Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-11-17 / 21. szám
December 5.-én színtársulatunk bemutatja a FRUSKA című amerikai vígjátékot. Remek évadzáró előadás. Cselle, Eszenyi, Komár, Páger, Szilassy, Faszary/ — Biztosítsa jegyét! MAGYAROK ÚTJA iBuenos Aires, 1953. november 17 7. oldal Töprengés a „Nagy Tragédia“ felett (H.) (Padányi Viktor Ausztráliában megjelent könyve) írta: Dezső László A modern technika és ipar munkaszervezésének sajátos módjával, nagy tömegek összpontosításával és összezsúfolásával, üj típust termelt ki, a Tömegembert, korunk egyik jellemző termékét. A tömegember nemcsak a proletár- és munkásosztályban került túlsúlyba, de betört úgyszólván minden társadalmi rétegbe, igy például a kispolgárság és parasztság soraiba is. Ez a Tömegember önállóblan, külső szuggesztiókra szorul, mint magia a tömeg; homogén lelki struktúrája önt belé önbizalmat és egy mindent elborító egyformasági érzést. Lelkivilágát kollektiv érzelmek, akarások, tények és jelszavak uralják. Ortega y Gasset “modern barbárnak, Keyserling pedig sofőrtipusnak nevezte el ezt az emberfajtát, amely proletár változatában általánosan ismert: személytelen és felelőtlen tömega.tom, szürke egyéniséggel, uniformizált és kollektiv vonásokkal. Megtestesítője az ingatlan vagyont nélkülöző modern nomádnak, aki az önkormányzati élmény kiesésével egyszerű számmá süllyed le a közigazgatási hivatalok szemében. A lehangoló képet még sötétebbé teszi a kevés és egyforma szórakozás, a családi élet melegének és az otthoni nevelésnek teljes hiánya, a kevés öröm és pénz, a sok munka, szenvedés és nélkülözés. A többi társadalmi réteghez tartozó Tömegembert is könnyű azonban felismerni technikus világnézetéről, magazínmőiveltségéröl, uniformizált Ízléséről a zenében, táncban és hajviseletben — a politikában pedig egy torz és tisztázatlan demokrácia-fogalomról. Természetes, hogy ez a Tömegember az egyenlőséget Ígérő Bzociálizmus felé fog vonzódni, vagy még inkább a marxizmus felé mely minden értékesebb, kiválóbb és különb eltörlésének képét csillogtatja meg előtte. Egy társadalom vezetése sohasem volt egyszerű feladat; vezető és vezetettek közt mindig ott lappangott valami feszültség, ami ugyan bizonyos mértékig épp rugója volt a társadalmi fejlődés ritmusának. A történelmi idők kezdetén és még azután is évszázadokon át a leplezetlen nyers erőszak volt az az eszköz, amelyen, keresztül érvényesítették akaratukat a társadalom vezetői. Modern korunk, ha gyakorlatilag még nem is mindig, de elvben feltétlenül elveti ezt a brutális eszközt, sajnos azonban ugyanakkor a társadalom széles rétegei még kévés helyen jutottak el az érettség és öntudatosodás olyan fokára, hogy vezetésük a meggyőzés és belátás civilizált módszerével volna biztosítható. Ennek következtében elmondható, hogy a társadalmi vezetés és vezetők elfogadása még ma is bizalom kérdése. Napjainkban épp ez a bizalom ingott meg a növekedő tömegesítési folyamat eredményeként, mivel a tömeg az alacsonyabbrendüség tudatában annak nyomasztó érzésétől úgy igyekszik megszabadúlni, hogy felllázad a természetes vezetők ellen. Ha valakit megtűr maga felett, annak bálványa vagy maga közül valónak kell lennie. Ugyanakkor azonban nem veszi észre, hogy a valódi vezető kategória, még ha belőle is kerül ki, mindig leszakad a tömegről s ellentétbe jut az egyformasági elvvel, ha csa,k nem likvidálják időszakonként fizikailag, ahogy ez történik a Szovjetunióban. A Tömegemberben nincs meg az a belső érték, hogy önállóan vállalkozzék valaminek a megvalósítására, tehát meg akarja semmisíteni a kiválóbbakat, vagy leglalább is asszimilálni őket a maga szürkébb világához. Ezért már alig hisz a szellemi elitté válás lehetőségében, s ünneplését és elismerését csak a kiválók bizonyos kategóriájának tartja fenn, mint a sportolók, énekesek, színészek és táncosok. Ezzel a Tömegemberre jellemző sajátos pszichológiával szinte megoldhatatlanná válnak a társadalmi és politikai vezetők feladatai, ,s ezen a ponton enyhülés csak akkor várható, ha a tömegesedési folyamatot egy fokozatos és nyugaton kontúrjaiban már jelentkező deproletarizálódás váltja fel. Végül maguk a társadalom vezetői is felelősek a jelenlegi helyzetért. A társadalmi elit osztálytól független kategória, minőség, kiválóság. Felelősségteljes teremtő tevékenységét sokban gátolja és megnehezíti, hogy habár a születés elitjének korszaka már letünőben van, a Pénz és a Politika elitjének hatalma még nem rokkant meg. A vezetés ideális posztulátuma azt kívánná, hogy az igazi vezető legyen a Szellem elitje, ahogy azt már Platon is megálmodta utópiáiban 2300 évvel ezelőtt. A valóságban ez nehezen tud megvalósulni, nemcsak a Pénz és Politika hatalmasságainak beleszólása miatt, hanem azért is, mivel az elit soraiba befurakodnak olyan elemek is, amelyek csak majmolják az elit megnyilvánu' ás külső formáit s ezzel hozzájárulnak. hogy a vezetők még inkább veszítsék hitelüket a Tömegember szemében. Egy kultúra sorsa és fejlődése attól függ, hogy a szellemi elit mennyiben tölti be hivatását, a,mtly felölel: 1.) újító, feltaláló, formáló és technikai tevékenységet (tudomány, művészet, ipar), valamint 2.) értelmező-magyarázó és egységbe foglaló aktivitást (bölcselet). A sipengleri koncepció értelmében ugyanis a kultúrában megvan a tendencia arra, hogy túlfejlődjék, egysége megbomoljék és szakismeretek öszszessége legyen: civilizáció. Pa.dányi ezen a ponton szigorúan elmarasztalja az európai elitet, mivel nem akadályozta uneg, higy az egyetemet, mint személyes kultúrát és belső alapot nyújtó “Universitas litterarum et scientiarum”-ot, n e szorítsa ki a szakismereteket és speciális készségeket adó főiskola típusa. Az így előállt szellemi hasadás és kultúránk egységének megszűnése még inkább megbontotta az európai egységet, különösen akkor, amikor a szakképzettség nem az egyetemes, nemzetek feletti tudás, hanem a nemzeti kultúrák és aspirációk szolgálatába állt. j Végeredményben tehát Európa i betegségének diagnózisa így vol■ na megfogalmazható: szellemi 1 egység megbomlása, a Tömegember betörésével és az általános proletarizálódással járó bonyolult társadalomvezetési feladjatok, egymásra féltékeny partikuláris nacionalista érdekek, az élet minden terét betölteni hivatott keresztény szolidaritás hiánya, a liberalizmusból leszakadt kapital izmusnak és szocialista erőknek félelmetes szervezkedése. Ebben a zűrzavaros ideológiai és társadalmi légkörben tenyészik és tenyészhetik az autokrata bolsevizmus, a történelem legalaposabban megszervezett rémuralma; világhódító terveihez felhasználhatja a marxista szervezeteket, s az európai civilizáció mulasztásai, türelme és közömbössége miatt propagandahadjárataiban s a nemzetközi fórumok előtt ott tetszeleghet az “elesettek és kizsákmányoltak gyámolítójónak” groteszk és tragikomikus szerepében. Padányi könyvének második része a szlávsiág, s főként az oroszság mind növekedő hatalmi befolyásával foglalkozik, ami I egybeesik az európai kultúrát fenyegető bolsevizmus terjedésével. A szlávság térnyerése ketörvényhozása van hívatva arról dönteni, hogy a horvátság kész-e a maga szuverénitását valamely dunai együttműködés keretében korlátozni. Ugyanakkor azonban elismerik, hogy a dunai népekkel való együttműködés horvát érdek s hogy szabad döntés esetén a horvát nép állásfoglalása e kérdésben pillanatnyilag sem vitás. Ezt az álláspontot a horvát középosztály kedvelt lapja, a buenos airesi Glas Sveta Antuna fejezte ki legtömörebben 1952. július 9-i számában, amikor a horvátok nagy geopolitikusának, a horvát Teleki Pálnak, Lukas professzornak a dunai népek összefogása melletti kiállását helyesli. Szószerint a lap ezeket mondja: „Lukas professzor a néhai Trumbiccsal, W. Churchillel, a tudós Skribikkel és magával Macsekkel egyetértésben is sajnálja, hogy a Monarchia szótbomlott, ami különben nagyrészt politikusai hibái miatt következett be. Lukas felhívja a figyelmet Hantsch osztrák történész munkájára, akinek megállapítása szerint a Monarchia szétesése elsősorban azért következett be, mert nem tette lehetővé a horvátság egyesítését, politikai és egységét... Szükségesnek látjuk egyben megismételni, hogy a Közép-Európában, a Balkánon és a volt Monarchia területén ható erők ma is ugyanazok, mint voltak a múltban s hogy e területeken ugyan különböző. népek laknak, de azonos civilizációval és kultúrával, vallással s e népek éppen ezért igen könnyen összhangba volnának hozhatók. Teljesen egyet értünk Lukas professzorral, hogy egy ily unió nemcsak lehetséges, de szükséges is... Egyetértünk Lukas professzorral abban is, hogy a dunai medence népeivel való összefogás a horvát kérdésnek egyetlen és egyben legjobb megoldása, mert csakis ezen a módon biztosíthatók a horvátság adriai és drinai határai." ■»vésbbé szapora germán és latin » néipek rovására, kétségbevonhatatlan demográfiai tény. A szláv gondolat azonban már korábban, a XVIII. században jelenik meg, először az u.n. szlavofilizmus formájában, aminek megfogalma,- ¡ zója és elindítója két német: Herder és Schlözer. Felfogásukat az akkor az oroszok kivételével államnélküli, “elnyoinott’’ szlávok iránti részvét melegsége tüti át, akik így lesznek a szelíd- i ség, jóság, testvériség, tiszta keresztény elvek megszemélyesítőivé, a béke, földművelés és szol'd munka, embereivé. Ez az idillikus kép ihleti meg azután a nagy szláv nemzeti ébresztőket: Saifarikot, Palackyt, Gayt, Sturt és Masarykot, valamint az orosz iinesszianistáka.t, mint Danitovszkijt és Dosztojevszkijt. Magától értetődő, hogy a XIX. század elejével kezdődő szláv nacionalizmus felhasználta ezt a tudománytalan, de rokonszenves néiplélekrajzot a maga céljaira, csakúgy, mint a z úgynevezett pánszlávizmus. A pánszláv gondolat az egyes kis szláv népek önállósági törekvéseivel egyidóben lép fel. Első meghirdetője Kollár János; lelkes és ünnepélyes hangon vallja, hogy a szlávok egyetlen egy nép és nyelv, s a különféle szláv népek csat egyetlen nép és nyelv ágai. Ettől kezdve a szláv politikai gondolat követése igen bonyolulttá válik, mivel a nacionalista függetlenségi törekvések, a homályos pánszláv közösségi gondolatok, valamint az orosz nép és a kis szláv népek imperializmusai szinte kibogozhatatlanul szövődnek egymásba. Hol az autokrata, reakciós Oroszország rubelje és propagandája áll mögöttük, hol nyugati, demokratikus mezben 'mutatkoznak, amelyet azonosítanak egy fiktív szláv testvériség fogalmával, hol pedig a világ kommunizmus hangzatos jelszavát hordozzák nem mindig bevallott szándékaik előtt. Padányi tehát nem gondolhatott arra, hogy könyvében a szláv kérdés történetét ismertesse, célja csak az, hogy rámutasson, milyen eszközökkel és milyen csatornákon keresztül törnek előre lépésröl-lépésre a szlávok Európában. Ezen az úton, lehet öntudatlanul, a legtöbb szláv nép vállalt valamilyen szerepet. A legnagyobb eredményt azonban kétségkívül az u. n. “tudományos propaganda” — Wickham Steed, Seton Watson és társai — érték el: az ő nyomukban és hatásuk alatt született meg Nyugaton a nagyszámú szláv tudományos centrum és kutató Intézet, ahonnan merítették azután a nyugati világ politikusai szinte kizárólagosan gyér információjukat. így magyarázható meg az 1848-ban még magyarbarát Nyugat későbbi romantikus szláv szimpátiája, amit még inkább kihangsúlyozott az a tény, hogy a feltörő szlávság ideális szövetségesnek látszott a német imperializmus megfékezésére. Ilyen körülmények közt nem meglepő, hogy az események úgy alakultak, hogy azok a szerencsétlen párizskörnyéki rendezésbe torkoltak. Azóta már bebizonyosodott, hogy a látszólag nemes és humánus wilsoni önrendelkezési elvek kritikátlan alkalmazása kizárólag a szláv népeknek vált előnyére Padányi finoman elemzi a wilsoni elvek hiányosságait; a gyűlölet és irigység atmoszférájában fogant alkalmazásuk tragikusan zúzta szét a történelmileg kialakult vagy természetes európai egységeket. Az a megállapítása, hogy a párizskörnyéki békéknek igazi nyertesei nem is a győztes nyugati hatalmak voltak, hanem a kis szláv népek, — feltétlenül helyes. A francia “sécurité” politika tűrte ezt a fordulatot, mert bennük zsoldosokat vélt felfedezni a németé* ellen. Milyen sikerrel, megmutatta a második világháború. Ma talán az orosz imperiálizmus mohósága miatt a- nyugati világ már kezdi kényelmetlenül figyelni a szláv tömb egyre növekvő erejét. Padányi könyve igen sok értékes adatot tartalmaz ebből a szempontból s az ismert eseményeket olyan megvilágításban mutatja be, ami alkalmas arra, hogy a nyugati világ végre “romantikus szemüveg”, s a szláv nacionalista és pánszláv propaganda túlzásaiból származó elfogultság nélkül nézzen szembe a szláv kérdéssel, mint eleven valósággal. Egy újból egységes Európa nem nélkülözheti azokat a szláv népeket, amelyek már maradéktalanul teloldódtak az európai szellemben s nem hajszolnak meddő ábrándkjépeket egy leendő szláv hegemónia bűvöletétől elkápráztatva. Európa mai helyzete parancsoló szükségességgel sietteti az egység restaurálását s egyben emlékeztet rra, hogy Európában, lejárt a hegemóniák kora, mivel sokkal nagyobb tét forog kockán. A homályos szláv, elsősorban orosz világuralml törekvésekkel szövetkezett nyers és famatikus ideológia támadásait kell kivédenie. Padányi könyve tehát vészkiáltás és emlékeztető, nyugatot akarja felrázni a kettős veszély küszöbén. Az értékes könyv akkor töltené be maradéktalanul hivatását, ha minél több nyugati ember ismerhetné meg tartalmát, miivel kiválóan alkalmas arra, hogy eloszlasson olyan beidegzödött tévedéseket és hamis szuggesztiókat, amelyek a nyugati világ közvéleménye előtt eddig a megtámadhata.tlan igazság gyanánt szerepeltek. MAGYAROK ÚTJA La Senda de los Húngaros A száműzetésben élő, antibolsevista magyarság politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti lapja. Megjelenik havonta kétszer. Kiadja: Magyarok útja Kiadóvállalat. — Buenos Aires. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Reconquista 558, Buenos Aires Telefon: 32 - 3068 interno 9. A lap készül az Artes Gráficas Pannónia műhelyében. (Nyomda-vezetők: Kerecsendi Kiss ¿Márton és Vörösvári István) Brazíliai kiadóhivatali vezető: Király Géza, — Caixa Postai 1928. SAO PAULO MEGBIZOTTAINK: Európa: Hungária, München 23 Postfach 200. — Németország Chile: Szt. István Kulturegyesület SANTIAGO DE CHILE Ausztrália: Helene L i t s, 333.ja, Maroubra Road, Maroubra, SYDNEY, NSW Kanada: Harcsár Géza, 13 Oxford Str., WOODSTOCK. Venezuela: ILACO Caracas Apartado 2717, Elöfiz. 1 évre 34.- bolivár Kéziratot nem érzünk meg és nem küldünk vissza! Előfizetési ár: egész évre 80.-, félévre 40.- argentin peso. o g S si E e° Cao FRANQUEO PAGADO Concesión N<? 4182 TARIFA REDUCIDA ^ < in Concesión Nq 4648
