Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-11-17 / 21. szám
Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. (berzsenyi danieli Año VI. N« 21.—VI. évi 21. sz. Buenos Aires, 1953. november 17 MAGYAR OK ÚTJA REDACCION Y A DM l'NSTRACION : La Senda de los Húngaros REGISTRO DE LA PROPIEDAD RECONQUISTA 558, BUENOS AIRES ~ INTELECTUAL Nq 3 9 2 3 7 0 A NAGY SZERECSEN-MOSDATÁS Nagy mosdatás kezdődött el mostanában a magyar emigrációban. Nemcsak itt, Buenos Airesben, más emigráns központokban is szinte gombnyomásra kezdik a nagy igazolási eljárást: Az 1 9 4 5-ös magyarországi válosztás teljesen szabad, törvényes, és demokratikus volt! Az a rendszer, melyet létrehozott, valóban a magyar népakarat szabad kifejezése volt! Nagy Ferenc ezt odahaza már rövidebben és tölomásából tudjuk, mikor az oroszok 1944 végén az országot elözönlötték, a Debrecenben nemsokára ezután összeülő „nemzetgyűlés" tagjainak egy jó része ijedten lapult pincékben, kamrákban, tanyák és összebombázott kisvárosi házak rejtekhelyein. Orosz katonai teherautók jöttek értük, Gerő és Vas Zoltán által kiválogatott megbízottakkal. Nem egyszer éppen keresztet hányva várták a vég beteljesedését, úgy kellett előhúzgálni őket, mikor megtudták, hogy MEGMOZDULTAK AZ ARGENTIN LAPOK MINDSZENTY BÍBOROSÉRT Az egész magyar emigrációt <s> megmozgató, de a nyugati világ érdeklődését is felkeltő nagyszabású akció indult el a buenosaireszi Centro Húngaro helyiségeiből.. Néhány héttel ezelőtt híre terjedt a világsajtóban, hogy Mindszenty bíboros súlyos állapotban fekszik börtönében. Gróf Széchényi Endre e hírre összehívta a Magyar Házba az argentínai magyar Actio Católica vezezetőférfiait és a hazai katolikus közéletből néhány személyiséget is. Az összejövetelen Széchényi Endre indítványozta, forduljanak az argentínai magyarság vezetői az argentina! közvéleményhez, az ország vezetőihez és rajtuk keresztül a világ közvéleményéhez, hogy a hazai vörös kormány engedjen a bíboros betegágyához két semleges, vagy má3 nyugati országból való orvost, mert, a keresztény világ nem nyugodhat bele abba, hogy a mártír egyházfejedelem, korunk nagy katolikus hőse ugyanolyan bolsevista orvosoknak legyen kiszolgáltatva, mint akik pőre előtt testileg-lelkieg meggyötörték és tönkretették. Az értekezlet mindjárt el is határozta, hogy küldöttséget meneszt ez ügyben Copello bíboroshoz, Argentina prímásához. A küldöttség vezetésére dr. Mezgár apátot kérték fel, tagja volt Széchényi Endr<u~Chmelár Gyula es dr. Kopits Imre. Argentina prímása megértőén fogadta a küldöttség kérelmét és az argentínai katolikusok együttérzését fejezte ki. Az új pápai nunciusnáil is látogatást tettek az akció vezetői, aki hasonlóan nyilatkozott és nagy megértéssel fogadta a küldöttséget. Ugyané tárgyban rendezett fogadást az argentin lapok számára az elmúlt héten Bobrik Arnó volt követ. Ismertette a, nagyszabású kezdeményezést, a keresztény egyházak és a keresztény hitélet üldözését Magyarországon. Szólt a magyar emigráció sorsáról, az argentin sajtó és közvélemény segítségét kérte a magyar bíboros megmentésére. A sajtókonferencia folyamán az argentin újságírók számos kérdést tettek fel a magyarországi állapotokról. A fogadással kapcsolatban az argentin sajtó több vezetöorgánuma a Prensa, a Pueblo. Clarín és Nación a nap jelentősebb eseményei közt emlékeztek meg a magyar akcióról., Mindszenty bíboros sorsáról és a magyar nép elnyomatásáról. Egyes cikkek az argentínai magyar emigrációra is kitértek. A Prensa cikke a magyarságnak a Perón elnök által megindított második ötéves tervbe való bekapcsolódásával is foglalkozott. Felvetette az eszmét, hogy Perón elnök Argentínája kész magyar földművelők befogadására és letelepítésére. mörebben kimonlta. Mikor a Gellért-hegyen fölállították a minket leigázó orosz katona győzedelmi emlékművét és az országnagyoknak felavató beszédeket kellett mondaniok a Budát védő szegény honvédeink betaposott sírjai fölött, Nagy Ferenc már kimondta: „Ezer év óta először szabad a magyar!" Mindszenthy bíborosnak már készült a vallató kamra, Bárdossy László már elvérzett a vesztőhelyen, a magyar nők védelmében mártírhalált halt Apor püspöknek nappal virágot se mertek vinni a sírjára, a Donnál elesett hős lonvédek parancsnokait már halálra ítélték a népbírák, Bethlen István gróf már Moszkva egyik külvárosában várt sorsa beteljesülésére, Kovács Bélának is készítgették már a hurkot és a kisgazdapárti miniszterelnök felszabadulásról szavalt, ezer év igájának megszűntéről! Ezeknek az orosz bálvány előtt e lhangzott szólamoknak visszhangja zúg fel most öntudatlanul. Egy kis társaság akarja igazolni magát, honfitársaik, a történelem és főleg nyugati támogatói előtt. Utoljára, legutoljára megkísérlik mégegyszer, hogy elhitessék, — ők voltak a tiszta népakarat, az elnyomott szabadság kifejezői. Ők voltak Kossuth igazi utódai. Azok az apró kis incidensek, melyek munkájukat kezdettől fogva zavarták, a lényeget, a hősi eszmei harcot nem érinthetik. A még Nagy Ferenc kormánya idején odahaza kiadott „Debreceni Föltámadás" című vaskos emlékkötetből éppenúgy, mint számtalan szemtanú valmost honatyák lesznek. Az orosz barbarizmus, az egyoldalú kommunista párturalom mind csak göbbelsi mese, őket a sáros, havas, összebombázott, romokban lapuló, halálosan megdermedt, félig éhenhalt országban, a rémület közepén pompás meleg ételek várják a debreceni Bika-szállóban. Halak, kaviárok, sonkák, gőzölgő teák, vodkák és minden, amit csak terem a nagy Sztálin birodalma. Ők most meggémberedett gyáva kukacok helyett a népakarat igazi képviselői lesznek. Meleg csizmát, jól dezinficiált alsóruhákat is kapnak oz orosz depóból. Ha ügyesek és egy jóságos orosz ezredessel, vagy pláne egy tábornokkal valamilyen nyelven szóba tudnak állni, Isten tudja, tán még a családnak is küldhetnek haza egy-két konzervát, lisztet, egy csupor zsírocskát. Ha nagyon nagy szerencséjük van, a honatyaságra tekintettel talán még azt is elérik az égből pottyant új pártfogók, az eddig sosem ismert, kedves moszkvai magyarok révén, hogy a községükben dúló szovjet katonák ellen az asszonyok végre valami védelmet kapjanak. Hogy meg lehessen menteni a templomot, hogy ne lőjjék le az utolsó tehenet is. Szóval ha most őket így váratlanul beültetik a debreceni kollégium nagy imatermébe, azokra a padokra, ahol egykor a zsarnokság hadai elől menekülő Kossuth országgyűlése ült, és virággal díszítik ki Kossuth egykori ülőhelyét,hát ez a csoda valami kis közvetlen gyakorlati eredménnyel is járhat. így kezdődött el a nagy népszabadság és demok$> rácia, amit most fehérre próbálnak ismét mosdatni. Ha az előjáték, mint látjuk, kissé zavaros és felemás volt még, az általános, titkos, szabad választásokat aztán egy évre rá annál jobban, alaposabban előkészítették. A rendőriökapitányságra beült egy most Péter Gábor névre hallgató kis ember, akit Auspitz néven már számtalanszor lefogtak s aki Dgyergyinszki, egykori Cseka-fönöktől kezdve az NKVD mostani vezetőiig minden valamirevaló rendőrt ismert Moszkvában és kora ifjúságától kezdve tanítványa volt a szovjet büntetőjog gyakorlatibb ágainak. A vidéki kapitányságokon a régi tisztek helyébe nagyudvariasan rovottmultú cipészsegédek, sikkasztásért elítélt jegyzöírnokok, a deportálásból hazatért ifjú könyvelők, szóval „a nép igazi barátai" kerültek, lehetőleg mindjárt őrnagyi vagy alezredesi rangban. Úgy próbaképpen itt is, ott is elhurcolták a régi reakciós világ ismertebb nagyságait, agyon is vertek az éj leple alatt néhányat közülük, kastélyokat gyújtogattak, míg a rendszeres népbírósági eljárás megindult Nagy Imre, a mostani nagybajúszú miniszterelnök, pár nap és pár éjszaka, moszkvai utasítások alapján elkészítette és vörös katonai repülőgépeken, szovjetautókon szétküldötte az új földosztó rendelkezést, mely szerint a népnek azonnal, forradalmi úton kellett bizottságokat alakítani, hogy elvegye az urak földjét... Szóval minden megtörtént, hogy a magyar népet semmi be ne folyásolja 1945 őszére. A Főváros és a városok utcáin géppisztolyos orosz katonák ezrével. fogdosták össze „romeltakarításra" és egyéb „közmunkákra" a lakosságot. Hadifoglyok módjára oszlopokban hajtották s anya, feleség hónapokig, esetleg örökre hiába várta haza őket. Az éhező városi lakosság zsákokkal, kosarakkal indult neki, hogy az élelmiszert „rejtegető" paraszttól ruháért, cipőért és más értéktárgyakért, ha kell fenyegetéssel, politikai szólamokkal csikarjon ki valami ennivalót. A vasutakon, ha valakinek a fülkéjébe orosz katonák szálltak be és sikoltozás, lövöldözés kezdődött, senki nem mert segítségül sietni. A legborzalmasabb rablógyilkossági drámát dermedten hallgatták végig a szomszédfülkéből, jelenteni se merték. A fővárosban nyílt utcán kezdődtek meg a vetkőztetések. A régi rendszerből átvett szegény rendőröknek sokszor szótlanul kellett hajnalban végignézniük, hogy húzogatják ki a szovjet katonák a Körút aszfaltjára legújabb áldozataik friss vértől csepegő hulláit. Az állásukért remegő községi hatóságok egymásután kapták a rendelkezést, hogy muszka ezredes, vagy tábornok urat diadalkapuval, virágcsokorral kell fogadni. Magyarruhás kislányka is átadhatja esetleg, ha van elég vörös szallag a copfjában és ha anyját véletlenül meg nem gyalázták az orosz katonák. Az igazságügy minisztériumban egyik szociáldemokrata államtitkár kissé önérzeteskedni kezd, mert a kommunista véleménnyel szemben, ősi marxista múltjára mert hivatkozni. Másnap Péter Gábarék közbiztonsági okokból letartóztatják. Minden családban akadt egy katona-fiú, apa, vagy katona-rokon, akinek sorsáról nem tudtak még. Agitátorok
