Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-04-28 / 8. szám
MAGYAROK ÚTJA 7. oldal. Buenos Aires, 1953. április 28. MIKORRA VARHATO A FÉLSZ AB ADULAS? — Willson Woodside előadása a Torontoi Magyar Helikonban Mi*. Willson Woodside a • „Saturday Night” nevű nívós kanadai hetilap politikai szerkesztője, a Torontoi Magyar Helikon tiszteletbeli tagja előadást tartott az egyesület tagjai és a meghívott angol kanadai vendégek előtt. Előadásának angol címe: „Liberation, How and When?” (Felszabadulás, Hogyan és Mikor?) Mr. W. Woodside mindenekelőtt arról emlékezett meg, hogy 1939-ben hosszabb időt töltött Magyarországon, amikor is személyes érintkezés a- 1 apján volt alkalma megismerni a magyarokat. A magyar különös nép — mondotta, — amelyről, mint egészről nem lehet oly könynyen általános ítéletet mondani, mint pl. a „kispolgári” «sebekről, vagy a lengyelekről. Bizonyos azonban, hogy a legnagyobb tévedés volna a magyar népet Magyarország mostani urai szerint megítélni, .mert a jelenlegi kormányzathoz a magyaroknak, ahogy én ismerem őket, semmi közük nines. Magyarország mostani hivatalos urai, a magyar nép egyszerű, kis zsarnokai, a moszkvai nagy zsarnokok kis magyarországi helytartói. A probléma éppen ez: miként seperjük félre Moszkva eme magyarországi k o m m u n i st a csatlósait, hogy a magyar nép igazi akarata, valódi arculata szabadon nyilvánulhasson meg. A felszabadulás kérdésének megítélésében két újabb eseménynek van döntő jelentősége : az egyik Eisenhower tábornok, vagyis az új amerikai adminisztráció megválasztása, a .másik pedig Sztálin szovjet diktátor halála. Mindkét esemény történelemalakító tény. Semmi okunk sincs abban kételkednünk, hogy Eisenhower tábornok elejtette volna vallott külpolitikai progralmmját, melynek lényege az eddigi „policy of containment ” helyett a „policy of liberation” alkalmazása, vagyis a jelenlegi helyzet, a „status quo” fenntartására, a kommunizmus további terjeszkedésének megakadályozására irányuló politika helyett a kommunizmus visszaszorítása, a kommunistáktól leigázott népek felszabadítása politikájának folytatása. Amerika új vezetői már eddig is kézzel fogható jeleit adták új politikájuknak. Amíg az USA-ban a központi vezetés határozottabb, aktívabb és dinamikusabb irániban fejlődik, ugyanez a Szovjetben Sztálin halálával kétségtelenül kritikus állomáshoz érkezett. Hogy Sztálin azzá legyen, ami volt, a Szovjet birodalom elvitathatatlan ura, ahhoz 25 év elszánt küzdelme kellett. Malenkov kétségtelenül készült arra, hogy a nagy' főnök várható halála után annak örökébe lépjen. Ez azonban legalább is eddig nem sikerült neki; sőt legerősebb riválisa, Lavrenti Beria, a rendőri apparátus feje N? 2. személy lett az új kormányban. Sztálin hatalmának, már mitikusnak nevezhető tekintélye mellett a párt, a hadsereg és a kormányhatalom egy kézben való egyesítése volt szinte megingathatatlan gyakorlati alapja. Malenkovnak ebből csak az utóbbi, vagyis a miniszterelnökség jutott, mert hisz a párt főtitkári tisztségét is másnak kellett átengednie. A 15 orvos perével kapcsolatban beállott szenzációs fordulat nyomán a mulasztással vádolt Ignatieff elbocsátása is Malenkov vereségeként és Beria győzelmének könyvelhető el, mert hisz Ignatieff Malenkov bizalmi embereként került be a rettegett MYD egyik bizalmi állásába. Helytelen volna azt feltételeznünk. hogy a Politbüro tagjai egymás szeretekétől vezetve békés egyetértésben cselekszenek. A valóság éppen az ellenkező: ezek az emberek gyűlölik egymást a h a t a 1 o m birtoklásáért folytatott, öldöklő versengésben. Sztálin mint vezető éppen abban volt nagy, hogy e gyűlölködést a versengő felek egyensúlyban tartásával a maga pozíciójának erősítésére tudta fordítani. Hogy a Beria-Malenkov vetélkedésnek ki lesz a végső nyertese ma nehéz volna megjósolni. Lehet, hogy a két versengő között egy harmadik fog az élre kerülni; talán a színtelen személyiségű Molotov lesz a végső győztes. A Szovjetnek tehát lélekzési pauzára van szüksége, amíg a belső krízis megoldódik, amíg a Sztálin halálával megroppant központi hatalom ismét megerősödik... Ez a pillanatnyi gyengeség az indító oka annak a látszólagos engedékenységnek, az új szovjet „béke akciónak”, melynek célja az energikus Eisenhowerprogram megtorpedózása: Távol-Keleten az új amerikai tervek meghiúsítása. Európában pedig az Észak Atlanti Paktum, az Európai Védelmi Unió, a Schuman Terv realizálásának, főleg pedig Németország felfegyverzésének a megakadályozása. mert Moszkva mindenkinél világosabban tudja, hogy E urópa kulcsa Németország. A Szovjet ebben a politikai háborúban a német hatalom reaktiválásával szemben táplált francia (katonai vonalon), és angol. (gazdasági vonalon) féltékenységet akarja a maga javára kijátszani. A Szovjet eme veszedelmes akciójával szemben Amerikának ébernek kell lennie; ki kell használnia a szovjet központi hatalom meggyengüléséből származó előnyét. Ennek legegyszerűbb módja preventív háború megindítása volna, amely azonban a nyugati demokráciák sajátos jellegénél fogva elképzelhetetlen. Ezért a moszkvai „békejobbot” nem kell visszautasítani, de a Szov-Kovács Imre levele a New-York Times-ban Kovács Imre, a volt paraszt-' párti képviselő, levelet írt a New York Timesbe. Hogy a New York közelében élő Kovács Imre levelet írt, abban nincs semmi meglepő dolog, inert Kovács Imre épp ominózus levelezéséről közismert. De hogy a New York Times a levelet le is közölte, az már meglepőbb. A volt parasztvezér - fióka annakidején egy hívének küldött — és véletlenül ¡nyilvánoságra került — levelében azt írta, hogy szabotázscselekmények végzésére kell utasításokat adni az otthon lévő párthíveknek. Azt is megírta Kovács Imre, hogy miért van erre szükség. Ha híre megy az USA-ban, hogy Magyarországon Kovács Imre emberei robbantanak és gyújtogatnak, akkor New Yorkban Kovács Imre ázsiója emelkedik, ó lesz az első számú kedvenc és nyilván majd támogatást is kap. Tehát, hogy Kovács Imre New Yorkban jobban élhessen, tegyék otthon kockára az életüket. Ez a botrányos levél annakidején mafgy port vert fel. Kovács Imre egy időre el is hallgatott. De alig telt el egy év, s íme, Kovács Imre megint levelez. Ebben a levelében ezt írja; „Az erőszakos módszerek és a romantikus ellenállás idejüket múlták és a szovjet hatalommal szemben irreálisak.” Szóval múlt évi ténykedését romantikusnak és irreálisnak nevezi. Mi nem annak tartjuk, hanem sokkal rosszabbnak. De ha ö maga romantikusnak és: irreálisnak nevezi saját politikáját, nem bánjuk, maradjunk meg e mellett. Hát igen, a jelenlegi levél is romantikus és irreális. Olvassuk csak, mit ír még e levélben: „Egy újabb háború elpusztíthatja mindazt, ami Kelet- Európában még megmaradt. Ezért békés megoldást kell keresni ... Békés megoldásra a legjobb mód lenne, hogy a yaltai egyezmény tervezett felmondása helyett, inkább arra kell kényszeríteni a Szovjetuniót, hogy a yaltai- és potsdami egyezményeket betartsa. . . .A nyugati hatalmaknak annakidején kellett volna tiltakozniok a kommunista mesterkedések ellen, a yaltai egyezménytől eltérő, érvénytelen választásokat megakadályozni és hatalmon tartani a yaltái egyezménynek megfelelő kormányokat.” (Kovács Imre tehát az 1945- ös és 47-es választásokat, és a Nagy Ferenc és Dinnyés-féle kormányokat akarja visszaállítani.) így folytatja: „A nyugati pszichológiai hadjárat élvonalába azokat, a demokratikus politikusokat kell állítani, akiket a kommunista puccsok távolítottak el. A vasfüggöny mögötti népek hisznek abban, hogy ezekkel a politikai menekültekkel tovább építhetnék félbeszakított demokráciájukat.” (Szóval megintcsak arról a kis támogatásról van szó.) Továbbiadban még arról ír, hogy — mivel a polgári elemet otthon már kiirtották— a kommunista párton belül kell a fel,'felszabadításért folyó csatát megvívni. (Titoizmust ajánl tehát.) Levelét avval fejezi he, hogy „...az újraélesztett yaltai egyezmény szellemében kérni kell a szovjet csapatok visszavonását, Oroszországnak részesedést ígérve a szabad választások nemzetközi ellenőrzésében.” ★ Kovács Imre feltalálta a spanyol - viaszt. Véleményünk szerint az elmúlt 7 év alatt állandóan a yaltai egyezmény betartását kívánták békés eszközökkel a nyugati hatalmak. Ugyancsak mindmáig az úgynevezett demokratikus politikusokat. állították a pszihológiai hadjárat élvonalába. Épp arról van szó, hogy ez nem vált be. Eddig nem sikerült „békés eszközökkel rákényszeríteni” a Szovjetuniót az egyezmények betartására. Nem himlők, hogy ez most sikerüljön, még Akkor se, ha Kovács Imre kéri... Titoizmus pedig, egy nyakig megszállt országban ? Úgy képzeli Kovács Imre, hogy a magyar népidemokratikus hadsereg támadja meg az országban lévő orosz csapatokat? Kovács Imre levelével nem érdemes komolyan foglalkozni. Nyilván tévedésből jelent meg a New York Times levéloldalán — valószínűleg a viccoldalra szánták. Kovács Imre saját maga nevezi politikai elképzeléseit romantikusnak és irreálisnak. Mi annál sokkal rosszabbnak tartjuk őket. jetnek megbékülési szándékait kétségtelenül pozitív tettekkel kell alátámasztania. Ilyen mindenekelőtt az osztrák béke megkötése. Az osztrák szerződést tárgyaló delegáltak 268 találkozás után a szovjet kiküldött még mindig azt vitatta, hogy ki fogja megfizetni nekik a német raktárakból T945-ben kiszedett és a bécsi lakosságnak kiosztott sárga borsót; de ha árajánlatot kapnak, akkor a megegyezés meghiúsítására újabb nehézséget, újabb lialogatási ürügyet eszelnek ki. Az ausztriai béke megkötése nem közömbös Európa szempontjából, mert annak érvénybe lépése esetén a Szovjetnek 3 hónapon belül ki kell vonnia csapatait nemcsak A- usztriából, de Magyaí'országból, Romániából és Bulgáriából is; ez pedig Közép- és Kejet-Európa helyzetét egyik napról a másikra sarkallatosan megváltoztathatja. De a Szovjetnek nemcsak itt, de Németország kérdésében is be kell bizonyítania békeszándékai őszinteségét; alkalmat kell adnia befolyásmentes, szabad országos választások megtartására és ez által megteremtenie a német béke megkötésének alapfeltételét, Németország egyesítését. Alinden alapunk megvan azt hinni, hogy a Nyugat a szovjet béke-galamb hirtelen felrepitésére nem fogja magát hamis illúzióktól félre vezettetni. Örvendetes tény, hogy a kandai sajtó szinte kivétel nélkül a legnagyobb tartózkodással fogadta a moszkvai akciót. Adenauer, német kancellár washingtoni legutóbbi látogatása, amely napjaink legkiemkedőbb jelentőségű politikai eseménye bizonyítja, hogy Amerika terveiben nem fogja magát egy könnyen befolyásolni hagyni. „Én hiszek Eisenhower tábornok eltökéltségében. A felszabadulás jön és már nem lehet messze. Hogy pontosan mikor jön el, nehéz volna ma megjósolni; személy szerint, úgy vélem, hogy 2-3 év múlva Magyarország ismét szabad lesz, amikor az önök felejthetetlenül gyönyörű fővárosában fogjuk megvitatni a jövő következő problémáit” — hangzottak Willson Woodside szerkesztő előadásának befejezőszavai. Az illusztris előadót Ki’esz Géza professzor, a Helikon elnöke mutatta be a. közönségnek, valamint ő mondott köszönetét az előadásért és az egyesületet ért megtiszteltetésért. Az előadást vita követte, majd a Helikon hölgytagjai és az angol kandai vendégek egymás között elvegyülve még hosszú időt töltöttek el barátságos társalgásban. (Bt.)
