Magyarok Útja, 1953 (6. évfolyam, 4-24. szám)
1953-09-15 / 16-17. szám
14 Buenos Aires, 1953. szeptember 15. MAGYAROK ÚTJA SZÍNPAD, zene A Gyurkovics lányok Két, zsúfolásig megtelt nézőtér előtt mutatta be a Magyar Színjátszó Társaság Herczeg Ferenc híres társadalmi vígjátékát, a levendula-szagú Gyurkovies lányokat. Az elnéanítottságában jubiláló kilencven éves, világhírű magyar író jubileumához valóban méltó volt e nagyon mulatságos, a gentry-világ megannyi eltűnt színét és zamatét megörökítő színmű, a műfaj őspéldányának felújítása. A néző, akinek életéből végleg száműzték az idők a harmincas évek lázas népi-urbánus vitájának lényegét, most elgyönyörödve élvezhette ezt a mulatságos, vitrin-illatú játékot, amely ide s tova irodalomtörténeti reliquikát jelent előttünk, s épen ezért — ezt érezhettük az argentínai bemutatón — túléli az elsuhant időket. Gyurkoviesné színes, meleg mamaságát Vaszary Piri elevenítette meg tökéletesen. E- szenyi Olga Katinka szerepében remekelt. Komár Júlia el ragadó naiva - figurát alakított. Szilassy László TTorkay Feri egész világát megteremtette remek adottságaival. Feledhetetlenül kedves alakítást kaptunk f'selle Lajostól. Rndványi ezredes szerepében. Váry Zoltánt, Kovács Lászlót és Kesserű Istvánt ismét ki kell emelnünk, az eddig ismeretlen Kászonyi Ákossal e^inciniink. Ö a műnek tökéletes átérzését világos jeladásaival a zenekarral és azon át a közönséggel teljesen meg tudta értetni. A siker felejthetetlen volt. Menotti: A konzul gyütt. Kincses Éva és Mátray Margit szintén nagy sikert arattak. Végül három ifjú művésznőről kell még külön megemlékeznünk Kesterű Diciről és a Páger-nővérkékről... Első megható lépteiket most tették meg a rögös pályán. Páger azonban nemcsak mint a művésznők papája aratott sikert, nyúlfarknyi szerepében a humor magas - iskolájából adott leckét. (y) Bartók a Gran Rexben A Sinfónica del Estado 12. bérleti hangversenye úgyszólván Bartók ünnepéllyé alakult. Ugyanis a műsor legérdekesebb száma Bartók 2. Versenyműve Zongora és Zenekarra volt. Ebben a műben talán legjobban domborodnak ki nagy szerzőnk zenei és zenészi tulajdonságai: gondolatainak tisztasága, intencióinak határozottsága és legmélyebb belső érzéseinek őszintesége, mely arra készteti, hogy zenéjének határozott magyar nemzeti jelleget kölcsönözzön. A zongoraszólamnak Rodolfo Carracciolo, a Provincia de Buenos Aires szülöttje, volt kitűnő tolmácsolója, aki a darab hihetetlen nehézségeit fényesen győzte. De Prohászka, bécsi dirigens pompás kvalitásait is külön ki kell e( Folytatás az előző oldalról ) úton, elérik a Tiszát és megállnak a vasúti szálló előtt. A taxi visszafordul, ő pedig kisétál a tiszafüredi vasútállomáshoz, hol közük vele, hogv mindjárt indul a debreceni vicinális. Jegyet újra a vonaton vált. de nem tud gvönyörködni a szép uvári Hortobágvban, mert a másik vonat már beérkezett Miskolcra, már keresik is őt s mert műn találják, már készítik is a köröző levelet. Taxán mecry hát Debrecenből Nyíregyházára, bej, hogy megv az a pénz, ha az ember mindig taxin utazik! A haknii kisvasú than még bízik, mert ki gondolná azt. hogy ilyen sebesem odaérkezik s leszáll Tiszabercelen. Gyorsan átmegy Tiszakarádra gyalog, lám, milyen jó. ha. az ember nem takarékoskodik és megveszi a vasúti menetrendet. A karádi vicinálisra azonban már nem mer felülni, mert fél a határ közelségétől és az ehez szorosan hozzátartozó határrendőtí vizsgálatoktól. A határőrök viszont csak a vonatot és a vasutat. figyelik, mert ugvan ki i íegy az országúton idegen, aki nem ismeri azt és gyors közlekedési vágy hajtja a végállomás felé. Bízva tehát a határőrök tévedhetetlen pszihológiájában, elindul gyalog a zemplénagárdi országúton a határ a szabadulás felé. Szóval rémes! Mert hogy hölgyeké az elsőség, és Frauendienst és egyéb, az rendben van. Dé tessék idefigyelni : Minden reggel vonaton futok be a Retirara. Szóval abszolút szakértőnek számion.i. Az utasok már jóval az állomás előtt „helyezkednek”. E helyezkedés nem tévesztendő össze az emigrációból ismert ^gyéb helyezkedésekkel. Elfoglalják a kijárati ajtókat, hogy minél hamarabb landolva rohanhassanak a collcktivohoz, földalattihoz. Ús ekkor jönnek a hölgyek. Nekik is sürgős, ők is munkába sietnek. Tehát oda gyűlnek az ajtóba. A vonat befut, lassít. Mögöttük ideges emberek lesik, hogy mikor ugorhatnak Do ők mén mindig csak a legfelsőbb lépcsőfokon állnak. Bájosan, üdén. A hátul lévők topognak és a hajukat tépik. Drámai pillanatok ezek! A hölgyek megvárják, ámíg a vonat végérvényesen megáll. Ekkor nekifognak a leszálláshoz. Nem könnyű dolog magassarkú cipőben, az igaz. Egy rossz lépés és lezuhannak a sarkukról. Tehát fél kézzel görcsösen szorítják a kapaszkodót és lassan, légiesen költözködnek lefelé, lépcsőről lépcsőre. — A hátullevők rekedten hörögnek. — Végre leérkeznek a földre. Istennek hála, szabad az út, hajrá! De nem, mert őnagysága a földre érvén állva marad. Sok port vert fel és éles diszkuszsziókat keltett az Északamerikában élő olasz Gian Carlo Menottinak ,,A Konzul” című zenés drámája, melynek ő maga volt szövegírója és zeneszerzője is. Szerintünk ennek a műnek legnagyobb értéke a dráma, mig zenéje csak bizonyos helyzeteknek és eseményeknek erősebb kiemelésére szolgál. A darabnak főcélja a bürokrácia ostorozása, mely hihetetlen módon megnehezíti a ma- emberének életét, sőt mondhatnók, béklyóba köti legártatlanabb cselekvéseit is. Ennek az e célból felépített szövegnek megzenésítéséhez Menotti túlerős, sőt gyakran brutális eszközöket használ, melyek talán zajosabbak, mintsem hogy a zene keretében lehessen beilleszteni. A Colón igazgatósága semmi áldozatot nem kímélt, hogy ennek a zenei drámának sikerét elősegítse. Az összes szereplőket pedig a legmagasabb dicséret illeti, mert latba vetették egész tudásukat a siker érdekében. Kiemeljük első sorban Sofia Bandin (Magda Sorrel), a fiatal szoprán, valóban magasan szárnyaló énekét és elsőrendű színészi alakítását, melyre a zsúfolt Colón a legzajosabb ünnepléssel felelt. A mindig megbízható Angel Matiello (John Sorrel) ezúttal is kitűnő volt. Sokat mulatott akö zönség a bűvész Magadoff mókáin. I.H.K. hogy kipihenje magát, körülnézzen és visszanyerje önbizalmát. — És próbálja őt valaki ilyenkor megérinteni! A bántott női önérzet josos felháborodásával fog — lebigvgyesztett ajakkal „c“ hangot hallatni. Az esetet gigászi mértékben súlyosbítja a körülmény, ha az illető hölgy kövér, — vagy szalon képesebb kifejezéssel élve. egv kissé ,.rrős”. TI vénkor a ..e., után sokatmondó ésrrepillantás következik, jobb rögtön pucolni Én nem mondom azt. nogv a, holyyek ugorjának le a vonatról. azt se javaslom, hocv hordjanak ala esőn vsa rkú cipőt (peJte sokká] cor^zse^osebb viselet, éle ilven havasiatokba már sok ár+atlan férfi belebukott), csak az Isten nevére kérem, öl jenek ecv kicsi önkritikával, számoljanak adottságaikkal és ne úüiarnk a siető férfiak útjába. Várjanak egv iei-pieikét, amíg a 'rohanók elrohannak. És ne álljanak mee- a léocsö tövében, könyörgöm mindenre, ami szent.. NE ÁLLJANAK MEG a lépcső tövében! Szeretnék minden rózsát' az utitársaira tekintettel közlekedő hölgyek lábai elé rakni ! FCNGBM Utóirat: A férfiak pedig ne rohanjanak, mint a lovak és mit, ugrálnak annyit! Ezt nem azért mondom, mintha a szerző durva sértegetéseit én is magamra venném. A rózsát azért csak küldje el! (A szerkesztőség egyik női tgjának bizalmas megjegyzése.) Uj levelezési címünk: Magyarok Ütja Casilla Correo 16 OLIVOS F. G. B. M. Buenos Aires HAZAI KALENDARIUM A Társadalmi Szemle, kommunista folyóirat tanulmányt közöl Mód Aladárné elvtársnő tollából. „Mezőgazdaságunk árútermelése a címe az igen komor, tudósábrázatú tanulmánynak. Nem tudjuk, hogy hány éves a kitűnő vörös közgazdásznő. nagyhangú dogmatikai fejtegetései után igen zord tudományos lénynek látszik. Mégis hálásak lehetünk fejtegetéseiért, mert ilyen nyíltan még senki se mutatta be a magyarországi kolhoszok csődjét, ennyi számadattal még senki sem bizonyította be. hogy megint a magyar paraszt az, aki szívós, néma ellenállásával a kommunista terrort hatástalanítja. Mód elvtársnő először is szajkó módiára kimutatja, hogy milyen elmaradott és megvetendő dolog a kisbirtok. Leszólja a harmincas évek falukutatóit és a népi írókat, akik szerinte szintén polgári kapitalisták voltak. Közönséges csalásnak minősíti azokat a kimutatásokat, melyek a kisbirtok olcsóbb termelését bizonyítják. Ilyen bevezetés után jön a nagy vallomás: a magyar i “zőgazdaság ma kevesebb gabonát termel, eladásra, mint a „felszabadulás” előtt. Nincs ebben semmi mélyebb racionalitás és szándék, hiszen az adatok ellen maga Módné zúgolódik a legjobban. Míg 1938-ban a parasztgazdaságok 47.4 százalékot vittek piacra termésűkből, az elmúlt évben, annyi erőfeszítés után is csak 41.7 százalék az árúba bocsátható gabonájuk. Még rosszabb a helyzet a kolhos/o«ított nagybirtokon. Mícr a háború előtt a kétszáz holdon felüli nagybirtok gabonatermésének f>7.2 százalékát az ország •ellátására, vagy kivitelre fordította, addig 1919-ben a kolhoszok még 32 százalékot se tudtak piacra adni és ma a kényszer-beszolgáltatások idején is csak 59 6 százalék a fölöslegük. Még szomorúbb ez az adat. hogyha a kolhoszoknak összes termelési fölöslegét nézzük. Tin a mgv és középbirtok 1938-as piaci termelését vesszük «alapul, akkor ma, — Mód plvtársnő mondja —csak a termelés 74 százalékát teljesíti a népgazdaság. Hogy az ország lakossága ivem hal éhen, az szerinte is az előbb annyira legyalázott h’s-paraszti üzemeknek köszönhető. Módné persze -—zá- 1 •'•jelekben —r gyermekbetegségről, nem kielérrítő munkafegyelemről 4>oszél. Arról hallgat, hogy az 1951-es év termése minden eddigit felülmúlt Magyarországon a század eleje óta, piacra mégis 5 százalékkal jutott kevesebb, mint 38-ban. Vegyük mindehhez a kommunista statisztika szépítését, s akkor értjük meg igazán, milyen csődöf ismer be a jelszavak szóáradatába fullasztott, közgazdasági beszámoló. 2 Szorosan a vörös elvtársnő beszámolójához tartozik az a kis kép, amit a Magyarországi Eteniértyek című newvorki kiadvány ismertet. A vérszegénységében a népi írók közül már az összeomlás előtt rég kikopott Sza. 1)<> Pál, a kommunista parasztpropaganda komiszárja diadalmasan számol be a Szabad Népben szülőfalujának, Biharugrának kolhoszosított tógazdaságáról. A Newyorkban megjelenő szemle néhány mondattal helyreigazítja a nagyhangú adatokat. így tudjuk meg, hogy ,a bihamgrai halastó gazdaságának. 1941-ben ezerkétszáz hold tóhoz hét alkalmazottja volt, és nyolc napszámos. Ezek évente százötven vagon halat termeltek. Ma, a kolhoszosított nép-demokrata halgazdaságnak negyvenkét alkalmazottja s száz napszámosa van. A tó területét is megnövelték kétszáz és néhány holddal. Viszont az óin haltermelés — amivel Szabó Pál olyan nagyra van — a harmadát se teszi ki a régi termelésnek összesen csak negyvenkét vagon. Hasonló a „fejlődés” a kolhoszosított tó körül dolgozó munkások kereseténél. Az 1941-ben, a kapitalizmus által szörnyen kizsákmányolt, elnyomott napszámos naponta három és fél kilogram szalonnát vásárolhatott keresetéből. Ma, amióta felszabadították és számokban és kimutatásokban roppant megnövekedett a keresete: egy kiló szolonnát is alig vehet belőle. (Illetve csak vehetne, — már amikor egyáltalán van szalonna.) Hogy mindennek mi az oka, arról úgy hallgat Szabó Pál is, mint a nép-halak a vízben. 3 Olvassuk a romániai magyar parlamenti képviselők listáját. Erdély százötven képviselőjéből csak huszhuszonötről állapítható meg a neve után, hogy magyar származású. Még tizennégy név bizonytalan. Ez maga is bizonyítja, hogy a kremlim „haladó ” nemzetiségi politika ellenére sem kapta meg a magyarság a számarányát megillető mandátumok töredékét sem. A legtitokzatosabb a képviselő-listán, hogy Dicsőszentmárton képviselője, Rab János „vezérőrnagy”, Temesváron Vince János „vezérőrnagy” és Temesvár tartományban Kostyál István „ezredes”. Hol vezérőrnagyok ezek?
