyessé a közrendre. Egészen más alzonban a helyzet, ha egy nemzet fiai száműzetésbe kényszerülnek és a a maguk belső életét illetően fölszabadulnak a hazai törvénytár paragrafusai és a hngvo.mányok kötelmei alól. Az űzött, lázas, nyugtalan emigráns lélekre mindenképp ak a veszély leselkedik, hogy magukkal sodorják a szenvedélyek. Feloldódnak benne azok a nemes gátlások, amelyek végeredményben a társadalom erkölcsi kötőanyagát jelentik. Meszszire kerül a hagyományoktól, családi háztól, törvénytől és iskolától, — azoktól a társadalmi tényezőktől, amelyek egy közösség érdeke szerint szabják ki a kereteket mindenki számára. Mennyi marad mindebből idekint?... Annyi, amennyit a hazátlanságba került magyar önmagárai vállal. A törvénycikk helyett ■marad a lelkiismeret, a kötelező illendőség helyett az önfegyelem és jóizlés. Az emigrációnak nincsenek őrei és bírái, mindenki saját lelkiismerete, önfegyelme és Ízlése alapján szabivá meg magatartását az emigráció társadalmával szemben. Mindebből következik, hogy az emigráció közéletében résztvenni egyáltalán nem hálás dolog. De akik mégis vállalják a kockázatot és építő munkát végeznek, azok mindenképp megbecsülést érdemelnek. Mert a közérdekű munka idekint egyúttal szinte leküzdhetetlen akadályokba ütköző, igen sokszor meddő kísérletezés marad. Ha mégis mutatkozik valami eredmény, az alig-dlig lehet jutalma a küzdelemnek. Az igazi ..jutalom” — ezt tapasztalhattuk itt az utóbbi időben — egészen más formában jelentkezik: a rosszindulatú és igazságtalan bírálat valóságos lavinája zúdul rima kevesek felé, akik építő munkára vállalkoznak. Vájjon kik részéről jön az igazságtalan, elfogult, gúnyos és kérkedő bírálat? Rizonv. azok felől, akik eddig még semmit nem építettek. Akik a helyett, hogy versenyre kelnének a buzgolkodókkal, szánalmas szellemi petárdáikkal rontanak mindarra, ami eredmény. Nem minden tökéletes idekint! Mért nem állnak tehát az építők mellé , mért nem segítenek keresztényi szeretettel azok is, akik tehetségüket vidám és sokszor Ízléstelen élcek faragására pazarolják, a helyett, hogy ők is támogatnák az építőket és nevelőket. Ha körülnézünk sorainkban, ha szemlét tartunk hősi munkával megteremtett intézményeink körül, mindig ugyanazzal a kis táborra'! találkozunk. Ez a tábor minden megmozdulást felkarol, az ellentétek elsimításában buzgolkodik, az ifjúság nevelésében résztvesz és a magyarság e rodostói napjaiban is azon iparkodik, hogy hírt és nevet, sőt hírnevet szerezzen fajtájának, hazájának. Sajnos, sokan vannak, akikben adottság, rátermettség, elhivatottság megvolna, mégis visszavonulnak minden közérdekű magyar munkától. Ők föltétien szerepelnek az emigráció életének mérlegén, a veszteség rovatban. De legalább ártalmatlanok és passzivitásukat cl nem ítélhetjük, legföljebb szomorkodhatunk rajta. Van azonban egy harmadik réteg, egv félmaroknyi nyugtalan, szerepelnivágvó, akik nemrég dugták föl fejüket. Nyilván ők is tele vannak ambícióval, munkakedvvel, (de szegények, — talán maguk se tehetnek rolni — de úgylátszik kiszakadtak a lelkiismeret és az önfegyelem kereteiből s előítéleteik folytán sem találják meg az utat az építőkhöz. így energiájukat csak arra használják, ami a legkönnyebb: maró gúnnyal kritizálni, aláásni minden tekintélyt ami még maradt, vagy ami idekint megszülethetett. Ez a tény végtelenül lesújtó. Szembe kellett már néznünk vele. Szeretjük a vidámságot, a jó tréfát, a szellem egészséges villanásait. A kritikának sem vagyunk ellenségei. Amint Szathmárv Sándor épp a Magyarok Űtia hasábjain oly alapossággal kifejtette mélyértelmű cikkében: szükség van a kritikára. A nélkül nincs is egészséges közösségi munka. Es az építő kritikát — akár éle formájában is — szívesen elfogadja minden müveit ember, sőt az építőmunka egyik pezsdítő bíztatását látja benne. De kritika címén mások becsületében gázolni csak azért, mert nincs mód a jóvátételre, — azt hiszem több. mint izlésetlenség. Kritika címén rombolni: ma bűnnek számít! Építsünk, vagy romboljunk? — A kérdésre azoknak is felelniük kell, legalább saját lelkiismeretűk előtt, akik az utóbbit választották és ezzel kiérdemelték embertársaik ítéletét és — ha így folytatják — ki fogják érdemelni azt is. hogy a tisztességesen gondolkodó, hazájuk fölszabadítására, igazságra, rendre, tisztaságra, erkölcsi újjászületésre áhítozó magyarok kiközösítsék őket és közönybe fullasszák felelőtlen próbálkozásaikat. Szeretnők hinni, hogv erre nem kerül sor és a kritika önkritikátlan bajnokai megtalálják az utat az építőkhöz és forrón buzgó tehetségükkel alkotnak is valamit a köz javára és ezzel egyúttal megváltják a jogot arra, hogy bírálhassanak. Rajta hát mielőbb, már így is nagyon hátrányban vannak!
