Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4. szám
í55 április Magyar Végvár 5. oldal ____t__ zére visszavezethető, rejtélyes folyamat alapján alakul ki nagy vonalaiban az atavisztikus erők közreműködésével. Olyan ez, mint egy sok láthatatlan, titkos lelki anyag misztikus keveredése, melynek eredményeként a különféle, egymást kiegészítő, kiegyensúlyozó vagy egymást elnyomó lelki tulajdonságok küzdelme után egy bizonyos nyers jellemanyag képződik. Ezt azután kifejleszti a nevelés, mely akáros ösztönök elleni belső küzdelmet az isteni hit segítségével a jő ösztönök erősítésével támogatni hivatott. A nevelés legfőbb eszközei pedig a jó példa, a hagyomány és a szép, a nemes iránti érzés erősítése, miáltal egy jó edzett jellem kifejlődését elősegítjük. Ha a gyarmek fogékony lelkét a materialisztikus irányba tereljük, ha ifjúkorában csak bűnözésről, kriminaiista regények anyagias, aljas céljairól olvas, ott fogja keresni elképzeléseit, hőseit. Anyagias érzéke jobban fejlődik és ha jellemösszetétele erre alkalmas, a fizikai erőt és pénzt fogja isteníteni. így fejlődik ki azután az a tipus, mely az 'ifjú óriások világát’ akarja megteremteni s mely az idősebbek tapasztalatait, mint ‘elavultakat’ elveti, őket már idő előtt kikapcsolja a nemzet vérkeringéséből s ezáltal egy, a primitiv korszak, az ököljog kora felé való visszafejlődének lesz eredete. Ezt ‘modem szellemnek’ nevezik. Kétségtelen, hogy a jellem kifejlődésének egészséges melegágya a társadalom ősi alapja: az otthon! Ebben a családanya a lelkiélet, a családi élet vezetője. Az otthon, a családi hagyományok ápolása, a szülők iránti tisztelet alakítja legfőképpen az egyén jellemét. Ha a nő, a társadalmi berendezkedés e várának bástyáját elhagyja, hogy máshol parancsnokoljon, e lelki erőd az ellenség kezére jut s a gyermekek lelkét idegen behatások alakitják. Nálunk az orosz megszállás robbantotta fel az egészséges társadalmi szervezet eme várait, az otthont és a család vagy odahaza széledt el, mint a vihar által a fákról leszakított falevelek vagy idegenbe került a hontalan emigráns sorsára. Az otthon, a szilárd jellem mentsvára — elpusztult. VIHAROK KÖZEPETTE Otthon a Nemzet hazafias és nemes érzelmeket tápláló rétegének minden tagja egyformán fizikai és lelki megpróbáltatásokon ment keresztül. Ezek után eggyéforrasztották őket minden származási, nevelési és foglalkozásbeli különbségre való tekintet nélkül. Miután pedig ezek az elemek többségben voltak az uj ‘vezetők’ és az azok által föléjük helyezett csőcselék számával szemben, melyből az uj ‘vezetőréteg’ képződött, ők jellembeli és erkölcsi fölényükkel szervezkedés nélkül is megtalálták egymást és a régi nemzeti szellemet s ez mutatta meg nekik az ellenállás ama útját, melyről az említett külföldi cikkek oly dicsérőleg emlékeznek meg. A Nemzet erkölcsi alapja az, mely megvédte a lélek kultúráját és mely megőrizte attól, hogy tízévi barbár uralom és befolyás fásult, durva vadállattá degradálja. A nemesen érző réteg befolyása és a múlt nemzeti nevelésének hatása az, amit a külföldi újságírók meglepődve tapasztalnak:hogy a Vasfüggöny mögötti nemzetek között a magyar az egyetlen, mely a Nyugattal való első érintkezése alkalmával ismét hagyományos udvariasságával és vendégszeretetével tűnik ki! Az egyén a nehéz, válságos körülmények közötti magatartása annak jellemétől és azt lényegében befolyásoló nevelésétől, a körülményektől és az illető idegrendszerétől függ, mely őt bizonyos megpróbáltatások elviselésére alkalmassá teszi s ellenálló erejét megfelelő optimizmussal erősiti vagy bizonyos pesszimizmussal gyengiti. Egy nemzet magatartása a nemzet tagjai többségének magataKa tása által jut kifejezésre, kiknek fellépését az egyéni jellemen túl a múltban kapott nemzetnevelés, ellenállásra való kiképzés befolyásolja. De itt is érvényre jut a Nemzet atavisztikus átöröklődés folytán kitermelt és kifejlesztett, hagyományok által táp\ Iáit nemzeti szabadságszellem, melyet viszont a megfelelő nemzetvédelem és nemzetnevelés volt hivatott fejleszteni. Az otthoniak ellenállóképességének egyik főtényezője az, hogy a jóérzésü elem többsége mellett együtt vannak egy tömegben, bizonyos érintkezési lehetőségekkel rendelkeznek és tudat alatt is nagy erősségük, hogy együtt, otthoni földdel lábuk alatt vívják küzdelmüket ismerős környezetben. AZ EMIGRÁCIÓ KÜZDELME Másként áll a dolog az emigrációban. A hontalan, bujdosó emigránst most már tiz éve idegen nemzetek tagjai, gyakran xenophobiás beállitottságu rendeletekre hivatkozva ideiglenes vacokról vacokra űzték körül a félvilágon. Nem kell másra, mint a menekültek előtt bedrótozott osztrák kutak & emlékezni! A menekült-táborok nyomorúsága, a legelemibb emberi szükségleti cikkek hiánya, a megértés, együttérzés nélkülözése legtöbbnél bizonyos fokú elkeseredést váltott ki azoknál az embereknél, kik elvesztettek mindent, amiért egy életen át küzdöttek s amiért az életet le élésre érdemesnek tartották. Családok bomlottak fel, széledtek szét. A menekült táborok szörnyű sivársága, azok keretek közé szorított nyomorúsága, a különféle erkölcsi felfogású, politikai brállítottságu és nevelésű embereknek a nyomor színvonalon történt erőszakos összezsufolása oly végtelen elkeseredést szült, melyet csak az érthet meg, aki ezen átment. A DP táborok időközben kifejlődött atmoszférája mérges szellemének könnyű pr édája lett a gyengébb jellem. Az emigráció sohasem volt jellemfejlesztő és erkölcsnemesitő folyamat. Megedzette a már kifejlett, erős jellemet, mint a kohó izzó pokla és a kalapács csapásai a nemes ércet. Az emigránst bárhova is vetette a sorsa, bárhol is bujdosott, — hontalan volt és maradt. Mindenütt naponta százszor is érezte, sőt emlékezetébe is idézték, hogy idegen, nem tartozik ide és hogy sehova sem tartozik! Éreztették vele, ha maga nem érezte volna, hogy sem a föld, sem a levegő, a viz, sem a napsugár, a madárdal, a szép táj, — semmi sem az övé! Nincs gyökere és ha valahol letelepedett is, hosszú idő kell ahhoz, hogy maguk közé fogadják, gyökeret verni engrdjék. Hogyan is fejlődjön a lelke vihart álló tölggyé, ha a talajban gyökeret verni oly soká nem engedik? Reménye levelei lehullanak, ellenálló képessége napról-napra fogy. Csak az Ítélkezzen az emigráns felett, aki maga is a nemzetek országutján hontalanul, céltalanul bolyongott idegen országban, hol nyelvét és lelkét nem értik és hol más az élet, mint otthon és más mértékkel mérnek, mint amilyennel őt bármit is felmérni megtanították. A hontalan menekült gyermek otthon nélkül olyan, mint a partra vetett hal. Fogékony lelke a sok váltakozó befolyás miatt ki tudja mivé fejlődik, jelleme hogy torzul el. Másként kell egy hontalan menekültet megítélni, mint azt, kinek hazáját soha veszély nem fenyegette és bárhova vetette Is a sors, volt hova ‘hazamenni’. Ne Ítéljünk, hogy ne Ítéltessünk! Atapasztalat azt tanítja, hogy kétféle életérzés van: Az egyik csak magának és családjának el. Ennél magasabb hivatottságot nem ismer. Lehet, hogy ez primitiv, az ősidők barlanglakójához hasonló életfilozófia, de az illető a maga módján a legbecsületesebb lény és nem tehet róla, hogy magasabb törekvései, céljai nincsenek. A másik fajtát másként teremtette az Isten. O ezentúl is terjedő célokat is lát lelki szemeivrl, amelyekért küzd. Ha ezen célok magasztosak, nemesek és meglátásuk a belső hivatás eredménye, nem ismer boldog megnyugvást, mert hajtja őt egy belső, titkos erő, egy lelki rugó. Sok hontalannál az ezerféle küzdelemben egy ilyen rugó tört el. Nem tehet róla, hogy az ő rugójának anyaga kevésbbé ellen
