Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-03-01 / 3. szám
2. oldal Magyar Végvár 1955 március TALPRA MAGYAR! Több, mint százesztendeje annak, hogy elhangzott a magyar riadó: Talpra Magyar,hi a haza! S anynji évek után még mindig a fülünkbe zeng a biztatás. Évről évre, korai fiatalságunktól késő öregségünkig halljuk a harci riadót, de akárhányszor is halljuk, nem válik megszokottá, köz jajává. A márciusi napok tavaszi lelkesedése nem fakult ki az évek múlásával, az akkor a parázsból lobogó lángra gyújtott lelkesesedés nem lohadt le. Sok-sok év múlva és sok ezer kilométerek távolságából március 15-én megdobban a magyar szív, láng csillan a magyar szemben s ökölbe szorul a magyar marok. Borús szemmel bár, de meg nem törhető akarással ismételjük: Talpra Magyar, hi a Haza! Sokat törték már az emberek a fejüket az örök ifjúság kérdésén, de mi tudjuk, hogy a márciusi ifjak a magyar történelem számára véglegesen megoldották ezt a kérdést. Az első százév élő bizonysága ennek. A mi emlékezetünkben örökké ifjak maradnak ők az ifjúság minden jellegzetes vonásával, amelynek egyik vonása a szent, maradéknélküli lelkesedés az-* után, ami szép, jó és nemes. Ezek az ifjak, amikor a magyar jövőbe fúrták tekintetüket, ott csak a jobb, szebb magyar jövőt látták és semmi mást. Nem keresték az egyéni hasznot, a személyes érvényesülést, nem akartak a nagy magyar gondolat hátán bejutni az érvényesülés kapuján - akármi áron. Ok lelkesedtek, s utána meghaltak lelkesedésük eszméiért. Nem játszottak csúnya játékot sem előtte, sem utánna. Mert szent volt előttük a lelkesedés és szent volt előttük a halál is, amint szent, sőt legszentebb volt előttük a HAZA is. Ha a költő az elnyomatás idején íelsóhajtott: Régi dicsőségünk, hol késel az éjo homályban? - akkor mit mondjuk mi magyarok ma, a reménytelenség ésa nagy nemzeti pusztulás láttára? Amerre csak nézünk, tekintetünket széthordjuk, sivárságot találunk, a jövő ígéretének megsemmisülését. Otthon az ellenség az ur és az ellenségnél ezerszerte gyalázatosabb árulók. Idekint a megnemértés vert tanyát és a koporsónál koncon osztozkodók hangos zsivaja veri föl az egyébként tétlenségbe merevedett halálos csendet. Tétován nézünk egymásra s tanácstalanul kérdezzük egymást: mitévők legyünk??? Az idő pedig halad és a magyar ügyben pedig minden a régiben marad... Nem lehet vigasztásunk az a megállapítás, hogy a magyar érdekek képviseletére hivatott társaság múltjánál és jelenénél fogva teljesen alkalmatlan ’.s káros a magyar jövő szempontjából. Ezt megállapítottuk, leszögeztük számtalanszor, az emigrációs magyarság 99%-a igy gondolkodik! De kérdem mit tettünk ennek az ellensúlyozására? Mit tettünk a magyar jövő szempontjából. Nem lehet, csak 'megállapításokat’tenni, tényeket 'leszögezni’, nekünk tovább kell mennünk és hangot kell adnunk elégedetlenségünknek, kívánságainknak, jogos nemzeti követeléseinknek és azután az áldozathozatal terére lépni és szándékainkat cselekedeteinkkel alátámasztani. Amig ezt meg nem tesszük, csak olyan márciusi ifjak leszünk, akik nagyokat mondunk és szavalunk, akik megelégszünk a lelkesedéssel, de az áldozatból már nem kérünk. A márciusi ifjak nemcsak lelkesedtek, de lelkesesüknek hangot is akartak adni: követelték a szabad sajtót! Nekünk megvan a szabadságunk itt, de nincs meg a sajtónk. Megvan a lehetőségünk, de nincsen hangunk! Ezért akarjuk mi az annyiszor kicsufolt keresztény nemzeti sajtót létrehozni! Mellékes az, hogy ki hozza létre, arra szükség Van, égető szükség, mulaszthatatlanul szükség! Ebben az egy gondolatban mindnyájunknak meg kell egyezni, mert senkinek sem lehet jogában a magyar jövőt eljátszani. Ha nem tetszik az, hogy mi hogyan csináljuk, ha ez az ok a távolmaradásra, mi közkatonák leszünk, ha kell, de mutassák meg, hogy hogyan kell csinálni! Az utóbbi időben mindinkább türelmetlen hango k kezdenek hallatni magukról: mi lesz már, mikor indulunk? Ezt a kérdést kezdettől nekem szegezték, de a felelet ma is az, ami akkor volt: ha a szükséges anyagi alap, amely a lap életrevalóságát biztosítani fogja, együttlesz. Tehát erre a kérdésre csak a magyarság adhatja meg a feleletet, senki más. Egy olyan vállakózásba belemenni, amely csak máról holnapra él, nem lehet és nem szabad belemenni. Annál kevésbbé, mert csak a gondolat szenvedi meg az ilyen meggondolatlan, biztos bukással járó vállalkozást. A jóakarat, a jószándék nem elégséges. Ám, ha a magyarság úgy dönt, hogy neki nem kell, nem a gondolat elvetését jelenti, inkább a személyek iránti bizalmatlanság kifejezése lesz ez. A kérdés csak az, hogy lehet-e mégegyszer megpróbálni? Nem hiszem! Komoly gondolatok ezek, súlyos kötelességek, amelyek alól vállrándítással magunkat kivonni nem lehet. Vájjon lesznek-e márciusi ifjak? A keresztény magyar sajtó nem egy vagy két ember felelőssége, hanem mindnyájunké. Nem egy-két ember hasznáról van szó, hanem az egész magyarságról. MAGYAR VÉGVÁR Magyarország felszabadítását és a nemzeti emigráció céljait szolgáló politikai és társadalmi folyóirat. Szerkeszti és kiadja: Galambos József Megjelenik havonkint. Előfizetési ár: $3.50 MAGYAR VÉGVÁR I Political and social NewiMagazine published for the purpose of liberating Hungary and serving the aims of the Hungarian National Emigration, and is a strictly non-profit organization. Edited and published by: Joseph J. Galambos Office of publication: 524 Dunmore St., Throop 12, Pa. A monthly publication. Subscription rate: $3.50 per year Second-class mail privileges authorized at Scranton, Pennsylvania. i barowwMawwwwwwsfflWBroaaffiWMarafflmwmwwmmeraBWWWwawMMfflwara«
