Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-12-31 / 24. szám
6. oldal. Buenos Aires, 1953. december 31. MAGYAROK ÚTJA Emléklap a plátanosi alapítóknak Egyik honfitársunk, Barnaki István azt javasolta a platanosi magyar intézet vezetőinek, hogy meg kell szervezni az intézet megvásárlására azoknak a magyaroknak a hozzájárulását is, akik nagyobb összeget fizetni nem tudnak, s éppen ezért, eddig távol maradtak az intézet alapításától. A javaslattevő hangsúlyozza, hogy ilyen akció megindítására legalkalmasabb az esztendő befejezése, mikoris az alkalmazásban lévő magyarok, — mint Argentina minden munkása — évvégi fizetés-kiegészítést, úgynevezett aginaldót kapnak. A szociális Argentínának ebből a nagylelkű ajándékából, valószínű minden magyar juttat egy kisebb összeget, 50 vagy 100 #-ot a nemes célra. A platanosi máterek örömmel fogadták a javaslatot. Elhatározták, hogy a intézet megvásárlásában résztvevők között emléklapot osztanak ki, a nagylelkű adományok megörökítésére. A művészi kivitelű emléklapot mindenki megkapja, aki résztvesz az emigráció nagy müvének: a Pannónia Sacrának felépítésében. Az emléklap dobosi Szabó László szép alkotása, Már most átvehetik Platanoscn emléklapjaikat, akik hozzájárulásaikat befizették. Mokrány Mézes kalács, darált mák, dió és mazsola, szőlő, élesztő. Legfinomabb barack szilva pálinkák, nagy választék különféle borokban. Lavalle 370 T. E. 31 — 2573 A magyar ügy a horvát sajtóban írta: Homonnay Elemér A magyar-horvát viszonylat rendezésének van még egy vitatott pontja: a fiumei tengeri kijárat kérdése. Buc dr. e kérdésben úgy nyilatkozott, hogy a Fiúméhoz fűződő magyar érdekek Magyarország és Fiume között egy kereskedelmi egyezmény keretében biztosíthatók. Bizonyos magyar köröknek az a feltevése, hogy Fiume régi státusa ,azaz corpus separatumként közvetlen Magyarországhoz való kapcsolása az eljövendő rendezés során megvalósítható lenne, nagyon is kérdéses s inkább csak arra alkalmas, hogy minden gyakorlati előny nélkül a magyarság és horvátság közé ismét oly vitaanyagot dobjon be, ami semmiképpen sem szolgálná közös érdekeinket. Ezzel szemben nagyon is valószínű, hogy a horvátság kész lesz majd Fiúmét szabadkikötőként Magyarország rendelkezésére bocsátani, természetesen a horvát felségjogok megmaradása mellett. Ez a megoldás annál is inkább célszerű, hiszen Fiume csak abban az esetben használható ki, mint a Dunamedence tengeri kikötője, ha a Fiúméhoz vezető út baráti Horvátországon át vezet s ha Fiume felé irányuló forgalom részére Horvátország a legkedvezményesebb vasúti díjszabást állapítja meg. Ezen kérdés kapcsán kell utalnom azokra a veszélyekre, melyeket a magyar sajtónak és egyes magyar politikusoknak oly megnyilatkozásai rejtenek magukban, mintha a dunamedencei kérdés rendezése az 1918 előtti helyzet maradéktalan helyre állítását kell hogy jelentse. Ez a felfogás egyrészt aligha tekinthető reálpolitikai magatartásnak, másrészt aligha alkalmas arra, hogy a cseh és szerb imperializmusnak kiszolgáltatott horvátságban és szlovák népben a magyarsággal szemben különösképpen bizalmat keltsen. Annál is inkább, mert ne feledjük el, hogy a szerbség és a cseh kultúrpolitika az utolsó harminc esztendő során mindent elkövetett, hogy a magyarságot a felnövekvő új nemzedék szemében a legkedvezőtlenebb színben tüntesse fel. így velünk szemben eleve adva van bizonyos mérvű gyanakvás, félelemmel páros kisebbségi érzés. Félnek és aggódnak a magyar „imperializmus" újjászületésétől, melyet az utolsó évszázad hazug propagandája kiáltott bele a világba. így horvát viszonylatban is kisért még Jellasich szelleme. Ilyen háttérben nyomban érthetővé válik, hogy a horvát sajtó a magyar kérdésben fokozott óvatossággal és tartózkodással jár el s általában alig kapunk visszhangot a magyar sajtó horvátbarát megnyilatkozásaira. Ha a legfontosabb s legnívósabb lapok (Hravatska Novija, Glas Sv. Antuna, Hrovatska, Hravatska Smotra) csak ritkán is érintik e témát, tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy e kérdésben mindig objektivitással foglalkoznak s soraikból inkább a barátság nyilatkozik meg. Ezzel szemben tény az, hogy vannak horvát lapok, melyek kimondottan animozitással kezelik a magyar kérdést s a magyarság esetleges szupremációtól való aggodalomban odáig mennek, hogy már ellenséges hangot ütnek meg velünk szemben. Ezen a téren különösen az Egyesült Államok területén megjelenő egyik legelterjedtebb lap, a Danica magatartása a legsajnálatosabb. így ez a lap még véletlenül sem em(8. folytatás) f lékezik meg a Jugoszláviába kényszerített félmilliónyi magyarról, holott Jugoszlávia minden egyéb elnyomott nemzetiségével szemben a legmelegebb barátságot ápolja. Az ABN keretében lezajlott kárpátaljai incidenst teljesen ukrán beállításban tálalta olvasói elé s általában ez a lap vezet az ukránokkal való ölelkezésben. S éppen legutóbb ez a lap foglalt nyíltan állást a Bácskának a horvát állam keretébe való beillesztése mellett. Ezzel bebizonyosodott, hogy a lap vezetése teljesen a szélsőséges nacionalista irányzat befolyása alá került, mely nem ismer semmiféle korlátot s a maga vak és torz ábrándjaiban csak árt a különben igaz ügynek. Ez a magyarázata annak a ténynek is, hogy a lap azon munkatársai, akik velünk a legteljesebb mértékben rokonszenveztek, sorra elhallgattak. Ha a Danica esete csak sporadikus jelenség is s nem tulajdonítunk neki túlzott jelentőséget, de nem is térünk egyszerűen napirendre sem fölötte, tudomásul vesszük, mint tényt, mint egy jelenséget s folyamatot, mellyel számolnunk kell s melynek alakulását a jövőben fokozott figyelemmel fogjuk követni. Bizonyos hogyha ez a jelenség általánossá válna, ez a különben oly ésszerű és szükségszerű magyar-horvát közeledést zátonyra jutna, ami semmiképpen sem horvát érdek. Nem véletlen tehát, hogy a horvátság már most partnereket keres, akiknek segítségével, úgy érzi, legalább részben ellensúlyozni tudja majd a magyar „veszedelmet". Ennek az ösztönös, de egvben tudatos szövetségkeresésnek tulajdonítható, hogy a horvát sajtó szinte kivétel nélkül hangsúlyozza a szlovákságnak Horvátországhoz hasonló mérvű függetlenséghez való jogát s Szlovákia függetlenségének szükségességét. Ennek tulajdonítható, hogy az Euro ne Danubienne meghirdette tervezettel szemben úgyszólván csak egv kritikával éltek: hiányolták a szlovák függetlenségnek a programúiból való kimaradását. Ennek az aggodalomnak számláiéra kell írni azt a tényt is, hogy a horvát sajtó egv része az ABN-ben vezetőszerenet játszó ukránság Kárpátaljára emelt igényével szemben is igen nagy megértést tanúsít, mert úgy vélik, hogy az orosz helyébe lépő nagy „szláv testvér" bennmaradása a Kárpátok vonalán belül kellőképpen ellensúlyozhatja a magyarság esetleges hegemonisztikus törekvéseit. Amikor ezzel kapcsolatban fokozott szükségessége mutatkozik annak, hogv a magunk dunavölgyi. kárpátmedencei törekvéseinket az ősi magvar hagvománvok szellemében s egvben a mai idők követelményeinek megfelelően fogalmazzuk meg. figyelmeztető szavunk a horvátság felé is kell szóljon: a közös, szebb jövendő záloga az őszinte, hátsó gondolatok nélküli együttműködés. A gyanakvás, az aggodalmaskodás csak arra lehet alkalmas, hogv a horvátságot ismét csak veszélyes utakra sodorja. Ilyen veszélyes útnak kell tekintenünk az ukránsággal való kacérkodást, mely semmiképpen sem tekinthető másnak, mint a pánszláv gondolat új térnyerésének. Mert a Dunamedence szempontjából teljesen mindegy, hogy a dunamedencei békét, rendet, kulturális fejlődést, a nagyorosz, vagy a nagyukrán törekvések veszélyeztetik. >
