Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-09-30 / 18. szám
Buenos Aires, 1953. szeptember 30 MAGYAROK ÚTJA A LEVENTE ES A KQMSZOMOL... Nyirjessy Sándor levele ¡Varga Bélához, a müncheni rádió ]eyente-bofránya ügyében A müncheni Free Europe Radio« magyar adása nem egysser keltett közfelháborodást. Mi is szóvá tettük már a müncheni magyar desk műsor* politikájának marxista szellemét. A núgynih ivatott magyarnyelvű adás té* nyezői Jgözé olyan emberek szivárog* tak he> akik bizonyíthatóan, eredeti politikai felfogásukat alig leplező fél* bolsevista szellemet juttatnak érvény* re a müncheni magyar adásban. A sorozatos tiltakozásoknak nem lett foganatja, sőt május óta olyan műsorszám került a müncheni mikro* I fon elé, amely megismételt adásaikban felháborította az egész nemzeti emig* rációt. A müncheni rádió magyar osztá* Iván alkalmazott Vámos Imre, egy fiatal agrár*bolsevista könyvelheti cl magának ezt a valóban nagy figyel* met keltő ..sikert“. A Kovács Imre | csoportjába tartozó toHforgató a rádió ifjúsági rovatának vezetője. Tőle szár* mazik a levente intézményről szóló, felháborító rádióadás, amelynek e* gyik mondata így hangzik: „Minden diktatúrának főtörekvése, hogy az ifjúságot megnyerje magának. Az ifjúsági szervezeteknek ezelőtt Levente, vagy Hitlcr-Jugend, ma Komszomol és DISz a neve“. Vámos eh társ tehát a magyar le* ventéket azonosítja a Hitlerjugend* del és a kommunista ifjúsági szerve* zctckkel. A durva kommunista provokáció 1 az egész emigrációig végighullámzott. Lapok és közéleti vezetők emelték fel tiltakozó szavukat és megszólaltak a nevelők cs m^gyk a volt leventék is. Dr. Subjk Károly £gri prelátus kano* nők, a müncheni Hungáriában utasí* tóttá vissza ezt a gyalázkodást. Gsak newyorki hjemzeti Bizottmány hallja* tott melyen, pedig tydom^unk sze* rint Észak'Amerikáhan is akadtak ha* zafiak, akik a gonosz és ostoba mű* sorszámba felhívták a figyelmet. E tik takozások közül ismertetjük dr. Nyír* icssy Sándor szeptember l*én Varga Bélához intézett, nyilvánosságra nem hozptt levelét. A levente intézmény* nek, a ma annyiszor sárral dobált magyar múltnak tartozunk ezzel a jóvátétellel. (Meg kell még említenünk, hogy a müncheni rá,dió ytagyar cvsz* tatainak végül is, — amerikai közbelépésre — Je keljett vennje műsora' ról a leventegynlazást. Hogy ez kinek az érdeme, azt ma még nem á* rulhatjuk el, annyit azonban mondhatunk, hogy a botrányos mjísorszá* mot az amerikaiak nem a Nemzeti ¡ Bizottmány mai vezetőinek közbeié* I pesé re tiltották cl a mikrofontól.) Mint a társadalompolitikai bizo.tt- j ság alclnöke kötelességszcrűen hívom feí c szomorú jelenségre elnök úr fi-1 gyeimét — írja Nyirjessy Sándor Var- | ga Bélának — annál is inkább, mert a rágalom elhangzását követő megnyilatkozásokból sajnálattal látom, hogy | ez az ildomtalan támadás, rendkívül felfokozta, a szabadföldön élő magyarságnak bizottmányunk elleni ellenséségrs magatartását és nagy mértékben népszerűtleníti, a kitűnő feladatok ellátására hivatott Free Europe szervezeteit. De e tervszerűnek minősíthető vádaskodás azt a vezsélyt is magában rejti, hogy a közeljövőben induló bevándorlások során, tömegével utasíthatják majd vissza azokat a magyarokat. akik levonták voltak. Midőn e rágalom miatt elnök urat, tisztségéből kifolyólag sürgős közbenjárásra kérem, egvben emlékezetébe idézem a következőket. A leventeintézményt, a testnevelésről szóló 1921. évi Lili. te. hozta létre. Az akkori kultuszminisztert. Vass Józsefet, két szomorú következmény kényszerítette a törvényjavaslat benyújtására. Meg kellett állítani a világháborút és a forradalmakat követő i erkölcsi süllyedést és foglalkozáshoz kellett juttatni, az elcsatolt területekről beözönlő menekült nevelők ezreit. Aki figyelemmel kísérte a leventeoktatást,. mint hivatali működésem során én is, annak könnvű megállapíta- I ni, hogy falusi tanítóságunk, úgyis, i mint leyenteoktatók; összefogva a lel- I kész? karral, mint a Levente Egyesületek elnökeivel, olyan kitűnő nevelői I tevékenységet végeztek, — amit másként megoldani és .^lérni nem lehetett, — amely méltó minden magvar I elismerésére. —— Egy-két éven belül kiürültek a zajos falusi korcsmák, if; jóságunkkal megteltek templomaink ¡ és falusi életünk szabad idejét, kitűnő szórakozással a Levente Sportpályán , töltöttük el. /\z ifjúság erkölcsi tulajdonságokban olyat emelkedett, amit nem szakértők már túlzásig menő fi-* nomkodásnak mondottak, így: — Nincs már verekedés, sem a Nyírségben, sem a Bakonyban! Kihalt a magyar virtus, még a somogyi bies- \ kasok között is. Nem is lesz ezekből olyan katona, mint amilyenek mi voltunk, soha. stb. — Ilyen volt a leventeintézmény 1939- ig; egészen addig, amíg égni nem kezdett a világ. Az 1939 évi hadkötclezcttségi törvény a leventeoktatást, mint előkészítő katonai kiképzést, a honvédelmi miniszter hatásköre alá helyezte; —de nevelési kérdésekben a kultuszminiszter befolyását is biztosította. Teleki Pál akkori kultuszminiszter, majö miniszterelnök úgy oldotta meg c fontos kérdést, hogy a tanítóságot a leventekiképzésben továbbra is meghagyta és bekapcsolta abba a cserkészeket is. A cserkész-őrsök és rajok parancsnokai leventeőrsök és leventerajok parancsnokai lettek, aminek következtében a nevelés szellemét nem változtatta meg az a tény sem, hogy a járási és vármegyei leventeoktatási felügyelői kart, az addigi pedagógus és szolgálatonkivüli viszonyban álló katonák helyett, hivatásos és tényleges állományú katonákkal cserélték fel. Az események gyorsulása a katonai előkészítésben is a légoltami és légvédelmi kiképzés erőltetésre kényszerített; — s én aki részese voltam légitámadásoknak és utána a romok takarításának, igazolhatom, hogy leven? téink és cserkészeink, felbecsülhetetlen értékű szolgálatot nyújtottak a bombatámadás áldozatainak. Természetesen, mint minden intézménynél itt is fordultak elő hibák, de a nevelés célkitűzései nemesek, valláserkölcsűek és hazafiasak voltak. Éppen ezért rágalmaz a müncheni rádió akkor is, amikor azt állítja, hogy I a lcventeintézménynél is ugvanaz volt a cél, mint a Hitler-Jugendnél, vagy a Komszomolnál: „Idegen érdekek janicsárjaivá nevelni az ifjúságot“. Ha ez lett volpa a leventeintézménynél is H cél, akkor Hitler nem kényszerítette volna Teleki Pál kormányát arra, hogv eltörje a Hitler-Jugend szervezeteinek felállítását és az abban helyetfoglaló népi németeknek a Levente Egyesületből való kiválását. Emlékeztetem elnök urat, egy másik hasonló rágalomhadjáratra is. Bcj ncs csehszlovák miniszterelnök 1922- ben, a trianoni békeszerződés betartását ellenőrző bizottságnál panaszt emelt, a magyar kormány ellen; azt állítva, hogy a lcventeintézményben katonai kiképzést folytat. A békeszerződés és annak végrehajtása tárgyában hozott 1922 vié Xl-ik te. 6-11 §-inak megsértésével vádolta a kormányt. Az ellenőrző bizottság két éven át folytatta a panasz kivizsgálását és dacára B c n c s szélckösű sajtóhadjáratának megállapította, hogy a magyarországi leventeoktatás, az iskolánkivüli népoktatás és spart ki képzés határát nem lépi át. ................. Utóbbi eseményre hivatkozva, azt hiszem nem lesz nehéz a müncheni rádiót rágalmainak visszavonására kényszeríteni. Fogadja elnök úr kiváló tisztektempt, ipcllyel maradiam: dr. Nyirjessy Sándor Demes Péter búcsúztatása A Buenos-airesi Magyar Re- f formátus és Evangélikus Egyház közösség szeptember 24-én tartott presbiteri ülésén iktatta, be Nagy Balázs Dezsőt a református lelkész! állásba. Ugyanezen az ülésen terjesztették a presbitérium elé Denies Péter református lelkész lemondó levelét, melyet híveihez intézett, s melyről lapunkban már megemlékeztünk. A presbitérium soros elnöke, Pajor Győző méltatta Domes Péter lelkipásztor munkásságát. — Mindnyájan meghat ottan olvastuk Demes Péter búcsúzó sorait, — mondta Pajor Győző, — Lehetséges, hogy az a fürge, csillogószeniü és mindig életvidám Domes Péter, aki külsejében meghazudtolta éveit, fáradságról beszélhessen, ö az Úristen kegyelméből valóban élő tagadása vol't az időnek, élő tagadása annak a li^ércpyomásos korszaknak, mely az utolsó évtizedben annyi férfikorban lévő életerős embert aggastyánná változtatott. mely összeroippantott, fneggörnyesztett mindnyáj unkát. A ^brassóit öreg tölgy költői snimbóluma után igy folytatta búcsúját a presbitérium elnöke' — Hogy teljessé tegyük Demes Péter nagytiszteletü úr életmüvénok méltatását, — emlékezzünk! Emlékezzünk ama időkre, mikor 4-5 évvel ez előtt egyik hajé & másik után hozta az ű.iabb és újabb magyar emigránsokat erre a Zöldre, melyet nem ismertünk és midőn a hajón lestük új hazánk körvonalainak kibontakozását; — félszegen, dideregve, mint szétszórt nyáj kerestük az a,klót, kerestük ¡pásztorunkat, akii gondjaiba venne bennünket. Ekkor érkezett Denies Péter is, egy kis szajnai hajóból tepgerjáró gőzqssé előléptetett lélekvesztön, egyedül, akár a csodatévök. És csodát tett. Denies Péter megérezte, hogy 'mennyire fontos küldetése van az Úrtól. Pásztorául rendelte az Ur egy szétszórt nyájnak Pillaratnyi 'pihenőt sem vett macsnak, rögtön megkezdte munkáját. És végezte mind a mai napig. -— ipondta Pajor Győző —felidézve öt esztendő küzdelmét, a megboldogult Luttor Ferenchez fűződő szeretetét és a magyarságért együtt folytatott közös munkájukat. —Az Isten különös kegyelme, hogy az Argentínába szakadt magyarok a le*rválsá.gosabb időkben két kiemelkedő lelki vezért kaptak. Ez a. két pásztor annyit tett népünk érdekében, hogy azt még méltányolni sem tudjuk napjainkban. Az Egyházközösség presbiteri gyűlése meghatódva búcsúzott el Deines Pétertől. a,ki lemondó levelében azt Is kérte, hogy búcsúztatása ne történjék ünnepi formában. A búcsú ugyan ünnepélyessé vált, de valójában senki sem akar búcsúzni Denies Pétertől s ¡mindenki azt kívánja, hogy továbbra is köztünk maradjon. Demes Péter nagytiszteletü úr lemondásakor egyébként az Egv'ház köz (ipséig vezetője: a református gondnok és evangélikus felügyelő, valamint a presbitérium is lemondott és az új választások megtartására a presbitérium áz Egyházközösség választó közgyűlését 19 5'3 október 11.-éré hívta egybe. (Foolytatás a 2. oldalról) nek tartósan és zavartalanul, miután nem tudnák megvédeni magukat kívülről jövő befolyásoktól. 2. ) A Dunafáj integrálását előkészítendő, szükség van az ottani nemzetek, illetve országok differenciálódására olyan határok között, melyek igazságos néprajzi alapokon nyugszanak, de ahol szükséges, tekintetbe vesznek méltányos történelmi, földrajzi, katonai vagy gazdasági szempontokat is, A határok megállapításánál, avagy új országok megteremtésénél a népek önrendelkezési juga kell legyen a legfőbb irányadó tényező. Olyan területeken, ahol az őslakosságot kiirtották, kiűzték, vagy részben menekülésre késztették s vagyonától megfosztották s ezáltal egyes nemzetek, népek kárára eltolódás keletkezett, a jogok institúciója kell szolgáljon rendező, elvként. A lelekszámban erőszak következtében elszenvedett veszteséget a kárt szenvedett népek javára be kell tudni. Nem képezhet jogalapot egy jogtalanságok elkövetésével előidézett iiéprajzj vagy vagyoni állapot. Ennek az elvnek kimondásával és alkalmazásával cgyszersmindenkorra. demonstrálni kell azt, hogy embertelenség s jogtalanság révén egy népnek sem lehet tartós kilátása, arra, hogy mások kárára gyarapodjék. 3. ) A Dunai Allamközösségnck, melynek elnevezése, formája és berendezése az abban résztvevő nemzetek, ületye országok által közösen határozandó meg, mint magnak, magában kell foglalnia: Magyarországot az autonómiát élvező Kárpátaljával, az önálló, Szlovákiát és a kantonális alapon az ottani népek közös vezetés? alatt megszervezendő önálló Erdélyt (az esfleg hozzácsatolandó Vajdasággal) Kívánatos lenne továbbá Románia, Csehország ^ és Ausztria, valamint Horvátország részvétele is, amennyiben ez utóbbi, a szerbséggel lehetőleg egyetértésben, a jelenlegi államkeret feladását választaná. 4.) Az Államközösség területén élő államalkotó nemzetek kulturális, szellemi életének biztosítása, illetve irányítása céljából autonóm Nemzeti Ligák kell alakuljanak az egész Államközösségre kiterjedő hatáskörrel. Ezen autonóm Nemzeti Ligák (kultúrkorporációk) létezése és szabad működése az Ä1- lamközösség alkotmánya által biztosítandó s fenntartásuk költségeire az anyagi alap egy „nemzeti kultúradó" beveztése révén teremtendő elő. A közigazgatásban és jogszolgáltatásban a nyelvi kérdést egyik fél részéről sem szabad presztízskérdésnek tekinteni, hanem, miként ezt Kossuth Lajos is már federációs tervezeteiben is kifejtette, a gyakorlatilag legcélszerűbb helyi megoldást kell alkalmazni. Az Allamközösség területén élő és annak népeivel sorsközösséget egységesen valló németség számára — a dunai népek egyenrangúságának elvét követve — szintén meg kell adni saját Nemzeti Ligája felállításának lehetőségét, ilymódon elismerve á dunavölgyi németség mintegy „Staatsvolk" jellegét. E jelleg biztosítása révén a népinémetség részesedhetne az Államközösség ügyeinek intézésében is. * Az itt nagy vonalakban körvonalazott koncepció egyik-másik pontja minden bizonnyal az újdonság erejével fog hatni az olvasókra, miután általános megállapításokon túlmenőleg, az emigrációban ezúttal elsőizben publikáltatik konkrét elgondolás a Dunamedence legkényesebb problémája, a nemzetiségi kérdésnek gyakorlati megoldására, mely az odavaló németség számára is nagy jelentőséggel bírhat. Nézetünk szerint az itt körvonalazott elvek mutatják az irányt, melyen haladnunk kell, ha vissza akarunk kanyarodni arra az útra, melvről annakidején letértünk volt —, kiki elkezdvén külön írtakon keresni — hasztalanul — a maga boldogulását. A magyarság mindenesetre már belátja, hogy utat tévesztett valahol s vajha szomszédaink is megértenék, hogy egyéni boldogulásukhoz a Duna-Kárpátmedence népeinek globális megbékélésén keresztül juthatnak csupán el. Az emigráció mindnyájunkra egyformán rászakadt sorsközössége egyedülálló alkalom s mintegy próbaköve népeink újbóli egymásratalálásának s már itt eldőlhet, milyen útra lépünk közös hazánk, a Duna- Tiszatáj felszabadulása után. Ha népeinket, illetve azok vezetőit saját egyéni érdekeiken túlmenő globális felelősségtudat fogja áthatni e közös haza sorsa felett, akkor mindnyájan új, fényes lapokat nyithatunk Szent Istvánig visszanyúló közös történelmünk lapjain. Ha viszont erre az összefogásra most, a legnagyobb veszély órájában sem lennénk képesek, midőn Kelet hódító áradata már átcsapott a Kárpátokon és létalapjaiban fenyegeti ősi életformánkat, családi tűzhelyeinket és — templomainkat —, nos, ha most sem tudunk egymásra találni, akkor történelmünk lapjain elkezdhetjük írni a prológust a nyugati kereszténység védőbástyájának végleges elestét jelentő szomorú e p i 1 ó g u. s h o z.
