Magyar Végvár, 1955 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1955-01-01 / 1. szám
5. oldal •1955 január Magyar Végvár kálvária és keresztrefeszités vár, - de mi reméltük az isteni igazság szerint az ezután bekövetkező feltámadást. Az egész világot átfogó propaganda indult el Magyarország ellen , mert anti-pánszlávista, anti-bolsevista volt. Félrevezették, elidegenítették barátainkat, külföldre szakadt honfitársainkat! Minden szál a Kremlbe és azokhoz vezetett, akik saját céljaik érvényesítését úgy látták a legjobban biztositva, ha a ‘vörös kártyára’ tesznek! Mikor finn testvérnemzetünket megtámadta a vörös gőzhenger, a magyar anti-kommunista hazafiak ott küzdöttek soraikban. Erről Aame Wuorima, akkori finn követ, mondhatna részleteket. Mikor a legerősebb német nyomásnak ellenállva nem voltunk hajlandók a lengyel hadjáratnak nevezett tragédiában résztvenni, a lengyel menekültek százezreit a hagyományos lengyel-magyar barátság jelszavával testvérként fogadtuk be, segítettük és szöktettük, - saját érdekünk kockáztatásával • nyugatra! Nem vártunk hálát, - csak kötelességünket teljesítettük! Nem is kaptunk hálát. Azok a magyarok, akik hadifogságba estek az összeomlás után, tanúsíthatják, hogy lengyel őreik voltak a legkíméletlenebbek. Mikor már hadilábon voltunk a Szövetségesekkel, Budapest bombázása előtt országunk kormányzója személyesen fenyitett meg egy magyar tüzérfőhadnagyot, mert egy a főváros felett megjelent nyugati szövetséges repülőgépre tüzelni mert. Mikor a főváros bombázásakor számos amerikai repülő leszállásra kényszerült, egy vidéki kastélyban, Szigetvár mellett, szabad élet, kitűnő ellátás és kiszolgálás várt rájuk. A német megszállás előtt átadott értékeiket Király Kornél őrnagy az összeomlás után Bajorországban átadta kézbesítés végett a CIC-nek. így vizsgázott akkor a Magyar Nemzet! És mégis erősebbnek bizonyult mindig az ellenséges propaganda. Mikor Magyarország már körül volt véve német megszállott országokkal, azok zsidó lakói, mint egy oázisra menekültek hazánkba, ahol jólét várta őket. Horthy kormányzó nürnbergi kihallgatása alkalmával az egykori budapesti főrabbi tett tanúvallomást minderről! És mégis: Magyarország volt a köztudatban az ‘anti-demokratikus, antiszemita, diktatórikus barbár állam!’ Vájjon mi ennek az oka? Még most sem látja a világ, honnan fuj a szél?... A NEMZET VISSZAÜT...DE... A yaltai ítélet alapján Hazánk a vörös sátán uralma alá került. A főváros elpusztulása, a megszállás első idejének leírhatatlan kegyetlenkedései, az egész nyugati kulturközösség közkincsét képező kultur és műremekek barbár módon való elpusztítása után, a Nemzet kábult dermedtségbe merevült. Az els: választásokon tisztán kimutatta, hogy dacára az orosz nyomásnak, a választások kényszer alatti végrehajtásának, a konstruktiv, antikommunista választók nagyrészben furfangos módon eszközölt kizárásának, a népesség nagy részének nyugati országokba történt menekülésének — a Nemzet kimutatta, hogy antikommunista és a Nyugathoz tartozónak tekinti magát. Természetesen akadtak hiénák, akik a hősök és kivégzettek holttesteinek százezrein át a Nemzet reájuk bizott jogait, érdekeit tehetségtelenül, de annál hatásosabban, tudatlanul talán, de annál vétkesebben átjátszották a kommunisták kezeibe. Vétkük nemcsak ez, de az is, hogy mint az 1848-as muszkavezetők méltó utódai, a megszálló hatóságokat hűen kiszolgálták, de emellett a nyugati szövetségeseknek is tettek szolgálatokat látszólag, melyekért későbbi jutalmat reméltek, ha a közvéleménynek lenne igaza, hogy a vörös istenítélet egyszer mégis megszűnik. Vétkük az is, hogy ugyanakkor port hintettek a Nyugat szemébe, hogy a ‘választások tiszták és demok» ratikusak voltak.’ Miközben az oroszok nyíltan megkezdték a Nemzet kiirtását, véget nem érő vonatkigyók vitték ez ‘emberi jóvátétel* magyar áldozatait az Ural mérges leheletü bányáiba, Szibéria kietlenségébe , a kirgiz puszták reménytelen messzeségébe, a biztos halálba, - ők résztvettek egy olyan bábkormányban, amely futó' szalagon termelte a magyar mártírok ezreit! És mindez még nem volt elegendő! Még most is fülünkbe cseng a rádión leadott sziréndal hangja, mellyel ők személyesen csalogatták haza amit sem sejtő menekülteket Ausztriából, Bajorországból,hogy jöjjenek, segitsék nekik felépíteni a ‘demokrati kus' uj Magyarországot. Mindazok, akik felültek csábításuknak, az országhatár átlépése után koncentrációs táborban, börtönben, bitófán vagy Szibériában találták magukat! Az emigráció és a Nemzet nem felejt! Van a tudatlanságnak, elvakultságnak, elbizakodottságnak is határa, melyen túl büntetendő cselekmény, bűntény! Kellett, hogy lássák az elhurcolásokat. Kellett, hogy hallják százezrek jajveszékelését. Ha látták és hallották - s magyaroki - miért nem mondtak le, még ha halállal is járt volna a lemondás. E- zerszer jobb a halál a becstelenségnél! Miért mondták és mondják ma is, hogy EZ DEMOKRÁCIA volt és ezt hozzák fel judásságuk ‘jogfolytonosságnak’ csúfolt alapjaként!?! Mindezt csak azért, hogy hatalmukat élvezhessék, anyagi jóléthez, a vörös cár autójához jussanak és véfftl, pünkösdi vörös királyságuk alkonyán • talán nem is igazságtalanul vádolva holmi moszkvai megbízatással a konkolyhintés terén - nemzetgyilkos módjára kisurranjanak Nyugat felé, hogy ott magasra emelve az antikommunista zászlót, kinálgassák ellenszerét annak a méregnek, melyet ők kínáltak egykoron saját nemzetüknek. A Nemzet, mind otthon, mind Nyugaton, undorral for - dúlt el eme hullarablóktól, kik az emigráció hazafias, antikommunista céljaira szánt aranymilliókat részben hazaküldtek vörös gazdáiknak, részben maguk között megosztottak. Azonban minderről és arról a sok borzalomról, mely hazánkban a Vasfüggöny legördülése óta lejátszódott, a Nyugat vajmi keveset tud. Számos nyugati ország polgára bizottsága, törvényhozója járta be azóta is a vörös Sátán árnyékában reszkető Európát. Olvastunk a kommunizmus alatt szenvedő csehekről - kik most a saját maguk pánszláv vetésük gyümölcseit aratják -, a lengyelekről és ukránokról, - de eddig mély hallgatás honolt abban a tekintetben, hogy él-e még az a Nemzet, amely először emelte fel kardját és szavát a vörös világveszély ellen? Magyarországról eddig nem sokat volt alkalmunk hallani vagy olvasni. A Nyugat a feledéd sötét fátyolét borította a nagy harc ezen áldozataira. Legfeljebb egy itteni ‘Magyar Nemzeti’ Bizottmányról hallunk, melynek tagjai egymást marják a konc feletti civakodásban, de védőkart vagy dicsőséget nem jelentenek sem az antikommunista, sem a nemzeti ügy szempontjából. Velük kapcsolatban az itteni emigráció nem kiván mást, csak azt, hogy neveiket többé ne hallja. Nem ez ellen tiltakozik, hogy a megtérő bűnösöket a templomba beengedjék, de az ellen igen, hogy őket a szószékre felengedjék...! Az általuk kiszolgáltatott és elhagyott Nemzet tovább él és a 25 éves nemzetvédelmi iskola tanaihoz hiven rendületlenül küzd szabadságáért, Istenért és Hazáért, a Nyugatért. Ernst Halperin, a ‘Neue Züricher Zeitung’ c. svájci lap tudósítója és Magyarország régi ismerőse, barátja, ez évnek a tavaszán néhány hetet töltött iMagyarországon,
