Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4. szám
6. oldal Magyar Végvár 1955 április álló volt, mint másé. Midőn az emigráns immár tiz éve a világ bármely pontján csak azt érzi, hogy ő csak harmad-negyedrendű lény, mikor azt látja, hogy bár a szabad világ politikai kaleidoszkópja megváltozott ugyan, de még mindig vörös és rózsaszínű részecskék dominálnak benne és azoktól függ léte vagy nemléte, mikor azt látja, hogy az otthoni társutasok és rokonszenvező muszkavezetők kéz ideklnt is elég messze ér ahhoz, hogy az ő és családja létalapját kihúzza alóla, átlagon felüli embernek kell lenni, ha mindezzel nem törődik, hanem hősiesen küzd a nemzeti ideálokért. Erős erkölcsi alap kell ehhez, hazafias meggyőződés és nevelés kell ehhez, hazafias meggyőződés és nevelés kell ahhoz, hogy enynyi erkölcsi nyomás súlya alatt gerince meg ne hajoljon és hogy mindezek után is nyíltan oda merjen állani az antikommunista lobogó alá akkor, mikor tudja, hogy antikommunistának lenni nem ajánlólevél még ma sem, mikor a kommunistákra vadásznak az emberek, de vaktölténnyel lőnek, hisz a vadászok töltényeikből kiveszik a golyót. Emberek az otthoniak is, emberek vagyunk mi is, mindnyájunknak vannak hibáink. Minden emigrációnak voltak és vannak hibái. Minden emigrált tacskó' hivatkozik otthoni ‘bernáthegyi’ mivoltára, ha nincs kellő jellemszilárdsága. Már a régi orosz és lengyel emigránsok mondották azt, hogy ‘az emigrációban az Isten magasan, a cár messze van', tehát sok mindent csináltak, mit otthon tenni senkinek eszébe nem jutott volna. Minden emigrációban vannak opportunisták, konjunkturalovagok. Hát hogyne lennének, mikor már otthon is voltak. A mi emigrációnknak az a fatális sorsa, hogy olyanok vették kezükbe az emigráció és magyar ügyek vezetését, kik nem bírják sem az otthoniak, sem az emigráció bizalmát, kik nem képviselik a magyar ügyet, csak a maguk és kenyéradó gazdáik érdekeit. S miután náluk a gondtalan megélhetés, a támogatás lehetősége, sokan kacsintanak feléjük, ha melléjük nem is állnak. Ha pedig melléjük állnak, mentségükre azt hozzák fel, hogy hány ember választott már e világon kétségbeesett helyzetében pénzes vagy kompromittált élettársat. Elfelejtik azonban, hogy a világon mindrn múlandó és egyszer még másképpen is lehet. Az anyakönyvben, a Nemzet anyakönyvében megmarad e házasság nyoma! Ha módunkban állana egy statisztikát szerkeszteni az ügy mikénti állásáról, bizonyos az, hogy a hazafias antikommunista ügy önzetlen, lelkes és fenkölt szellemű harcosai jóval nagyobb számban vannak emigrációnk soraiban, mint a baloldalra huzó vagy kacsintó opportunisták. így tehát még ne Ítéljünk idő el ott a magyar emigráció felett, hogy ne Ítéltessünk! MIT REJT A MÉHÉBEN A JÖVŐ ? Mind Halperin, mind Robes cikkéből világosan kitűnik, hogy az otthoniak életében nagy változás állott be, mely kifejlődni engedi nemzeti és egyéni sajátosságaikat. Senki sem képes előre megjósolni, hogy milyen reakció és milyen fordulat következik be e téren a közeli vagy távolabbi jövőben, de abban mindenki egyetért, hogy stagnálás e téren nem lehetséges. Mind a jelen állapot, mind a jövő szoros függvénye az orosz helyzetnek és politikának. A jelen állapot gyökere bizonyára a keletnémetországi lázadásokban található, melyeket a Nyugat nem használt ki kellőképpen, de gondolkodóba ejtette a Kreml intéző köreit. Tudvalevő, hogy az orosz medve egy lépést tesz Európában, mikor látszólag nem törődik, hogy mi történik Ázsiában és viszont, ha egy ázsiai lépést tesz, látszólag Európában lazábbra engedi a politika gyeplőjét. Most Ázsia van soron és igy természetes, hogy nem kíván nyugtalanságot európai rabszolgaországai területén. így uj orientációt hirdet és látszólagos engedményeket tesz. Sztálinnak hat év kellett, mig telhataimu diktátora lett birodalmának, mihez vetélytársait ki kellett előbb irtani. A társas diktátorság soha megvalósítható nem volt. így Sztálin halála óta a Kreml falain belül ádáz küzdelem folyik a hatalomért. Malenkov Sztálintól vette át ‘békés együttélés’ kábítószerének receptjét, melyet a Nyugat - egysége hijján - átvett. Malenkov sem egyedül tette Beriát ártalmatlanná, ki Krushchevnek volt leghatalmasabb ellenfele. Nem tudjuk, kinek kezében volt az a pisztoly, mely Malenkovot lemondásra és önvádaskodásra bírta és nem tudjuk még milyen, már régebben benne lakozó, ‘betegségének’ fogja földi pályafutásának végét köszönhetni. Mind Malenkov, mind utóda, Bulganin, csak mellékszereplők a Kreml nagy, tragikus küzdelmében a kizárólagos hatalomért. Az igazi főszereplők: Krushchev és Zhukov! Amint Malenkov és Beria, majd Malenkov és Krushchev között állt Molotov, - ki az orosz szellemet kifelé képviseli, de alig látszik komoly tényezőnek a Kreml belpolitikai küzdelmében, - úgy most Bulganin, a komisszár politikus katona és Krushchev, a volt pásztor és lakatos között áll ugyanaz a Molotov. Most azonban feltűnt az ujabb csillag: Zhukov, a katona, hadvezér és kommunista egy személyben. Mikor Zhukov még a száműzetés napjait élte s a hadsereg Malenkov mellé állt, a hadsereg segítségével ártalmatlanná tette Beriát. A probléma most csak az, miután Beria rendőr-államát az államban Malenkov Krushchev tanácsainak megfelelően feloszlatta és igy annak ódiumát magára vette, valamint magára vállalta Krushchev gazdasági feladatának kudarcát is és félretétetett, mint bűnbak, - vájjon a hadsereg a jövő fázisban Krushchev vagy Zhukov, a katona és vezér oldalán fog-e állani?? Nem úgy látszik, mintha Zhukov nagyon vágyódna Tukhachevskynek az 1930-as években beteljesedett sorsára! Zhukov első kiosztott szerepe egyelőre háborús múltja és összeköttetései alapján az, hogy a Szovjet csapdájában ő legyen a csalétek a Nyugat ‘békés együttélés’ együgyü hívei számára. Senki sem lát bele Zhukov és Krushchev leikébe. Nemcsak az a kérdés, hogy a kettő közül melyik győz, hanem az, hogy melyik képviseli az ázsiai, melyik az európai terjeszkedés szükségességének és sürgősségének nézetét s ez dönti el Magyarország jelenlegi könnyebb sorsának alakulását f s. Kétségtelen, hogy bárki is legyen a győztes, a cél a régi marad: Europa meghódítása és a világ hegemóniájának megszerzése. Amig megy ‘békés együttéléssel’, az ötödik hadoszlopok segítségével, — békésen; ha nem, háborúval, itt vagy ott! De olyan oroszt még nem szült anya, ki bármilyen ideológiai nézetet is valljon egyébként az eszközök tekintetében, — aki Oroszország pánszláv hegemóniájáról vagy a már megszerzett területek egy négyzetméterjéről is lemondjon! Ezzel tisztában kell lennie a Nyugatnak! Nem jelent semmit, hogy Molotov kardot csörtet, a ‘csak kapitalistákat megölő hidrogénbombával ijesztgeti a Nyugatot, mert a kommunisták főfegyvere az ellenfél gerincének ijesztegetéssel megpuhitása. Nem biztató az sem, ha bármely orosz nagyság békedalokat énekel. Ettől egész nyugodtan biztathatja a vörös kinaiakat a további aggresszióra, hisz már Koreában kitűnt, hogy az oroszok sem oly rövidlátók, hogy meg ne látnák a ‘sárga veszedelmet’, mely nekik is veszedelem és ha jó, hogy Mao Tse Tzung harcol népeivel érdekükben a Nyugat ellen, épp oly jójia a kínai nép létszáma csökken. A vörös kínaiak nem ‘csatlósok’, hanem ‘kommunista fegyvertársak, kik bármikor megtagadhatják az engedelmességet. Ezenkívül ők Ázsia egyeduralmát kívánják a sárga faj részére, az ő részükre és az orosz birodalomnak egy jelentékeny része Ázsiában fekszik! Ezidőszerint a Kreml falain belül a Molotov és Kaganovich által vezetett ‘Öregek Tanácsa’ győzött, kiknek sakkfigurája pillanatnyilag Bulganin s félre állították a puhábbkezü, de nem puhábblelkü Malenkovot. Hogy azután a következő lépés Krushchevé vagy Zhukové, azt a körülmények fogják eldönteni. Egy
