Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)

1953-12-31 / 24. szám

-MAGYAROK ATT JA Buenos Aires, 1953. december 31. 7. oldal KÉT KIS MAGYAR VILÁGUTAZÓ KALANDJAI Avagy hogy lát világot két ifjú lányka az Urnák 1953-as esztendejében Ki ne emlékeznék rá, hogyan utaz-n tak egykor Magyarországon a főúri kisasszonyok. Kegi családi naplók gyakran leírják azt a rengeteg izgal­mat, körülményes előkészületet, ami csak egy szomszédos kastélyba tett né­­iianynapos rokonlátogatást is megelő­zött. Védettebb lénye alig lehetett a világnak mint egy eladósorba került mágnaf.leány. Szülők, nevelők, ko­mornak, tántik készítették elő minden lépését. Vay Adél és Hohenlohe Hanna tán huszonkettedik esztendejüket se töltöttek be, mikor ez év április hú­szadikán minden kíséret nélkül a „Monte Udaia" harmadik osztályán Buenos Aires kikötőjéből neki vág­tak a világnak. A vándordiákok mód­jára nehány napra való zsebpénzzel, egy csomó címmel, tervvel, néhány szabásmintával, jó nagy elemózsiával és a két karukba, eszecskéjükbe, öt­letességükbe való hallatlan bizalommal indultak neki az ismeretlennek. Út­juk ma ¡s tart és mikor az útinaplót lapozgatjuk, melyet időnként hozzá­tartozóiknak megküldenek, Verne Gyulának az „Utazás a föld körül hatvan nap alatt" című regénye jut eszünkbe. Kicsit „Ciliké viszontagsá­gai“, a „Két évi vakáció" ifjú hősei, ugyanakkor a modern amerikai ka­­landfiimek magukat minden helyzet­ből bátran kivágó, merész leány a­­lakjai. Titokzatos utasok a fedélközön Vidámság szövi át a két leány min­den feljegyzését. A legnehezebb pil­lanatokban kitör az írókon és az ol­vasón is az ellenállhatatlan nevetés. De mindjárt el is csodálkozunk a me­nekülés nagy kataklizmája, a havas or­szágútakon-barangolás, a pályaudva­­rokon-hálás, a százezrek és százezrek sorsában való megosztozás valóban így megacélosította a fiatal lelkeket? Vagy itt két egészen kivételes, írói hajlamokkal, fölénnyel tele szellem jelentkezik? Vay Adél bárónő és Hohenlohe Hanna hercegnő egyedüli nem spa­nyol, vagy latinamerikai utasai voltak a „Monte Udala“-nak. A hajó népe között hamar elterjedt, hogy a III. osztályon két királyi családból való leány utazik köztük. Az egyenlítő e­­lőtt a személyzet küldöttséget küldött hozzájuk a legműveltebb pincér sze­mélyében. — Es cierto que llevan Uds un verdadero titulo? A kis világutasok hallgattak, erre kijelentette, ő senkinek nem fogja el­árulni, de mondják meg, királyi fen­ségek-e inkognitóban vagy csak kö­zönséges arisztokraták? Miután a két kisasszony az elsőt határozottan ta­gadta, a mozo azzal tért vissza küldöt­teihez: Igen, azok! Hiába volt minden tiltakozás, a ha­jó azontúl „mindent tudott már". Kezdődött az ezer kivételezés, a cena cxtraordina, pincérek serege kö­vette minden lépésüket, a tilalmi i­­dőkben fürödhettek a harmadik osz­tály uszodájában. Az egyenlítői ün­nepély kezdetén ruhástól bedobták őket az első osztályú úszómedencébe. Aztán akaratuk ellenére nyilsebesen átköltöztették őket az I. osztályra. Kiszálláskor azt jegyezték be nap­lójukba: „Egyedüli diszkrét úriembe­rek a tisztek voltak (a hajó tisztikara csupa baszk). A harmadik osztály u-< tasai primitívségükben is mindig ren­desek és gavallérok. Az első és máso­dik osztály utasai kivétel nélkül (ki­véve a spanyol követet) kétes és sö­tét társaság. Tehát akár hogy is uta­zunk a jövőben, az az egy biztos, el­sőn és másodikon soha többé!" Horthy Miklósnál A brazil Bahiában, az Óbudára em­lékeztető óvárosban utolsó kruzérosai­­kon egy ékszerésznél vettek egy csont kezet, amit a gonosz szellemek elűzé­sére átulnak itt. Ezzel a zsákmánnyal tárcájukban ödöngtek a kéz és láb­­sorvadásos nyomorék szerecsenekkel tele utcákon. Miután az indulás idő­pontját megkérdezni elfelejtették ép­pen dudaszóra szaladtak csak fel a ha­jóra. De a gonosz szellemek elűzésére más eszközeik is voltak. A fedélze­ten egyre szaporodó számú ismerősö­ket magyar dalokra tanították. A dal­csere odáig fejlődött, hogy Vay Adél születésnapja idejére már ők is meg­ismerték a magyar hallgatókhoz ki­csit hasonló baszk népzenét. Egy százhúszkilós hegedűművész Tenerif­fa szigete előtt már annyira tele volt a magyarság iránti hódolattal és lel­kesedéssel, hogy Toldi Miklósról kez­dett zenét komponálni. Szobatársa vi­szont a konyakivásba ölte a készülő búcsúzás bánatát. Horthy Miklós kormányzót meg­látogatták Estorilban. A hajó személy­zete díszkiséretben vitte a két kis­lányt és podgvászait a Portugália felé vivő vonathoz. A vonat majd éjfél­kor futott be Horthyék lakhelyére, de táviratukra az állomáson ott várta őket Horthy Miklósné és menye ifj. Horthy István özvegye. A Sta. Mar­­garide nevű villájuk közelében egy kis panzióban helyezték el őket. Vay Adél azt írta édesapjának, e­­gészen úgy érezte magát ez alatt a hat nap alatt, mintha Magyarország­nak egy kis darabjára érkeztek volna vissza. Az egész ottani magyarság összegyűlt. Horthy Miklós magas ko­ra ellenére teljes szellemi frisseség­ben van. Meghatódva fogad minden magyart. Két dedikált fényképet is kapott tőle, egyiket azzal, hogy aty­jának vigye Buenos Airesbe. A kis Horthy-unoka az ottani iskola leg­jobb tanulói közé tartozik. Nagyszü­lei jövőre Angliába küldik tanulni. A madridi paradicsom Madridban Hohenlohe Hanna e­­gyik nagynénjét fölkeresve nagy sze­rencse érte a két női Mátyás-deákot. A mexikói származású dúsgazdag nő éppen Londonba készült a koronázás­ra családostól. Egész palotájukat, sze­mélyzetüket, autóikat, titkárnőjüket adták a két kis vendégnek három hétre. A két harmadosztályú utas, akik nyilván szorongva állítottak be a spa­nyol fővárosba, hogy kis hatvanegy­­néhány dollárnyi zsebpénzük el ne fogyjon, egyszerre a legfényűzőbb jó­lét közepébe került. Spanyolországi beszámolójuk tele van luxuskocsin­­rohanásal, kirándulásokkal. Kastélyról­­kastélyra hozták-vitték őket. A név­sorban akikkel itt összejöttek ilyen neveket találunk: a bajor királyi csa­lád, Mária Lujza bolgár királykisasz­­szony, Ralph Murray, Otto Bunzl. Marosy követ ebédet adott a tiszte­letükre. Jártak Granadában, Malagá­ban. Megnéztek egy bikaviadalt. — „Mindketten először és utoljára vol­tunk e páratlan mészárláson"! — ü­­zenik onnan. Közben rém szorgalmasan gyűjtöt­ték a címeket, rokoni lehetőségeket, üzletei;, cégek neveit ahova beállít­hatnak. Svéd kapcsolatokat szereztek. A madridi svéd követ felesége egy Andrássy grófnő. A spanyol nap­ló lapjain sűrűn megjelenik Muráti Lili neve, aki persze ingyen színház­jegyekről gondoskodott nekik. „Mu­rádnak itt bomba-sikere van" — ír­ják. Megnézték egy darabban. — „A darab nagyon szellemes, de játszani egyedül Lili tudott" —■ írják. Várkisasszonyok, vagy háztartási alkalmazottak Lélekben persze már nem érzenek együtt a regi szertartásos, merev lég­körrel, ami a nagynéni palotájában uralkoüik. Egyszer a svéd követség ünnepélyéről hazaérkezve örömmel fedezne fel, hurrá nincs ide haza a cselédség! Egyedül vannak a nagy palotában, szívből nevethetnek, ma­guk oda mehetnek a jégszekrényhez, azt vehetnek ki, amit akarnak. „Csi­nálhatunk, amit akarunk... Végre nem kell előkelőnek lenni. Nekünk is kimenőnk van!" — ujjong a napló. De nem sokáig tart a pünkösdi ki­rályság. „Egyszerre léptek a lépcső­­házban! Rohanás az ágyba. Megjöt­tek a cselédek. A villanyt eloltottuk. Csend. Örült alvás..." A főúri palotatulajdonosokból egy­szerre a másik véglet. A rajnavidéki Braubachból küldött napló egyszerre mint dolgos szelíd házilányokat mu­tatja be őket. Reggel hétkor gyümöl­csöt mennek szedni a háziaknak. Az­tán általános takarítás, pucolás követ­kezik. Bejelentik, ők ám híres sza­­kácsnék is. Pompásan tudják a világ­hírű magyar konyhát! Egy hétfői na­pon Hohenlohe Hanna már illatos magyar gulyást főz a kastély konyhá­jában a vendéglátó családnak. Vay Ady pedig a spórolós német háziasz­­szony nem kis megrökönyödésére csúsztatott palacsintát süt hozzá, a magyar gusztusra hivatkozva annyi tojásDÓl, amennyit itt a háború előtt se tettek egy ételbe. A ház ura per­sze el van ragadtatva. Ezekben a gyönyörűen berendezett Rajnamenti várakban és kastélyokban még minden a régi helyén van. A tulajdonos is legtöbbnél a régi. Csak éppen személyzet nincs sehol, egy fi­­ányi se. Megszokott dolog itt, ha ven­dég érkezik mindjárt kiosztják neki a háztartási teendők egy hányadát. A két kis magyar jövevény-atyafi azon­ban mindenben túlteljesíti a normát. A szobalányság és szakácsnéság mel­lett éjfélbe-nyúló varrások következ­nek. Kipakolják a Buenos Airesből magukkal hozott szabásmintákat. Elő­ször a ház úrnője kap egy új ruhát. Aztán az ő darabokban’ lévő ruháik befejezése következik. Majd rendsze­rint eladásra készül egy-két modell, a meg-megapadó kasszára tekintettel lehetőig azonnal készpénz-behajtással. Ki tudná ezekből a naplórészekből kibogozni a sok becenevek, rövidíté­sekből, zárójeles utalásból, melyik vártulajdonos rokon, ki csak telefon­könyvből felszedett ismerős, vagy csak :i szomszéd szomszédjának a >szomszédja, aki egy összejövetel után lelkesedni kezd a két kis exotikus lé­nyért. A két potyautas De a várak, kastélyok remek ko­csik nem akadályozzák a két kis ván­dort abban, hogy a továbbjutás több­nyire következőképpen történjék: — „Hajnal hasadtán, miután a ruhákért már este kobráltunk, levittek minket az országút mellé Köln felé a Tank­­stelléhez. Összes csomagjainkat letet­tük és vártunk. Napernyőnk is van, a szendvicseket is megettük már. De autó még nem jött. Hurrá, Topolino a kanyarban! A soffőröket nem is kérdezzük, míg tankolnak beülünk... Csak azután derül ki, hogy ők nem Kölnbe mennek. Okos enged alapon mi viszont ülve maradtunk. Egy szót se beszéltünk Honéiig..." Vagy: „Este kanaszta csata, éjjel pakkolás, mert reggel levisznek min­ket az országúira Frankfurt felé. Egy jó fánál kitettek. Ez volt a vég kez­dete! Egy koffer a láthatáron, a töb­bit a fa mögé dugtuk. Integetés, má­ris megáll egy cementes teherautó. Hajlandó minket elvinni Wiesbade­­nig. Az úton fagylaltot és csokoládét is kaptunk. A wiesbadeni főtéren ki­raknak... A város közepén állunk, s állunk, már eszünk, még mindig sem­mi.Nagy integetésünkre leáll egy ele­gáns gyalogjáró. Tudtunkra adja, ez az út a belvárosba vezet, célszerűbb volna a tíz cuaderrel odébb lévő Au­­tobahnra állni. Ha látta volna a szálfa mögött'elrejtetr'KfTffefeinket. nem a­­jánlotta volna a sétát. Azért mégis ne­kivágtunk, részben autóbuszon, rész­ben gyalog’. Hosszadalmas volna továbbidézni, hogy ezen az egyetlen autó-stopp-uta­­záson hányféle fordulat történt. Egy­szer két kilométert cipelték csomagja­ikat, sarokról sarokra. Máskor egy ott hagyott kocsinál várakozva gyorsan megnézték a Goethe Házat. A soffő­­rök csodálkoztak, mikor megmagya­rázták, ők nem Frankfurt felé men­nek. hanem Wűrzburgba, vagy épp ! Heidelberg irányába, mire a két kis j remekül öltözött útonálló azt felelte: B.f' jp 6 rész következő számunkban! KOLLMANN JENŐ Világmárkák képviselője! előkelő ékszerüzlete harminc esztendeje áll a magyarok szolgálatában Ékszergyártás és átalakítás, drágakövek befoglalása az ügyfél előtt. DIAGONAL NORTE 929 T. E.: 35-0378 9 Roiex • Longines • Universal e Movado • Girard-Perregaux A TÁTRÁBAN ÉRZI MAGÁT! Télen-nyáron szívesen lát­ja vendégül a cordobai hegyvidék egyik legszebb pontján a KőSZEGFAIjVT - PENZIÓ • Kényelem, nyugodt pihenés • Magyar konyha remek ételei • Kirándulási lehetőségek • Rendkívül olcsó árak • Magyaroknak kedvezmény! Részletes információt levélben küld: Sra. Kőszegfalvl, Villa Giardino, Est. Thea, i Sierras de Córdoba A legkényesebb ízlést is kielégítő munkát vállal Magyar szobafestő • gyors • pontos • megbízható • garanciával Pintér Endre, Sucre 2671. Cap.. Telefon: 73-7044

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents